Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mélyszegénység fogalma sokunk számára tűnik távolinak, megfoghatatlannak, pedig nagyon is emberarcú, és hazánkban is széles rétegeket érintő a jelenség, amelyről Bass Lászlóval, az ELTE Társadalomtudományi karának egyetemi adjunktusával beszélgettünk.
Kik és hogyan kerülnek mélyszegénységbe, és van-e bármi esélyük arra, hogy onnan kitörjenek? Hogyan lehet nekik segíteni, és mi az, ami a legnagyobb nehézséget okozza számukra? Ahhoz, hogy jobban érthessük és őket, érzékenyebben és ne sztereotípiák mentén reagáljunk problémáikra, érdemes a mélyszegénység mögé nézni – ezt tettük meg interjúnkban.
Mit értünk mélyszegénység alatt?
A fogalmat a szakmában is sokféleképp értelmezik: aki meghallja, abban biztos, hogy a nagyon-nagyon szegényekről van ebben az esetben szó. Egy megközelítés szerint azok élnek szegénységben, akiknek jövedelme nem éri el a szegénységi küszöböt. Ennél a módszernél a havi jövedelmet figyelik, és a teljes népesség jövedelmi helyzetének közepét alapul véve azokat tekintik a szegénységi küszöb alatt élőknek, akik bevételei ennek a mediánnak a 60 százalékát sem éri el.
Ez 145 ezer forint egy egyszemélyes háztartásban. Akik még az 50 százalékot sem érik el, mélyszegénységben élnek ezen értelmezés szerint.
A szakmában ugyanakkor sosem egy dimenziót nézünk, a szegénység nemcsak a pénzről, hanem sok másról is szól. Számít a bevétel, de az is, hogy ki tudom-e elégíteni a szükségleteimet. Lehet, hogy valaki jól keres, de egy beteg családtagja ápolása vagy lakhatása költségei elvisznek minden pénzt. A létminimum-számítás ilyen költségeket is figyelembe vett, az egészséges táplálkozás, a fűtés, a ruházkodás terhét. A KSH ugyan régóta nem számít létminimumot, de a Policy Agenda igen, az ő kalkulációjukban ennek összege jelenleg 125 ezer forint egy egyszemélyes háztartásban. Jövedelmi szegénységben „csak” 1,2 millió magyar él, létminimum alatt ugyanakkor már 3 millió.
Az európai szegénységfogalom ennél is árnyaltabb: egy 13 tételből álló lista elemeit figyeli, közte azt, van-e a családban autó, jut-e pénz fűtésre, mennek-e nyaralni, rendelkeznek-e otthon interneteléréssel. Ha a 13-ból 7 tényező hiányzik, azt deprivációnak tartják. Emellett azt is vizsgálják, hogy a felnőtt családtagok a lehetséges munkaidejüknek mekkora hányadában dolgoznak. A mélyszegénység azt is jelentheti, hogy valaki mind a három szempontból (jövedelem, depriváció, munkaintenzitás) szegény.
Létminimum alatt a társadalom 30 százaléka él, jövedelmi alapon 13 százalék tekinthető szegénynek, mélyszegénységben pedig a magyarok nagyjából 5 százaléka tölti életét.
Amit soha nem tudunk számolni, pedig nagyon kéne, az az, hogy mennyi erőforrása hiányzik ezeknek az embereknek. Nincs iskolai végzettségük, betegek, nem jók a lakhatási körülményeik. A kapuk nagyon nehezen nyílnak meg a mélyszegénységben élőknek, sok szempontból, sokféle hátránnyal küszködnek, nem jut munkához és tartósan segítséghez sem ez a 4-500 ezer ember.
Számuk most inkább csökkenő, vagy inkább növekvő tendenciát mutat?
Sok minden meghatározhatja, mennyi szegény él egy országban: például a háborúk vagy a gazdasági környezet. A rendszerváltás után Magyarországon nagyon megugrott a szegények száma. A szocializmusban kimondva egyáltalán nem volt szegénység, tilos volt még csak szóba hozni is, így aztán kutatni végképp tiltott volt. Azért zajlott a munka, ennek alapján a nyolcvanas években 6-8 százalék lehetett a mélyszegénységben élők aránya.
