Kiderült: ők számíthatnak 60 ezer forinttal több nyugdíjra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

2025-ben is inflációkövető módon emelkednek a nyugdíjak Magyarországon. Most mindenki kiszámolhatja magának, mennyivel hoz többet a postás januárban. Lesznek, akik éves szinten 50-60 ezer forintnyi többletre is számíthatnak.

2024. november 11-én benyújtották a jövő évi költségvetési tervezetet, melyből kiderült az is, mennyivel kapnak több nyugdíjat jövőre az érintettek. Mivel az emelést százalékos mértékben határozták meg, a pontos összeg attól függ majd, hogy kinek mennyi volt a nyugdíja eddig. A Pénzcentrum közzétett oldalán egy kalkulátort, hogy mindenki kiszámíthassa magának, pontosan hány forinttal nő az öregségi juttatása 2025-ben. 

A Pénzügyminisztérium által november végén kiadott, a társadalmi egyeztetési felületen közzétett rendelettervezete szerint a nyugdíjasok és más társadalombiztosítási ellátásra jogosultak 2025 januárjától 3,2 százalékos emelésre számíthatnak jövőre. Februárban ráadásul a havi járandósággal együtt érkezik a 13. havi nyugdíj.

A kalkulátorral kiszámíthatjuk, ki mennyivel kap több nyugdíjat jövőre
Fotó: Olga Shumitskaya / Getty Images Hungary

Ennyivel kapnak több pénzt jövőre a nyugdíjasok

A kalkulátor segítségével nem csupán a várható havi emelés derülhet ki, hanem a pluszjuttatás összege is. Mint írják, a januártól érvényes járadék kiszámításához

a december havi nyugdíjat 1,032-del kell megszorozni. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyi lesz ebből az emelés mértéke, a december havi nyugdíj összegét kell megszorozni 0,032-vel. 

A 13. havi nyugdíj összege megegyezik a "tárgyév január hónapjára a jogosultat megillető, a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára is folyósított, tizenharmadik havi nyugdíjra jogosító társadalombiztosítási nyugellátások" együttes összegével a nyugdíjtörvény vonatkozó része értelmében. 

Az átlagnyugdíjas akár 90 ezerrel is többet kaphat jövőre

Az öregségi nyugellátás átlagos összege az utolsó adatok szerint 2024 novemberében 233 854 forint volt. 3,2 százalékos emeléssel számolva kiderül, hogy ez várhatóan 241 ezer forintra emelkedhet januártól, azaz az átlagos nyugdíjösszeg 7 485 forinttal nőhet 2025-ben.

Idézőjel ikon

Az, akinek 150 ezer forint jelenleg a nyugdíja, csak 4800 forintnyi emelésre számíthat, ami nem egészen hatvanezer forint.

Akinek viszont eléri a 300 ezer forintot a juttatása, az már 9600 forint körüli plusz összeggel számolhat havonta.

Van azonban két olyan ellátástípus, melynek összegét változatlanul hagyták a költségvetési tervezetben. Az egyik az öregségi nyugdíj minimuma, mely továbbra is 28 500 forinton stagnál, a másik az árvaellátás, melynek összege 50 ezer forint marad havonta.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.