Ezek lehetnek az árstopos termékek: egy hetet kaptak a boltok

Olvasási idő kb. 2 perc

Az alapvető élelmiszerek esetében önkéntes árcsökkentést vár el a Nemzetgazdasági Minisztérium a kiskereskedelmi láncoktól. Amennyiben ez nem következik be, árstop jöhet.

Kiderült, hogy milyen termékek esetében vár el a kormány árcsökkentést – a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erről ma tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. A boltok egy hetet kaptak, utána árstop léphet életbe

Alapvető termékek a listán

Az NGM közleménye szerint elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében várja el az árcsökkenést, amelyek a korábbi árstopban, valamint a kötelező akciózásban érintettek voltak.

Árcsökkenés vagy árstop jöhet az alapvető élelmiszereknél, termékeknél
Fotó: Brandon Bell / Getty Images Hungary

Ilyen termékek:

  • a csirkehús
  • a sertéshús
  • az étolaj
  • a tojás
  • a tej és tejtermékek
  • a liszt
  • a cukor
  • az egyéb alapvető élelmiszerek

A minisztérium azt is közölte, hogy a jövő hét elejéig várja a kiskereskedelmi láncoktól megoldási javaslataikat, amelyek révén érdemben csökken az élelmiszer-infláció és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek.

Idézőjel ikon

Amennyiben ez nem következik be, hatósági eszközökkel avatkoznak be.

Ez lehet az árstop hatása

Noha az árstopnak kétségtelenül van közvetlen hatása az árak csökkenésére és így az inflációra, még a Magyar Nemzeti Bank elemzésében is ez áll: „az ársapkák fennmaradásával azonban szinte azonnal életbe lépnek olyan piaci mechanizmusok, amelyek más termékek árának emelkedéséhez vezetnek”. Ágazati szakemberek szerint az intézkedés újbóli bevezetése nem járna az infláció gyors csökkenésével, ám a helyettesítő termékek árának emelkedéséhez, illetve az olcsó külföldi import arányának további növekedéséhez vezethetne.

 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.