A rendszerváltás után az emberek tömegesen vesztették el munkájukat, bezártak nagy gyárakat, bányákat, erőműveket. 1998-ig a szegények aránya 18 százalékig is felugrott, aztán elkezdett csökkenni, de még 2009-ben is 12 százalékos volt.
A gazdasági válság nagyon rosszkor jött, ismét 15 százalékig emelkedett a mélyszegénységben élők száma, 2013-2014-ig csak romlottak a mutatók.
Tíz éve aztán elkezdett csökkenni a mélyszegénységben élők száma, beindult a közmunkaprogram, ami arra valamennyire jó, hogy sok embernek minimális jövedelme legyen.
2020-ig tartott ismét a javulás: a válság előtti időszak 20 százalékos gyermekszegénységét például sikerült 10 százalékra lenyomni. Aztán jött a Covid, az energiaárak emelkedése, a háború, és a 2022-es, legfrissebben elérhető adatok szerint megduplázódott a szegénységben élő gyerekek száma. Nagyon törékeny dolog ez.
Milyen életet lehet mélyszegénységben élni?
Az észak-magyarországi kistelepüléseken nincsenek munkalehetőségek, csak a segély, ebből amihez a mélyszegénységben élők hozzá tudnak férni, a 22 800 forint. Hát, nem sokra mennek vele. Iskolában, óvodában kaphatnak a gyerekek ingyen étkezést, de 3 éves kor alatt nincs ilyesmi – pedig azt nem engedhetnénk meg magunknak, hogy gyerekek éhezzenek. Vagy hogy ne tanuljanak, miközben ezeken a területeken szegregált iskolák vannak, ahol sokszor tizenhat évesek, a tankötelezettség határát elérők tartanak a hatodik osztálynál.
Ezeknek a gyerekeknek a 30 százaléka nyolcadikig se jut el.
És az is látható, mit csinálnak, ha nem iskolába járnak – családot alapítanak. 2011, a tankötelezettség 18-ról 16 évre történő csökkentése óta 20 százalékkal nőtt meg a 18 éves kor alatt vállalt gyerekek száma.
Az iskoláztatás, óvodai nevelés elméletileg kötelező, de valóban eljutnak ezekbe az intézményekbe a gyerekek?
Most már kötelező óvodába járni hároméves kortól: korábban háromévesen nem nagyon kerültek be gyerekek mélyszegénységből oviba, hiszen együtt voltak otthon a családdal, ahol mindig volt náluk kisebb. Most bekerülnek, ugyanakkor ócska ruhában, alacsony szocializáltsággal. Persze, hogy nem tudnak vécét használni, ha otthon budi van a kert végében.
Persze, hogy nem tudnak orrot fújni, ha nem láttak még zsebkendőt, és persze, hogy nem tudnak késsel-villával enni. Ezért ők is szégyellik magukat, és néha sajnos az óvónők is megszégyenítik őket.
Korábban a mélyszegénységben élő gyerekek 65 százaléka járt óvodába, most ez az arány 90 százalék, de közben a jobb pedagógusok nagy része elhagyja ezeket a térségeket. Aki marad, annak is nehéz ennyi otthonról hozott hátrányt kompenzálni, hatévesen pedig kötelező elmenni iskolába. Ezek a gyerekek ott nem tudnak ülni, figyelni, teljesíteni a követelményeket, a tanítónő pedig nem tud velük mit kezdeni. Budapesten lehet számítani arra, hogy a szülő segít, tanul a gyerekkel. Egy ilyen faluban nem lehet számítani semmire. A szülő nem segít, nincs jó viszony az iskolával, csak várják, hogy vége legyen.
Ami valóban segíteni tud, azok a tanodák, gyerekházak. Az indulás nehéz, nem bíznak bennük a gyerekek és a szülők, de ahol fél évet kibír egy intézmény, ott csodát lehet tenni. A gyerekek éhesek a tudásra, csak nem kapják meg.
Amikor a rimóci tanodában elfogyott a pályázati pénz, a szegény családok akarták összeadni a működési költségre valót, mert megértették a jelentőségét.
Mennyire jellemző a mélyszegénységben élőkre, hogy dolgoznak?
