Komoly bajba kerülhetsz, ha ezt teszed a talált pénzzel
Biztosan mindenki járt már úgy, hogy elveszített valamit az utcán vagy tömegközlekedési eszközön. Jobb esetben az valamilyen kisebb értékű dolog volt, vagy becsületes megtaláló vette fel, és visszajuttatta a gazdájához. De az értékes tárgyak vagy a pénz megtartása elég csábító lehet. Azonban dr. Gera Andrea ügyvéd, családjogi szakjogász nem ajánlja, hogy eltegyük ezeket.

A kiindulópont, hogy az elveszett dolog továbbra is a tulajdonost, vagyis azt a személyt illeti, aki a dolgot jogszerűen birtokolta az elvesztés előtt. Ezért azt vissza kell juttatni, a törvény szerint erre 8 napja van a megtalálónak. Azonban nem köteles nyomozást lefolytatni, ebben az esetben a megtalálás helye szerinti jegyzőnek kell átadni. A jegyző, ha tudható, hogy kié, akkor átadja neki, ha nem, akkor 3 hónapig megőrzi. Ezután, ha a megtaláló nyilatkozott arról, hogy szeretné a tárgyat, az övé lesz.
Ekkor még nem szerez tulajdonjogot, erre még egy évet várnia kell. Ebben az esetben a dolgot használhatja, de van, amit nem tehet meg. Nem adhatja, ajándékozhatja el, nem terhelheti meg, és a használatát másnak nem engedheti át. Amennyiben az elveszett dolog nagyobb értékű, és a megtaláló nem szerez tulajdont, akkor méltányos összegű találódíjra tarthat igényt. Ennek feltétele, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a tulajdonos a tárgyat visszakaphassa.
A fenti videónkból megtudhatod, hogy mire számíthat az, aki nem próbálja meg megkeresni az eredeti tulajt.
Ha érdekel még hasonló téma, az alábbi cikkünkben arról tudhatsz meg többet, hogy mi történik, ha félbehagyja nálad az elvállat és kifizetett munkát a szakember.
Miután nemrég egy magyar orvos mentette meg egy utas életét a Ryanair egyik járatán, utánajártunk, milyen gyakran alakul ki hasonló vészhelyzet a levegőben, és mi ilyenkor a protokoll.
Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?
A Gondosóra programot összehangolhatják a már működő jelzőrendszeres házi segítségnyújtással. Az eszköz a jövőben akár egészségügyi adatokat is továbbíthatna a háziorvosnak, emellett más fejlesztési lehetőségeket is vizsgál a Szociális és Családügyi Minisztérium.
Egész Európa a gázárakra figyel, miután a közel-keleti konfliktus hatására az energiahordozó ára megawattóránként 63 euróra emelkedett.
Visszahívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Bert C'Mon Bert camembert jellegű készítményt érzékszervi eltérés miatt.
Az aszály miatt hamarosan hiánycikk lehet Magyarországon a sárgarépa, és az ára is jelentősen emelkedhet a boltokban.
A Bicsérdi horgásztóba már két éve nem érkezett víz, ugyanis a közeli vízfolyás több mint 10 kilométeres szakasza 2022-ben kiszáradt. Egy friss drónfelvételen látható, hogy a tó medrében mostanra szinte semmi víz nem maradt.
Összesen 1403 autós lépte át a sebességhatárt Bács-Kiskun vármegyében, a szabálytalankodók legkevesebb 50 ezer forintos bírságot kapnak.
Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.
Több változtatási elképzelést is tárgyalt az OGYM a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken. Ezek között van a Pályaorientációs mérés választhatóvá tétele, de az is, hogy az egyre erősebb kánikulákra való tekintettel lerövidítsék a most legkevesebb 180 napos iskolaévet.
A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.
Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.
A hajóknak évezredek óta fontos szerepük van a történelem alakulásában, lássuk, mennyire ismered a leghíresebbeket.
Hőkupola formálódik Délnyugat-Európa fölött, és az enyhébb időt hozó hidegfront után rövidesen hazánkban is visszatérhet a hőség.
A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.
A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.
Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.
Létezik egy rendkívül ritka betegség, amelynek hatására az ember fokozatosan elveszíti az alvás képességét. A halálos családi álmatlanság, vagyis a Fatal Familial Insomnia (FFI) az orvostudomány egyik legkülönösebb és legfélelmetesebb idegrendszeri betegsége.
A repülőn felszolgált ételek gyakran pocsék ízűnek tűnnek, de erről valójában nem a tartósítószerek tehetnek. A háttérben az áll, hogy a magasban megváltozik az ízérzékelésünk.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.
Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.
A bőséges termésnek köszönhetően a tavalyi évhez képest idén több mint 50 százalékkal csökkent a magyar kajszibarack ára.
A Magyar Közút 2025-ös adatai szerint a hazai fő- és mellékutak 55 százaléka nem megfelelő vagy rossz állapotú. Ez megközelítőleg 20 ezer kilométernyi útszakaszt jelent, miközben mindössze a hálózat 27 százaléka kapott jó minősítést.
Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.