Fontos hír érkezett a minimálbérről: sokan nem fognak neki örülni

Olvasási idő kb. 2 perc

A következő három-négy évben a kormányzat arra törekszik, hogy 10-15% közötti mértékben emelkedjen a minimálbér, hogy ezzel a legkisebb béreket fel lehessen zárkóztatni a mediánhoz és az átlaghoz.

A gazdasági vezetés szeretné csökkenteni a minimálbér és a garantált bérminimum közötti különbséget, ami azt jelenti, hogy a szakmunkásoknak fizetett legalacsonyabb bér jóval kisebb mértékben nőhet, mint a képzetleneknek járó minimálbér értesült a Portfolio kormányközeli forrásokból.  

10-15 százalékkal emelkedhet a minimálbér

Már elkezdődött a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalássorozata a 2025-ös minimálbérről és garantált bérminimumról, amelyeket néhány éven belül közelíteni szeretnének egymáshoz. A kormányzat arra törekszik, hogy 10-15% közötti mértékben emelkedjen a minimálbér, amivel a legkisebb béreket fel lehetne zárkóztatni a mediánhoz és az átlaghoz. 

Összezárulna az olló a minimálbér és a garantált bérminimum között
Fotó: Jozsef Zoltan Varga / Getty Images Hungary

Bár ez jól hangzik, mégsem mindenki örülhet neki, hiszen az olló összezáródása azt jelenti, hogy a most jobban kereső szakmunkások bére kisebb mértékben nőhet, mint a szakképzetlen dolgozóké, vagyis ha úgy vesszük, nem éri meg képezni magukat, hiszen azalatt az idő alatt nem tudnak pénzt keresni, és utána sem látszik meg különösebben a fizetésükön az, hogy energiát fordítottak a tanulmányaikra.

Könnyen lehet, hogy a legkisebb vállalatok is nehézségekkel szembesülnek majd a bérek kigazdálkodása miatt, mivel náluk dolgozik a legtöbb minimálbéres, akiknek legjobban nőne a fizetése. 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter korábban arra utalt, hogy a kabinet 2027-re kívánja eltüntetni a különbséget a minimálbér és a bérminimum között, miközben a legkisebb bért az átlag 50%-ára emelnék. Így akkorra növekedhet 400 ezer forint fölé a bruttó minimálbér.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.