Az országos foglalkoztatási ráta 75 százalékos, a szegény emberek körében ugyanakkor 50 százalékos. Regionálisan nagy a szórás. Budapesten és Nyugat-Magyarországon vannak lehetőségek még az iskolázatlanoknak is, de Észak-Magyarországon, Belső-Somogyban vagy a Dél-Dunántúlon, a kistelepüléseken semmi. Esetleg közmunka, de van, ahol az sem. Marad az alkalmi vagy a feketemunka. Van, aki Ózdról Kecskemétre jár, napi 12-14 ezret keres, ami jó pénz, de 10-12 órát dolgozik, nincs a családjával, és vagy kifizetik, vagy nem. Volt olyan ózdi családfő, akinek Németországban két havi bérét nem fizették ki, hazajött, fel akarta jelenteni őket, erre kiderült, hogy be sem volt jelentve.
Vannak, akik nyáron hajnalban indulnak az autópálya mellé füvet vágni, éjjel érnek haza, akkor legalább van munka. Télen nincs semmi.
Mennyire lehet kitörni a mélyszegénységből – determinálja ez a helyzet, hogy továbbörökítődjön?
A halmozottan hátrányos helyzetű régiókban generációkon át húzódik a mélyszegénység, nincs innen lehetőség kikeveredni segítség nélkül. Kerülgetjük, de szóba kell hozni, hogy sok roma család él tartós mélyszegénységben.
Ugyanakkor 1,2 millió szegény van, romák pedig a becslések szerint 800-900 ezren, tehát a szegények fele, vagy annyi sem roma.
Az ő helyzetük még nehezebb. Nincsen iskolai végzettségük, munkájuk, erre épülnek az előítéletek, az iskolai és a munkahelyi szegregáció. Sok kistelepülésen látni, hogy a falu belseje még rendezett, aztán jön a cigánytelep. Magyarországon 300 ezer ember él ilyen telepeken, ahonnan nagyon kevesen tudnak kitörni. Ehhez esélyt ad, ha a gyerekkekkel tudnak foglalkozni, de nem hároméves pályázatokban, hanem tartósan, már a várandósokkal, a csecsemőkkel. Az első három évben sok minden eldől, és erre kihat, ha terhesen dohányzik az anya vagy a gyermeke nem kap anyatejet. A biztos kezdet gyerekházak jól működnek ilyen szempontból, ezeknek nagy a sikere, itt megtanítják a szülőt, hogyan foglalkozzon a gyerekével. Ha van ilyen segítség, akkor a gyerekkel hatéves korában már nem lesznek akkora problémák.
Tudom ugyanakkor, hogy akik Budapesten járnak szociális munkás szakon egyetemre, azok közül tízből egy-kettő megy vidékre dolgozni, és nem is kistelepülésre. Meg is értem: hol járjon ott a gyerek iskolába, ő orvoshoz vagy szórakozni?
Akinek van iskolája, kicsit jobb megélhetése, az elmenekül ezekről a helyekről. A szakemberek épp a leghátrányosabb helyzetű területekre nem jutnak el, ott nincs se pénz, se segítség. A védőnői szolgálat is nagyon le van terhelve. Három-négy falu, 20 várandós tartozik egy védőnőhöz, és mind problémás. Egynek-kettőnek el tudja mondani, hogy le kéne tenni a cigit és szerezni kéne egy kiságyat, de mindnek nem.
Tudnak az adományok segíteni ilyen helyzetekben?
A tűzoltásnak is van értelme, de az adományozás nehéz ügy. Ruhából annyi van, hogy van már olyan szervezet, amely nem veszi át, mert elviszik, és amikor koszos lesz, ki se mossák, hanem elégetik, mert jön a következő. Azt kellene felmérni, hogy mire van szükség. Én innen Budapestről ezt hogyan találjam ki? Erre jók azok a szervezetek, mint Barát Hella Örökbe fogadok egy ovit mozgalma, amelyek felmérik az igényeket, és azokat teljesítik. Ezt érdemes csinálni, akár úgy is, hogy ha valahol ágyakra van szükség, de nekem épp nincs, akkor szerzek egyet a Jófogásról, és azt küldöm el.
Ha szívesen olvasnál egy olyan történetet, melynek főhőse ki tudott törni a mélyszegénységből, ajánljuk Galamb Alexszel készített interjúnkat!
