Ez az 5 jel az álmaidban nagy bajra utalhat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindannyian álmodunk, ez tény. De mit üzennek az álmaink? Egyesek részletekbe menően emlékeznek az álmukra, míg mások sokszor úgy ébrednek, mintha semmi sem történt volna az éjszaka. Az álmok mindig is az életünk misztikus részét képezték: a tudatalattink rejtett üzenetei, vágyaink, félelmeink tükröződnek bennük. Vajon ezek a képek, érzések pusztán véletlenszerűek, vagy figyelmeztetnek valamire?

Az álomkutatók tanulmányai szerint az éjszaka első felében látott álmok valósághoz kötődnek, míg a hajnalban megélt álmaink néha már teljesen elrugaszkodnak tőle. Azonban mi történik, ha ezek a képek gyakran visszatérnek, és baljós érzéseket hagynak maguk után? Lehet, hogy komolyabb üzenetet hordoznak, mint gondolnánk?

Szükségünk van az álmokra, ugyanis ezeken keresztül oldjuk fel a lelki feszültségeinket, vagy gyakorta birkózunk meg a feldolgozhatatlan problémáinkkal. Az álmok igazi funkciója az, hogy pszichikus egyensúlyunkat segítsenek visszaállítani.

Álmaink világa: kapu a tudatalattiba?

Az álomszimbolika évezredek óta tartja izgalomban az emberek fantáziáját. Sokan próbálták megfejteni az álmok jelentését, kezdve az ókori görögöktől, egészen a modern pszichológusokig. Sigmund Freud, az egyik legismertebb neurológus és pszichiáter úgy vélte, hogy az álmok a tudattalan vágyainkat és félelmeinket tükrözik. Viszont Carl Jung szerint az álmok kollektív tudattalanunkból erednek, és gyakran archetípusokat hordoznak.

5 álomjel, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

De nem kell feltétlenül nagyon mélyre ásni a pszichológiában ahhoz, hogy érezzük, valami különleges van jelen az álmainkban. Sokan ilyenkor az álomfejtés felé fordulnak, amikor ismétlődő vagy felkavaró álom jelenik meg, így gyakran Krúdy Gyula híres Álmoskönyvét ütik fel, amely generációkat vezetett a magyar álomszimbolika világában. A legtöbbjük a mai napig komoly jelentőséget tulajdonít az álmoskönyvnek, habár nagy része az író fantáziájából ered.

De vajon minden álom pozitív előjelű? Vagy vannak olyan jelek, amelyek komoly bajt jelezhetnek? Mennyire kell vele foglalkozni, ha többször visszatérnek ezek a szimbólumok? Íme, 5 álomjel, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül.

1. Zuhanás: az igazi katasztrófa előjele, kontrollvesztés

Kinek ne lenne ismerős az az álom, amikor hirtelen zuhanunk valahonnan, mintha egy mély szakadékba esnénk, vagy föntről, az égből pottyannánk le? Ez az egyik legfélelmetesebb és leggyakoribb álom, amelyet oly gyakran átélünk.

Az általános magyarázat erre éppen az, hogy a személy életében egy kontrollvesztést él meg, ami akár lehet a karrierjében, párkapcsolatában vagy a mentális egészsége során kapott negatív hír okán. A zuhanás azt jelzi, hogy valami nagy baj van kialakulóban, amit nem tudunk megakadályozni, ezt a félelmet pedig kivetíti számunkra az elménk. A pszichológusok a belső bizonytalanságokra fogják ezt, Krúdy szerint azonban a zuhanás súlyos veszteséget jelezhet előre.

2. Elveszíteni valamit: anyagi veszteség vagy kapcsolati válság

Mindig erős érzelmi töltéssel jár, ha álmunkban elveszítünk valamit, legyen az akár tárgy, pénz vagy egy személy. Ezek az álomban bekövetkezett veszteségek valamilyen valós, érzelmi vagy anyagi veszteséget jeleznek.

Ez a fajta álom figyelmeztethet arra bennünket, hogy az életünkben valamilyen fontos dolog került veszélybe; akár az egészségünk, akár a munkahelyi pozíciónk vagy egy baráti kapcsolatunk. Krúdy Álmoskönyvében is kiemeli, hogy a közelgő gondok jele lehet az elveszett dolgok hosszas keresése.

3. Fogak kihullása: félelem és bizonytalanság

A legijesztőbb álmok közé tartozik az, amikor elkezdenek kihullani a fogaink, vagy kitörnek, esetleg egyáltalán nincsenek. Bár ezek az álmok gyakran többféle módon értelmezhetők, általánosan elfogadott, hogy félelmet, bizonytalanságot és stresszt tükröznek.

A fogak elvesztése jelképezheti az önbizalom megingását. Krúdy Álmoskönyve szerint a fogak elvesztése valamilyen testi gyengeség vagy betegség közeledtét jelezheti, ellenben a modern pszichológiai megközelítés inkább érzelmi törésekre utal.

4. Víz: súlyos probléma közeledte vagy az érzelmek áradása

Az álomban a víz a legtöbb esetben az érzelmeket szimbolizálja. Természetesen nagyban befolyásolja az álom jelentését az, hogy milyen formában jelenik meg az álom: mint például tiszta víz, sáros folyó vagy viharos tenger. A viharos, zavaros víz inkább problémákra vagy belső érzelmi konfliktusokra utal, amelyekkel képtelenek vagyunk szembenézni.

Az álomszimbolika alapján a víz feldolgozatlan, mély érzelmeket hozhat a felszínre, amelyek feszültséget okozhatnak a megoldatlanságuk miatt. Az Álmoskönyv az elmélkedés és gyász szimbólumaként tesz róla említést.

Az álmaink pszichés és érzelmi állapotunkat tükrözik, belső vagy akár konfliktusokat is jelezhetnek
Fotó: Tero Vesalainen / Getty Images Hungary

5. Kígyók: árulás, ármány vagy méreg

Az egyik legősibb szimbólumként tartják számon az álmokban megjelenő kígyót, bizonyos kultúrákban az újjászületést vagy a bölcsességet szimbolizálják. A legtöbb álmoskönyvben baljós előjelnek számít, Krúdy szerint az árulás és méreg jelképe. Amennyiben álmunkban kígyót látunk, az arra utalhat, hogy valaki az életünkben ártó szándékkal van jelen, vagy akár a saját, belső világunkban teremtett árnyékainkra figyelmeztet. Az álomszimbolika szerint a kígyó gyakran a szorongások, elfojtott félelmek szimbóluma, de megjelenhet általa az árulás érzése vagy az irigység.

Álomszimbolika a modern világban?

Habár Krúdy álomszimbolikája és a hagyományos álomfejtés egyre kevésbé népszerű, az álmok mégis egy lenyűgöző, rejtélyes világot tárnak elénk. Bár az álomszimbólumok értelmezése nem alapszik tudományos tényeken, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy gyakran fontos pszichés és érzelmi állapotunkat tükrözik. Innentől fogva már csak az számít, hogy mi magunk mennyire merülünk el az álomszimbólumok megfejtésében.

Miért álmodunk gyakran arról, hogy megbukunk a vizsgán? Olvasd el az erről szóló cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.