Ingyen kérheted nyugdíjas éveid kiszámolását

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mikor mehetnek majd nyugdíjba, főleg azok, akik még távol vannak ettől az időponttól. Van egy lehetőség, ahol segítenek kiszámolni, hány olyan évünk van, ami beleszámít ebbe.

A fiatalabb korosztály ritkán gondol arra, hány évük van még a nyugdíjig, a negyvenes, ötvenes éveikben járók közül azonban már sokan tudatosan készülnek erre. Ahhoz azonban, hogy pontosan tudjanak tervezni, fontos tudniuk, mikor is jön el a nyugdíjba vonulás időpontja. Azoknak a nőknek pedig, akik a Nők 40-et kívánják igénybe venni, még fontosabb tisztában lenniük azzal, hogy hány évük van már, ami beleszámít ebbe.

Évente egyszer ingyen kiszámolják, hány évünk van a nyugdíjig

Ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mikortól mehetünk nyugdíjba, fontos tudnunk a ledolgozott évek számát. Ennek kiszámítása nem is olyan egyszerű, mint elsőre tűnik, hiszen a jogszabály szerint vannak olyan tevékenységek, élethelyzetek, melyek plusz időnek számítanak, főként a Nők 40 lehetőség esetében.

Kérhetjük a nyugdíjas éveink összeszámolását
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

Szerencsére van egy olyan lehetőség, ahol ezt kiszámolják nekünk, ráadásul ingyen.

Ez a kérelem évente egyszer nyújtható be.

Fiatalok is kérhetik az éveik összeszámolását

Amellett, hogy mi is tudni szeretnénk, hány évünk van még a nyugdíjig, a munkáltatók számára is fontos lehet létszámgazdálkodási szempontból, hogy tudják, meddig számíthatnak még a nyugdíjhoz közeledő munkatársukra, mikor kell a pótlásról gondoskodniuk.

Mindkét esetben lehetséges az évek összeszámoltatása évente egyszer. Ez megtörténik kérés nélkül is a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de ezt korábban is lehet kérni évente egyszer. Ez a kérelem nincs korhoz kötve, bárki igényelheti.

A nyugdíj előtt három évvel indítják hivatalból

A hivatalból történő adategyeztetés célja a társadalombiztosítási szerv nyilvántartásában szereplő szolgálati idejének egyeztetése az érintett személyekkel.

Idézőjel ikon

Ez az eljárás a nyugdíjkorhatár betöltését három évvel megelőzően indul.

Az egyeztetés során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv (a lakóhely szerinti fővárosi, vármegyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó szervezeti egysége) részletes kimutatást küld ezekről az adatokról:

* biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nők esetében a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető nyugellátásához elért jogosultsági idők,

* a foglalkoztatók adatai,

* az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,

* az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, valamint

* azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.

A megadott időpontok azért fontosak, mert a nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj-megállapítás napjáig elért nyugdíjjárulék-köteles keresetekből, jövedelmekből kell kiszámítani.

Amennyiben azt látjuk, hogy valamilyen adat hiányzik ezek közül, akkor az erre vonatkozó dokumentumokat be kell nyújtani.

Ha mi kérjük a szolgálati idő kiszámítását

Aki kiszámoltatná a szolgálati idejét, az a fenti adatokról kérhet tájékoztatást.

A nyugdíjas évek összeszámolását évente egyszer lehet kérni
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary
  • A kérelmet évente egyszer lehet benyújtani annak érdekében, hogy egyeztessék az adatokat vagy kérjék erről a hatósági bizonyítvány kiadását.
  • Emellett lehetőség van még a szolgálati idő megismerésére úgy is, ha kérjük a betekintést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba. Ezzel az érintett személy vagy képviselője élhet.
  • Ha ezeket írásos formában szeretnék látni, akkor a nyilvántartott adatokról a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kivonatot állít ki. Ez illeték- és költségmentes.
  • Adategyeztetéskor lehetőség van a külföldön (EGT-államban vagy egyezményben részes országban) szerzett szolgálati idők igazoltatására is. Ehhez a magyar nyugdíjbiztosítási szerv, az egyeztetést kérő által megadott adatok és dokumentumok megküldésével beszerzi a munkavégzés helye szerinti ország nyugdíjbiztosítási szervétől az ott szerzett szolgálati időről szóló igazolást.

Ha szívesen olvasnál arról, hogy mikorra teszik a fiatalok a nyugdíjkorhatárt, kattints ide!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.