Alapjaiban változhat meg a főváros környékén a közlekedés: évtizedes hátrányt szüntetnek meg
54 darab új, alacsonypadlós HÉV-kocsi beszerzését indította meg a MÁV. A tervek szerint 2029-re egy részük meg is érkezik.
54 darab új, alacsonypadlós HÉV-kocsi beszerzését indította meg a MÁV. A tervek szerint 2029-re egy részük meg is érkezik.
Elkezdődhetnek a gödöllői és csömöri HÉV fejlesztésének tervezési munkálatai, miután az Építési és Közlekedési Minisztérium közbeszerzést írt ki a két vonal, valamint az M2-es metró korszerűsítésének előkészítésére. Ezzel az Örs vezér tere is megváltozna: a tervek szerint egy vasúti híd ívelne át fölötte.
Előzetes regisztrációhoz köti a jövőben a MÁV a csoportos jegyek megváltását, a megnövekedett érdeklődés miatt a vállalat szerint csak így tudják biztosítani a megfelelő számú ülőhelyet.
A szóvicceket kedvelők a HÉV rövidítését úgy oldották fel, hogy Ha Éppen Véletlenül jár. Bár a régi szerelvények nem mindig voltak a pontosság mintapéldái, de kitartóan hozták-vitték az utasokat, ahogy az élet sodra diktálta. Most úgy tűnik, az utolsó magyar gyártmányúaktól is el kell búcsúznunk.
Változást jelentett be a MÁV Zrt., az utasok szóhasználatához igazodva, rövidül a MÁV, a Volán és a HÉV neve.
A budapesti és Pest vármegyei rendőrök július óta kiemelten ellenőrzik a gödöllői HÉV vonalát. Miután számos elfogás, szabálysértési eljárás és körözött személy előállítás történt az akció nyomán, a rendőrség folytatja a HÉV-ellenőrzéseket.
Több tucat bűnözőt kapcsoltak le a budapesti Örs vezér teréről Gödöllő irányába tartó HÉV-ek vonalán, ahol most fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség.
Már ebben a hónapban megjelennek a villamos- és HÉV-szerelvények belsejében a jegyérvényesítést lehetővé tevő matricák. Az intézkedéssel a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) az a célja, hogy csökkenjen a bliccelők száma.
A tervek szerint a nyáron adhatják ki a környezetvédelmi engedélyt egy olyan közlekedési projekt számára, amely lehetővé teszi, hogy a cinkotai, gödöllői és csömöri HÉV-en el lehessen jutni a 2-es metró Déli pályaudvari végállomásáig, anélkül, hogy át kellene szállni az Örs vezér terén.
Karbantartás miatt a H5-ös HÉV egész hétvégén rövidebb szakaszon közlekedik, a belváros nem érhető el vele. A buszjegyhasználatra figyelmeztet a cég.
Az agglomerációs közlekedést érintő döntés értelmében már csak két hónapig érvényes a Budapest-bérlet a fővároson belül vasúton, HÉV-en és Volán-járatokon: ez mindenkinek hirtelen jött hír.
Bár kétségkívül a légi közlekedés számít a legbiztonságosabb utazási formának, azért a repülőgépeken kívül is akadnak olyan járművek, amelyekkel jellemzően kevesebb baleset történik. A viszonylag kevés vonalon közlekedő HÉV-en utazni is sokkal kevésbé veszélyes, mint például autózni vagy motorozni, ám ezzel a ritka járművel is történhetnek előre nem látható események.