Sokan örülhetnek, fontos tilalmat oldottak fel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sok csapadék hatására Bács-Kiskun vármegye kivételével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kezdeményezésére az egész országban véget ért a tűzgyújtási tilalom.

Jó hír érkezett azoknak, akik a május 1-i szabadnapot a természetben szeretnék tölteni, és esetleg gondolkoztak azon, hogy tábortűz fölött süssék meg ebédjüket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve a Nébih ugyanis szinte mindenhol feloldotta a tűzgyújtási tilalmat. Korábban – ahogy azt a Dívány is megírta – a rendkívül meleg és száraz időjárás miatt Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, valamint Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben is tiltották a tűzgyújtást.

Egyetlen vármegyében még mindig érvényben van a tilalom

A mostani feloldás után egyedül Bács-Kiskun vármegyében marad meg a tilalom, ahol a Nébih tájékoztatása szerint ugyan hullott csapadék, ennek mennyisége azonban egyelőre nem indokolja a visszavonást. Ebben a vármegyében még mindig nagy a szárazság, így kisebb szél esetén is gyorsan terjedő tűz alakulhat ki, mely akár 15-30 méteres lángokkal válhat koronatűzzé. A hatóság kéri a lakosságot, hogy ne dobjanak ki cigarettacsikket az autóból, belterületen is kerüljék a tűzgyújtást, és erdőkben, fásításokban és azok 200 méteres körzetében is tartózkodjanak attól.

Fontos tudni, hogy Bács-Kiskun vármegyében a kijelölt tűzrakó helyeken sem szabad tüzet gyújtani.

A tűzgyújtási tilalom feloldása után is csak kijelölt helyen lehet tábortüzezni
Fotó: David Trood / Getty Images Hungary

Figyelni kell a tűzgyújtási tilalom feloldása után is

A hatóság ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy erdőterületen a tilalom visszavonása után is kizárólag szélcsendes időben, a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken szabad tüzet gyújtani. A tábortüzet rövid időre sem szabad felügyelet nélkül hagyni, hiszen az veszélyes és tilos, a biztonságos eloltásról pedig minden esetben gondoskodni kell.

A szabályokat minden esetben érdemes betartani, egyrészt a természet védelme érdekében, másrészt pedig azért is, mert aki az érvényben lévő tiltásokat megszegi, büntetésre számíthat. Ennek összege 10-20 ezer forintról indul, ám bizonyos esetekben elérheti az 1 millió forintot is.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.