Trükköztek az útdíjjal, a NAV lefoglalta a vagyonukat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három éven keresztül fuvarozott úgy egy vállalkozópáros, hogy autóikon próbarendszámokat használt – így igyekeztek elkerülni az útdíj fizetését, abban reménykedve, hogy nem fogják őket tudni azonosítani a hatóságok. Számításuk nem jött be: egész vagyonuk ráment a trükközésre.

Mintegy 50 millió forintnyi útdíjat csalt el egy házaspár, akik ideiglenes próbarendszámokkal akarták kikerülni az útdíj megfizetését. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint három éven keresztül fuvaroztak így árukat – abban reménykedtek, hogy a rendszámok miatt a hatóságok nem fognak eljutni hozzájuk, ám számításuk nem jött be. 

Három éven át nem fizettek útdíjat

Az csalók módszere egyszerű volt: azután is tovább használták az ideiglenes próbarendszámokat, hogy azokat az illetékes Járási Hivatal visszavonta, érvényességi idejük már lejárt. Nem volt könnyű dolga az adóhatóságnak: a nyomozásban, amelyet „sokrendbeli sorozat-normaszegés ügyében” rendeltek el, a NAV közép-magyarországi, dél-dunántúli és dél-alföldi nyomozói, revizorok, adatmentők és járőrök is részt vettek. Közel 20 helyszínen végeztek kutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat, illetve több mint 10 embert hallgattak ki tanúként, mire végül sikerült eljutniuk a házaspárhoz.

Nem sikerült kijátszaniuk a rendszert, végül meg kell fizetniük az útdíjat
Fotó: Balázs Attila / MTI
Idézőjel ikon

Összességében a férfi és nő csaknem 50 millió forintos költségvetési hiányt okozott,

mivel az útdíjból származó bevétel és a bírság is közvetlenül a büdzsébe megy. Hogy ezt pótolják, a pénzügyőrök lefoglalták a férj és a feleség összes készpénzét és olasz luxusautóikat, valamint zárolták a bankszámláikat is.

Az útdíj megfizetését tehát ilyen módszerekkel nem érdemes megpróbálni kikerülni, ám arra is oda kell figyelni, hogy a tartozásra figyelmeztető SMS nem minden esetben valós. Ahogy arról a Dívány is írt: csalók olyakor a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nevében küldenek hivatalosnak látszó, de valójában adathalász üzeneteket, amelyekben útdíjtartozásra hívják fel a figyelmet. Az SMS-ek külföldi telefonszámról érkeznek, és tartalmaznak egy linket, amely a NÚSZ hivatalos hu-go.hu oldalára nagyon hasonlító, de hamis weboldalra vezeti a felhasználókat.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.