Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Aki ma a Zengőre látogat, érintetlen természetet, békét és nyugalmat lát maga körül, az évezred elején azonban mindez komoly veszélybe került. Egy NATO-lokátor telepítése miatt tört ki a Mecsek csúcsán az azóta zengői csataként ismert összetűzésre civilek és biztonságiak között: szó szerint testükkel védték meg az erdőt magyar és külföldi aktivisták.
A NATO-lokátorok története még a kilencvenes években kezdődött. A magyar kormány 1995-ben vállalta, hogy NATO-támogatással 1998-ban korszerű, 3D-képességű, nagy hatótávolságú radarberendezésekre cseréli az elavult szovjet gyártású lokátorokat. A radarrendszer előnye nemcsak az, hogy a NATO elvárásainak megfelel, valamint biztosítja Magyarország – és ezzel együtt a NATO délkeleti területének – légtérvédelmét, hanem jelentősen növelte a felderítési távolságot és a felderítési képet a korszerű 3D-technológiának köszönhetően.
Végül Medinára került a Zengőre tervezett radar
A fent vállaltakat végül csak 2014-ben sikerült teljesíteni, amikor átadták az országba tervezett három radar közül az utolsót is Medinán, Tolna megyében. Békéscsabán és Bánkúton különösebb nehézségek nélkül sikerült telepíteni a lokátorokat, ám a harmadik radar sorsa kalandos volt: eredetileg a Zengőre tervezték, majd a korábban alkalmatlannak tartott Tubest jelölték meg helyszíneként, míg végül Medinán meg is valósult a beruházás.
A lokátor történetében nem az az érdekes azonban, hogy milyen hosszú idő után sikerült azt átadni, és nem is az, hogy kétszer is helyszínt kellett módosítani, hanem az, ami a Zengőn egy fagyos februáron történt. A manapság gyakran hiányzónak tartott civil kurázsi példátlan megnyilvánulásaként emlegetik mind a mai napig a civilek akcióját, amelynek során sikerült megakadályozniuk, hogy páratlan természeti értéket semmisítsenek meg a hegyen. Ennek emlékét a Zengőn álló kilátón elhelyezett tábla is őrzi mind a mai napig.
Fokozottan védett növényt pusztítottak volna ki
A lokátor tervezett mecseki helyszínével kapcsolatosan a civilek éveken át tiltakoztak. A Zengő a bánáti bazsarózsa, egy fokozottan védett növény egyik legfontosabb élőhelye: húsz évvel ezelőtt is több százezres természetvédelmi értékkel bírt már ez a növény. A földkerekségen megtalálható bánáti bazsarózsapéldányok 90 százaléka azon a nyomvonalon él, amelyet a lokátor telepítésére felhasználni terveztek. A Honvédelmi Minisztérium, mely a helyszín kiválasztását elvégezte, 2011-ben megpróbálta bebizonyítani a zöld civileknek, hogy tud vigyázni a természeti értékekre: 12 ezer védett növényt ültettek át a nyomvonalról.
A kísérlet ugyanakkor csúfos kudarcot vallott, az átültetett növények 90 százaléka kipusztult.
A természetvédők már 1997 óta folyamatosan tiltakozásukat fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy ezen a területen bármilyen növény irtását is elvégezzék: 2004 februárjának elején azonban híre ment, hogy meg fogják kezdeni a fák kivágását. Február 11-én a reggeli órákban pécsváradi tiltakozók csoportja ment fel a csúcsra, ahol hosszúhetényi civilek várták őket. A Védegylet budapesti aktivistái mellett Villányból, Pécsről, Bonyhádról is érkeztek a környezetvédők, akik a csípősen hideg viszonyok – ne feledjük el, hogy hegycsúcsról van szó – ellenére sem hagyták el őrhelyeiket, s bár valóban megérkeztek a favágók, és arra szólították fel őket, engedjék, hogy elvégezzék a munkát, amiért ide jöttek, ők azonban nem tettek eleget ennek.
Az állóháború napokon át tartott. Február 13-án nemcsak helyi aktivisták, valamint a Védegylet tagjai tartózkodtak már a Zengőn, hanem a Greenpeace is mozgósította a civileket, köztük külföldiek is érkeztek a Mecsekbe a bánáti bazsarózsa élőhelyének megvédésére. Ezen a napon zajlott az azóta zengői csataként emlegetett eseménysor, amely természetesen nem valódi ütközetet jelent: a természetvédők javarészt békés eszközökkel tudták megakadályozni, hogy kivágják a fákat.
Fákra, fákhoz kötötték magukat a civilek
"Képzelje el, nyolc óra körül felsorakoztak ezek a szekrényforma őrzővédők, a szekuritisták. Lehettek vagy harmincan, némelyiknek az arcán még fekete sál is volt. Félelmetes volt látni a primitív erőt. Főnökük utasítására azokat a fákat foglalták el, ahol még nem voltak környezetvédők" – emlékezett vissza a Magyar Hírlapnak nyilatkozva egy civil, S. János.
Az aktivisták között volt, akik a kivágásra ítélt növények törzséhez láncolták, mások pedig mászáshoz használt kötelekkel a fák ágaira függesztették magukat.
A fákat mindezek miatt csak úgy lehetett volna kivágni, hogy ők súlyos sérüléseket szenvednek. Kialakult némi dulakodás is a biztonságiak és a civilek között, utóbbiak a rendőrség beavatkozását is kérték, végül a fakivágást biztosítani szándékozó erők elhagyták a Zengőt. A civilek maradtak és sokáig teljesítettek őrszolgálatot, mivel ekkor nem sejthették, hogy akciójukkal teljes sikert arattak. Az akcióban egyetlen tüntető sérült meg az arcán, illetve egy nőt löktek be egy bokorba.
2005 novemberében született határozat arról, hogy az ország harmadik NATO-lokátora egészen biztosan nem épülhet meg itt, érintetlen maradhatott tehát a csodás környék. A Tubes lett a következő kiszemelt helyszín, ahol azonban újra tiltakozás fogadta a döntést – a pécsieket bátoríthatta, hogy egy alkalommal már sikerült a civileknek átvinniük akaratukat. Népszavazáson utasították el a kezdeményezést, mely ugyanakkor érvénytelen volt, később azonban mégis inkább Medinára került a lokátor. A zengői csatára évről évre kirándulással emlékeznek a civilek, melynek során a 682 méter magas csúcshoz zarándokolnak el, hogy emlékezzenek 2004. februárjának eseményeire.
Ha olvasnál hazánk védett virágairól, ezt a cikket ajánljuk!
