Fontos levél érkezik a nyugdíjpénzekről: ezt keresd a postaládában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több mint egymillió magyar kap levelet a nyugdíjpénztáraktól a napokban. Ebben a nyugdíjpénzek lakáscélú felhasználásáról tájékoztatnak.

Az egységes tartalmú levelek mellett két alkalommal maguk a nyugdíjpénztárak is tájékoztatják majd a lehetőségről tagjaikat. A levél tartalmáról a Pénzcentrum számolt be.

Mint ismert, a nyugdíjpénztári tagok a számláikon 2024. szeptember 30-ig elhelyezett megtakarításaikat lakáscélra is felhasználhatják, például önerőként lakásvásárlás esetén, számlával igazolva pénzügyi fedezetként otthonfelújításkor vagy törlesztőrészletként jelzáloghitel esetében.

A nyugdíjpénzek lakáscélú felhasználásáról tájkoztatnak
Fotó: Balaton József / MTI

A nyugdíjpénztári leveleket a napokban kézbesítik

A kötelező tájékoztatást a nyugdíjpénztáraknak a fentiekkel kapcsolatban két alkalommal kell megtenniük. Az első körben, 2024. december 31-ig postára adott levelek a napokban érkeznek majd az érintettekhez. Ezt követően még egy alkalommal, 2025. március 31-ig kell ismét értesíteniük a lehetőségről a tagságot.  

Idézőjel ikon

„A kötelező tájékoztató levél tartalmi és formai elvárásait a kormány miniszteri rendeletben határozza meg. A levél tartalmazni fog egy ingyenesen hívható telefonszámot is, amelyen az érintettek további kérdések esetében, illetve egyedi ügyekben is érdeklődhetnek"

– összegezte a lap.

Így szól a levél

"Tisztelt Pénztártagunk!  

Ön [pénztártag neve]* tagsági viszonyban áll [pénztárunkkal].  Az Ön fennálló teljes pénztártagi egyenlege [pénztártagi egyenleg a levél írásakor, adott napon] forint.  Az Ön 2025. évben lakáscélra felhasználható maximális kerete a levél írásakor (adott napon, de legfeljebb 2024. szeptember 30-ai pénztártagi egyenlege) [lakáscélra még felhasználható egyenleg, a levél írásakor, adott napon] forint.  Ön mint pénztártag adómentesen a fenti lakáscélra elkölthető összeget az alábbi típusú lakáscélokra használhatja fel:  

  • A) Banki lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek törlesztésére, előtörlesztésére és végtörlesztésére.
  • B) Munkáltatói lakáscélú kölcsön törlesztésére, előtörlesztésére és végtörlesztésére.
  • C) Új lakáscélú hitel felvételéhez az önerő biztosítására.
  • D) Otthonfelújításra, a Magyarországon lévő lakás és lakóház építésének, korszerűsítésének, felújításának, bővítésének támogatására (a törvényben meghatározott támogatható építési tevékenységek részletes listáját jelen levél melléklete tartalmazza).
  • E) Magyarországon lévő lakás vagy lakóház megvásárlására.
  • F) Magyarországon lévő lakás és lakóház építkezési helyéül szolgáló építési telek megvásárlására.
  • G) Otthonépítésre, a Magyarországon lévő lakás és lakóház építésének támogatására (a törvényben meghatározott támogatható építési tevékenységek részletes listáját jelen levél melléklete tartalmazza).

Lakáscélú kifizetés abban az esetben igényelhető, ha az ingatlan az ingatlan-nyilvántartás alapján Ön mint pénztártag vagy az Ön házastársa vagy gyermeke(i) teljes vagy részleges tulajdonában áll, vagy a hitelszerződés, illetve adásvételi szerződés következtében a tulajdonába kerül.  A kifizetés iránti kérelmet és a szükséges dokumentumokat, számlákat 2025. január 1-jétől 2025. december 31-ig legfeljebb három alkalommal lehet benyújtani, az önkéntes nyugdíjpénztár a beadást követő 60 napon belül köteles teljesíteni a kifizetéseket.  

Tájékoztatom arról, hogy Ön utoljára …………… évben teljesített befizetést [akkor, ha legalább 1 éve].  Tájékoztatom arról is, hogy az önkéntes nyugdíjpénztár jelen levél mellékleteként küldött formanyomtatvány, továbbá a GYIK-ben és az alábbi táblázatban leírtak szerinti dokumentumokon kívül más iratokat nem kérhet be Öntől kérelme elbírálásához.  További információk érhetőek el a magyar kormány alábbi honlapján, ahol a gyakran ismételt kérdések (GYIK) és az azokra adott válaszok találhatóak meg az Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználhatóságával kapcsolatban: https://kormany.hu/hirek/tajekoztato-az-onkentes-nyugdijpenztari-megtakaritas-egyeni-dontesen-alapulo-lakascelu-felhasznalasanak-szabalyairol-frissitve  Kérdéseit a következő ingyenes telefonszámon, munkanapon, munkaidőben teheti fel pénztárunk számára: [ ]."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.