Ezek a magyar egyetemek bekerültek a világ legjobbjai közé

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nemzetközi egyetemi rangsorokban számos magyar felsőoktatási intézmény is szerepel.

A megfelelő egyetem kiválasztása komoly és hosszú távú döntés, amihez nagyon sok szempontot kell a diákoknak és szüleiknek is mérlegelni. Az egyetemi rangsorok ebben hivatottak segíteni, azonban ma már több különböző nemzetközi és hazai rangsor is a diákok rendelkezésre áll, amelyek sokszor eltérő szempontok és saját kritériumok alapján listázzák a felsőoktatási intézményeket.

Olykor nehéz eldönteni, mely összeállítások tükrözik megbízhatóan az oktatás minőségét és a tanulók elégedettségét, és melyik a leghitelesebb rangsor. Azonban ha jól megvizsgálunk néhányat közülük, láthatjuk, hogy elég nagy az átfedés, és jellemzően ugyanazok az egyetemek szerepelnek a listákon, függetlenül attól, hogy előrébb vagy hátrébb kerülnek. Általánosságban elmondható az is, hogy ha egy magyar intézmény egy neves nemzetközi egyetemi rangsorba bekerül, akkor valóban az elismert akadémiák közé tartozik.

Számos magyar és nemzetközi rangsor készül az egyetemekről, amelyek segíthetik a megfelelő intézmény kiválasztását
Fotó: LuckyBusiness / Getty Images Hungary

Több mint 100 ország egyetemeit rangsorolták, magyarok is vannak köztük

A QS World University Rankings az egyik legismertebb rangsor, amelyet immár 20 éve állítanak össze. Az éves kiadvány tartalmazza a globális általános és tantárgyi rangsorokat.

Idézőjel ikon

Ez az összeállítás a világ 104 országának 1500 felsőoktatási intézményét rendezi sorrendbe komplex szempontrendszer szerint.

A lista alapját 17,5 millió tudományos publikáció, valamint 240 ezer oktató és dolgozó véleménye is adja, de a független szervezet számos, az évek alatt változó vagy épp aktualizálódó egyéb mérőszámot is alkalmaz. Ahogy weboldalukon írják, az idei rangsor a valaha volt legnagyobb, és több összeállított toplistából is válogathatunk, mint pl. a világ legjobb diákvárosai, vagy a világ legjobb mesterképzései, illetve a világ azon egyetemei, amelyek fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vesznek. De tantárgyak és egyetemi szakok szerint összeállított világranglistát is találunk az oldalon.

A QS World University Rankings listáján magyar egyetemek is szerepelnek. A FirstClass magazin átnézte a listát, és a szemléjük szerint a hazai felsőoktatási intézmények közül magasan kiemelkedik a Szegedi Tudományegyetem a 601-610. helyezésével. A magyar dobogó ezüstérmese a Debreceni Egyetem (671-680. hely), míg a bronz az Eötvös Loránd Tudományegyetemé (701-710. hely).

A listán szerepel még a BME, a Pécsi Tudományegyetem, a Corvinus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és az Óbudai Egyetem.

Számos magyar egyetem a külföldi diákok körében is népszerű
Fotó: eclipse_images / Getty Images Hungary

Amerikai egyetemek vezetik, de magyarok is helyet kaptak a RUR-rangsorban

Szintén elismert és népszerű a Round University Ranking, más néven RUR-rangsor, amely

Idézőjel ikon

több mint 80 ország 1100 vezető egyetemének teljesítményét méri.

Ehhez a nyers adatokat a Thomson Reuters szolgáltatja. A nemzetközi rangsor összeállításához 20 egyedi mutatót használnak, illetve az egyetemi tevékenység 4 kulcsfontosságú területét is alapul veszik, melyek az oktatás, a kutatás, a nemzetközi sokszínűség és a pénzügyi fenntarthatóság. Az egyetemek világranglistáját immár 14 éve állítják össze, az idei listára 89 ország 1168 egyeteme került fel. A Top 3-ban az Egyesült Államok felsőoktatási intézményei állnak, a listát immár harmadik éve a Harvard Egyetem vezeti, és idén a második helyezést a Stanford Egyetem, harmadikat pedig a California Institute of Technology kapta.

Idézőjel ikon

A RUR-rangsorba idén is bekerültek magyar intézmények, ezúttal kilenc hazai egyetem szerepel a világ legjobbjainak listán.

Az Uniside szemléje szerint magyar viszonylatban az első helyen a Semmelweis Egyetem végzett, amely a RUR rangsorban a 109. helyet szerezte meg. Ezután a Debreceni Egyetem következik a listán, a 327. helyen, majd a Pécsi Egyetem a 377. helyen és a Szegedi Tudományegyetem a 456. helyen. Őket követi hátrébb a sorban a BME a 629. helyen, az ELTE a 645. helyen, a Miskolci Egyetem a 738. helyen, a Pannónia Egyetem a 747. helyen, és végül, de nem utolsósorban a Soproni Egyetem a 912. helyen.

Mindenképpen jó mutató, és segítséget nyújthat a választásnál az, ha tudjuk, mely hazai intézmények szerepelnek a világ legnagyobb egyetemeinek ranglistáin. De mindemellett a felsőoktatási intézmény kiválasztásakor leginkább arra kell fókuszáljunk, hogy a saját szempontjainknak, elképzeléseinknek, lehetőségeinknek és hosszú távú terveinknek megfeleljen az adott intézmény.

Hazánkban a 2024/2025-ös tanévre jelentkező közel 121 ezer továbbtanulni vágyó diák körében ezúttal a gazdálkodási és menedzsment képzés volt a legnépszerűbbA pályaválasztás szempontjairól egy szakértőt is megkérdeztünk, amiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.