Ezeket a járműveket ellenőrzik fokozottan a rendőrök

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A budapesti és Pest vármegyei rendőrök július óta kiemelten ellenőrzik a gödöllői HÉV vonalát. Miután számos elfogás, szabálysértési eljárás és körözött személy előállítás történt az akció nyomán, a rendőrség folytatja a HÉV-ellenőrzéseket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. július elején intézkedéssorozatot indított el a H8-as és H9-es vonalára. Az összehangolt akció kiterjed a szerelvényekre, megállókra és azok környékéreadja hírül a Police.hu.

Megdöbbentő eredményt hozott a járműveken történő fokozott ellenőrzés

A HÉV-ellenőrzések célja, hogy visszaszorítsák a szabálysértések és a bűncselekmények számát, a helyszínen elfogják az elkövetőket, illetve fellépjenek minden olyan magatartásformával szemben, melyek az utazóközönséget joggal zavarják. Az akció két hónapjának (2024. július-augusztus) meglepő adatai szerint a H8-as HÉV vonal ellenőrzése során

Idézőjel ikon

összesen 214 elfogás történt, 81 esetben indult szabálysértési eljárás, és 36 körözött személyt állítottak elő.

Ezt – és a további eredményeket – részletesen a rendőrség alábbi infografikája tartalmazza.

Több ezer embert ellenőriztek az elmúlt hónapokban a H8-as HÉV vonalán
Fotó: Rendőrség / Police.hu

Az igazoltatások mellett – ahogy korábbi, július végén megjelent cikkünkben írtuk – autókat is ellenőriztek a HÉV vonala mentén, és a rendészeti, egyenruhás rendfenntartók mellett civil ruhás rendőrök is szolgáltak a budapesti szakasz megállóiban.

Az akcióban a fővárosi és Pest vármegyei rendőrök mellett részt vesz a Készenléti Rendőrség állománya, együttműködve a polgárőrséggel, a kerületi önkormányzatok közterület-felügyeleteivel, valamint a MÁV-HÉV Zrt. rendészeti csoportjával. A kiemelt ellenőrzések az elkövetkező időszakban tovább folytatódnak a helyiérdekű vasúton.

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.