Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bipoláris zavar – egy kifejezés, amely az elmúlt években az egyik legtöbbször emlegetett lett, és ami sokakat elgondolkodtat a szakemberekkel egyetemben. A koronavírus-járvány okozta mentális problémák nagyon felerősödtek, egyre többen küzdenek valamilyen pszichés betegséggel. Cikkünkben arra keressük a választ, hogyan telnek egy bipoláris zavarral küzdő ember mindennapjai, és hogyan segíthetünk neki.
A bipoláris zavarral élők roppant szélsőséges és intenzív hangulatingadozásokkal küzdenek, amelyek akár hónapokig is tarthatnak. Azért is nevezik mániás depressziónak más néven, mert a hullámvölgyek időszaka, attól még, hogy csak ideiglenes, sajnos visszatérő állapot is. Az örök hullámvasút, ami a kiugróan boldog és a kiugróan szomorú, magányos, elhagyatott, depressziós állapotok között váltakozik, rendkívül megnehezíti az egyén életét.
Egy hosszú részeg éjszaka után egy másnapos ébredés
Lujza egy fiatal, dolgozó nő és anya, aki bipoláris zavarral küzd. Mivel ez a betegség már igen sokakat érint, de mégis rengetegen érzik egyedül és tanácstalanul magukat, úgy döntött, blogot indít, hogy segítsen és edukáljon is a témában.
Lujza 2018 óta él együtt betegségével és elmondása szerint idén jutott el odáig, hogy már tudja kezelni a hevesen váltakozó időszakokat. Kiemelte, jelenleg ugyanúgy tud dolgozni, mint a pszichés betegség nélkül élő emberek.
Eljutottam arra a szintre, hogy felül tudom viselkedni, mert már több, mint egy éve akkorára enyhültek a hullámok, hogy úgymond „normális” életet élhetek. Például most is egy depresszívebb szakaszban vagyok, de ez alapvetően már nincs kihatással az életvezetésemre.
– fogalmazott.
A fiatal anyuka elárulta, a mániás időszakai szinte még jó hatással is voltak mindennapjaira, hiszen sokkal kreatívabb és energikusabb volt. Azonban a depresszív szakaszban – ami volt, hogy fél évig is eltartott – nemhogy dolgozni nem tudott, de édesanyaként sem tudott rendesen funkcionálni.
Anyukám, a legutóbbi depresszív fázisomban több hónapra hozzánk költözött.
– árulta el.
Elmondása szerint, eddig életében négy, minden alkalommal fél évig tartó depressziós időszaka volt. Ennél a betegségnél nagyon ritkának számít, hogy egy fázis ilyen hosszú ideig tartson.
Ez a négyszer fél év volt életem legsötétebb időszaka.
– vallotta be Lujza. A fiatal nő elmondta, egy ilyen fázis összehasonlíthatatlan a normális emberi működéssel. Hozzátette, a fázisok egymás utánja egyre intenzívebb tüneteket hozott magával: „Amíg a legelső szakaszom így visszatekintve csak egy náthával ér fel, addig a legutóbbi már kész rémálom volt, amiben átmeneti látászavarral is meg kellett küzdenem.”
Mániás időszakát egy hosszan tartó részeg éjszakához hasonlítja, amikor az érzékek egyszer csak brutálisan felerősödnek. Rendkívül sok energiája volt, nagyon kreatívnak érezte magát és rengeteget kommunikált az élő és az online térben is az emberekkel. Ebbe a párhuzamosan történő flörtölései is beletartoztak, amiket elmondása szerint a mai napig szégyell, „hiszen itt nem pillanatokról, hanem hónapokról van szó”.
A két szélsőséges állapot közül a depressziót éli meg nehezebben, és hozzáteszi, nem érti, hogyan élte túl eddig ezeket a sötét hónapokat.
Hogyan segíthet egy kívülálló?
Lujza meglátása a következő:
„Ami minden pszichés betegséggel élőnek a legfontosabb, az az empátia és azon belül az, hogy a számára közeli emberek elismerjék a betegségét. A „szedd össze magad”, vagy „na, nem is vagy beteg!” mondatok, ha segítő szándékból is fakadnak,
azt az érzést keltik bennünk, hogy mi vagyunk a hibásak, mert lehetnénk egészségesek és erősek is.
Pont azt nehéz magunknak is elfogadni, hogy akár egyik napról a másikra, elveszítjük a kontrollt a saját energiáink felett. Önmagunknak is nehéz ezt feldolgozni, hiszen nyilván mi is szeretnénk tovább funkcionálni úgy, ahogy egyébként tudunk.
A másik, ami eszembe jut erről a kérdésről, valószínűleg inkább szubjektív. A mániás fázisaimat a környezetem sokkal hamarabb észrevette, mint én. Természetesen jót akartak a feed-backjeikkel, de mivel én nem fogadtam el őket – a mániában az egyik legrosszabb, hogy nem látod magad kívülről – konfliktusba kerültünk. Mindenki a maga igazát bizonygatta.
Ezért én például, amikor egy barátnőm mániás lett, nagyon érzékenyen figyelmeztettem. Tudtam, hogy ha reflektorfénnyel világítanám meg a hibáit, nem hinne nekem, csak távol tartana magától.”
Így látja a szakember a bipoláris zavart
Ha az árak és a szakemberek hiánya önmagában még nem lenne elég gond, még tetéződik a probléma azzal a ténnyel is, hogy közel 200 ezer ember él bipoláris zavarral Magyarországon. Kétszázezer magyar éli segítség nélkül a mindennapjait, esetenként teljesen magatehetetlenül. Mindennapos küzdelmet vív egy olyan betegséggel, amit Belső Nóra szakember úgy definiál:
„A legfontosabb ismérv az, hogy hiányzik az állandó, stabil lelkiállapot és energiaszint. A különféle súlyosságú depressziós szakaszok – hangulati, gondolkodásbéli és testi tünetekkel – szabályos vagy szabálytalan időközönként váltakoznak a kiegyensúlyozott időszakokkal, illetve a hipomániás, mániás epizódokkal.”
Kiemeli, főként a húszas, harmincas éveiben lévő embereknél fordul elő, és mivel ez az állapot brutális érzelmi hullámvasút a betegnek és a környezetének is, így a bipoláris emberek életében gyakoriak a konfliktusok.
Tehát nemcsak magukkal, de környezetükkel is küzdenek, akár nap mint nap. Gyakori a bipoláris emberek esetében a válás, egyéb családi konfliktusok és a munkahelyi viták is. Fontos tehát, hogy a fent említett módszerrel igyekezzünk támaszt nyújtani számukra, hogy biztonságban érezhessék magukat.
A mentális problémákról Holló Bettina Junior Prima-díjas újságíróegy könyvet is írt – ennek kapcsán beszélgettünk vele ebben az interjúban.
