Ez a legrosszabb dolog, amit tehetsz, ha ellopják a telefonodat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha valaki a telefonod ellopása után azt állítja, hogy veszélyben vannak az adataid, és bizonyos lépések végrehajtását javasolja, valószínűleg nem a jó szándék vezérli.

Egy mobil elvesztése vagy ellopása mindig fájó pont az embernek. Ezt használják ki a bűnözők, akik úgy vesznek rá a lezárt iPhone átengedésére, hogy közben azt hiszed, segíteni akarnak. Mutatjuk, mi a trükk lényege, és hogyan tudod megvédeni magad ellene.

Így vernek át a tolvajok, miután ellopják a telefonod

A tolvajok azzal kereshetik meg az áldozatot, hogy valakik megvásárolták ellopott iPhone-ját, és hozzáférhetnek mindenhez, ami rajta van. Azt állítják, hogy látják az üzeneteket, a bankkártyaadatokat, a jelszavakat, sőt a SIM-kártyához is hozzáférhetnek. Ezután figyelmeztetnek, hogy félő, hogy az érzékeny adatokat hamarosan eladják a feketepiacon, ezért jó ötlet lenne leválasztani a mobilt az Apple ID azonosítóról.

Idézőjel ikon

Azt sugallják, hogy ezt követően már törölhető a telefon tartalma, és nem kell attól tartani, hogy a rajta lévő adatok illetéktelen kezekbe kerülnek.

Még instrukciókkal is szolgálnak a telefon eltávolításához a fiókból, arra az esetre, ha az illető nem tudná, mit kell tenni. Ha valaha is ezt kérik tőled, véletlenül se hallgass rájuk! Ennek az a célja, hogy az iPhone védelmét megkerülve eltávolítsák azt a Lokátor alkalmazásból.

Egy óvatlan pillanat is elegendő, hogy ellopják a mobilod
Fotó: LightFieldStudios / Getty Images Hungary

Olyanra kérnek, amit ők nem tudnak megtenni

Amikor beállítod az iPhone-on a Lokátort, az nem csak a telefon helyének meghatározását teszi lehetővé annak elvesztése vagy ellopása esetén. Ez automatikusan engedélyezi az Aktiválási zár néven ismert biztonsági funkciót is, ami a mobilt az Apple ID felhasználónevéhez és jelszavához köti.

Idézőjel ikon

Az Aktiválási zár védelmet biztosít a készüléknek még akkor is, ha idegen kezekbe került, és megnöveli annak esélyét, hogy vissza tudd szerezni. Az Aktiválási zár akkor is meg tudja akadályozni, hogy idegenek újraaktiválják az eszközt az engedélyed nélkül, ha távolról törölted a tartalmát. Mindössze annyi a dolgod, hogy bekapcsolva tartod a Lokátor funkciót.

Vagyis hiába törlik a tolvajok vagy akár te a készülék tartalmát, azt nem lehet újraaktiválni, így gyakorlatilag használhatatlan lesz. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, szükségük van az Apple ID-jelszóra vagy a jelkódra, vagy arra, hogy valaki eltávolítsa az iPhone-t a Lokátorból. Ez az egyetlen módja az Aktiválási zár megkerülésének. Ha megteszed nekik, szabadon visszaállíthatják a telefon gyári beállításait, és sajátjukként használhatják azt, vagy gond nélkül továbbadhatják.

A megoldás egyszerű: amíg az iPhone az Apple ID azonosítóhoz van kötve, senki nem élhet vissza vele. Ne hallgass az agresszív csalókra és tolvajokra, akik megpróbálják elhitetni veled, hogy hozzáférhetnek személyes adataidhoz. Valószínűleg csak azért tudják a telefonszámod, mert aktiváltad az Elveszett mód funkciót, ami megjelenítette a telefon képernyőjén az elérhetőséged, hogy felvehessék veled a kapcsolatot, ha valaki megtalálja a készüléket.

Az adataid nem adják el a feketepiacon, a mobilodon viszont túladhatnak, ha bedőlsz nekik
Fotó: Milan_Jovic / Getty Images Hungary

A lezárt iPhone sem áthatolhatatlan

Az Aktiválási zár tökéletes megoldás azok ellen a tolvajok ellen, akik véletlenszerűen szemelnek ki. Ha azonban egy tolvaj kifigyeli a jelszavad, máris dől az egész. Így nemcsak a zárolást tudják feloldani, hanem visszaállíthatják a telefont, kizárva téged az Apple-fiókodból. Ezért fontos, hogy mindig bekapcsold az Ellopott eszköz védelme funkciót is. Ezzel bizonyos műveletek végrehajtásához a telefon típusától függően ujjlenyomatos vagy arcfelismeréses azonosítás szükséges. Emellett minden jelentősebb változtatás csak egyórás késleltetéssel lehetséges.

Persze, ha a tolvajok külföldre viszik a telefonod, ettől még nagy valószínűséggel soha többé nem fogod viszontlátni. De legalább biztos lehetsz benne, hogy nem használhatják haszonszerzésre.

Ha nem tudod, hol hagytad a mobilod, itt egy trükk, melynek a segítségével rövid idő alatt megtalálhatod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.