Szomorú hír érkezett a nyugdíjpénzekről: sokan lehetnek csalódottak

Olvasási idő kb. 2 perc

Kiderült, mekkora pénzösszeget tartanak ideálisnak a magyarok a gondtalan nyugdíjas évekhez. Az összegtől messze elmaradnak a valós nyugdíjak.

Sok nyugdíjasnak komoly gondot okoznak a mindennapi kiadások. A K&H Bank friss felmérése kimutatta, hogy havonta átlagosan közel 240 ezer forintra lenne szükség ahhoz, hogy szűken ki lehessen jönni a nyugdíjból. A kényelmes időskori élethez azonban a válaszadók szerint már átlagban 389 ezer forintra lenne szükség.

Ennyi pénzből tudnának megélni a nyugdíjas magyarok 

Az árak tavalyi emelkedése miatt nagyon megváltoztak a középkorúak nyugdíjkilátásai. A felmérés keretében a 30-59 év közötti korosztály tagjait kérdezték, hogy mekkora havi összegből tudnának szűkösen vagy kényelmesen megélni a nyugdíjkorhatár elérése után. Az eredmény alapján a tavalyi évhez képest kicsit emelkedett az összeg: a válaszadók szerint átlagosan 240 ezer forintra lenne szükségük, szemben az egy évvel korábbi 211 ezer forinttal.

Emelkedett az elvárt nyugdíj összege, ennyi pénzzel lennének elégedettek a magyarok
Fotó: Bevan Goldswain / Getty Images Hungary

Idén a középkorúak átlagosan havi 389 ezer forintot tartanak szükségesnek a gondtalan nyugdíjas napokhoz, míg egy éve még 345 ezer forinttal számoltak. A legtöbben (32 százalék) 300 és közel 400 ezer forint közötti havi bevételről gondolják úgy, hogy viszonylag gondtalanná teheti nyugdíjas létüket. De a középkorúak több mint negyede

Idézőjel ikon

legalább nettó félmilliós összeget tartana szükségesnek.

A különbségben szerepet játszhat, hogy az éves átlagos infláció elérte a 17,6 százalékot, miközben a nyugdíjak inflációja a hivatalos adatok szerint ennél magasabb, 18,3 százalék volt. A válaszadók az inflációhoz képest visszafogottabb, 13 százalékos emelkedéssel is beérnék.

Ezekhez az adatokhoz képest messze elmarad a nyugdíjak valós összege. Az öregségi nyugdíjösszege 2023 elején átlagosan 208 ezer forint, idén januárban pedig átlagosan 231 ezer forint volt, így sokan lehetnek csalódottak. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.