Eltűnhet a nyugdíjkorhatár a jövőben

Olvasási idő kb. 2 perc

Jövőre is járulékmentes marad a nyugdíj melletti munkavégzés, azonban a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kiegészítő tevékenységet végző nyugdíjasok számának növekedése miatt a hagyományos értelembe vett nyugdíjkorhatár akár el is tűnhet a jövőben.

Több szakértő is úgy véli, a hagyományos értelemben vett nyugdíjkorhatár jóformán eltűnik majd a jövőben, mert ezután az emberek több ok miatt is tovább dolgozhatnak, mint az eddigi években - írja az Infostart a teol.hu nyomán. 

A nyugdíj melletti munkavégézés mögött számos okot is találunk a vármegyei hírportál szerint, hiszen sokkal több, rugalmas munkalehetőség lesz elérhető, ennek köszönhetően pedig, ha szeretnének, tovább is dolgozhatnak az emberek. Mivel egyre egészségesebben élnek az emberek, ezért majd tovább élnek, ez pedig újabb kihívást támaszt majd a biztosítókkal szemben is, írják. 

Egyre többen dolgoznak nyugdíj mellett: ez a nyugdíjkorhatár eltűnését eredményezheti
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

A nyugdíjkorhatár a mai formájában eltűnhet

Az ismert kedvezmények, például a tb-járulék és a szociális hozzájárulási adó (szocho) mentesség miatt a munkáltatók továbbra is szívesen alkalmaznak nyugdíjas dolgozókat. A nyugdíj melletti munkavégzés a közalkalmazotti és a közszférában folytatott keresőtevékenységnél 2025-ben is főszabály, hogy szünetel a nyugdíj a közszférás jogviszonyi ellátás alatt. Kivételt képeznek a szociális, a gyermekvédelmi, a gyermekellátási, a köznevelési vagy szakképzési területeken dolgozók, akikre nem vonatkozik a nyugdíj szüneteltetése munka mellett sem. 

Ezért dolgoznak a nyugdíjkorhatárt követően

A Tolna vármegyei lap által megszólaltatott nyugdíjas munkavállalók számára a jövedelemkiegészítő tevékenység örömforrás is, ugyanis így érzik, hogy szakértelmükre szükség van és nem unatkoznak. Természetesen jól jön a nyugdíj mellé a kereset kiegészítés is. 

Idézőjel ikon

Fontos tudni azonban, hogy  a nyugdíj melletti munkavégzés nyugdíjnövelésre nem jogosít.

Amint azt a Magyar Államkincstár (MÁK) is összegzi, a teljes öregségi nyugdíj megállapításához szükséges, hogy legalább 20 év legyen a korábban ledolgozott idő. Ha ez valamilyen ok miatt nem teljesül, de az öregségi nyugdíjkorhatárt elérve a kérelmező rendelkezik minimum 15 év szolgálati idővel, akkor öregségi résznyugdíjat igényelhet. Fontos kitétel a nyugdíj kérelmezésekor, hogy a nyugdíjmegállapítás időpontjában az igénylő személy nem lehet biztosított, vagyis nem állhat semmilyen munkaviszonyban, sem belföldön, sem pedig külföldön.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.