Jelentősen drágulnak a banki költségek: ennyivel többet kell fizetni

Olvasási idő kb. 2 perc

Március és május között nagymértékben emelik díjaikat a pénzintézetek. Van olyan bank, amelyben 10 százalék feletti a drágulás.

A tavalyi évben 17,6 százalékos volt az infláció, azaz a fogyasztóiár-emelkedés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A bankoknak ezzel megegyező mértékben van joga a díjemeléshez a lakossági számlacsomagok esetén. 

Emelkednek a számlavezetési díjak

Az emelésre az Economx tájékoztatása szerint szigorú szabályok vonatkoznak, nem lehet szabadon emelni az árakat, és minden díjemelést alaposan meg kell indokolni, illetve a bevezetés előtt legalább 60 nappal be kell jelenteni.

A számlavezetési díjak és egyéb banki költségek is drágulnak a napokban
Fotó: skaman306 / Getty Images Hungary

Bár az áremelés joga megilleti a bankokat, az elmúlt évek során mégis igencsak visszafogottak voltak ebben a tekintetben, kevesen éltek az áremelés lehetőségével. Idén egészen más a helyzet

Emel az OTP, a CIB és a K&H is

Az OTP Bank már februárban bejelentette , hogy márciustól 9,9 százalékkal emeli a digitális szolgáltatások díját, a bankkártyák éves díja, a készpénzfelvétel és a fióki tranzakciók ára 17,6 százalékkal növekedett. A pénzintézetnél azonban sok szolgáltatás továbbra is ingyenes maradt, nem kell extra díjat fizetni többek között a diákoknak kínált bankszámla üzemeltetéséért és a használatáért sem. 

A CIB Banknál az ügyfelek kevesebb mint felét érinti majd a bankszámlavezetési díjak emelkedése, a napi tranzakciókhoz kapcsolódó költségek pedig 10 százalék alatti mértékben növekedtek.

A K&H-nál mintegy 5 százalékkal emelkedtek számlavezetési díjak, a betéti- és hitelkártyák költségeiért viszont idén 9 százalékkal többet kell az ügyfeleknek fizetniük. A készpénzfelvétel és egyéb tranzakciók díja 17,6 százalékkal emelkedett.

A Raiffeisennél és az Ersténél az online bankolás ingyenes marad

A Raiffeisennél is áprilistól emeltek, azonban azok az ügyfelek, akik nagyrészt digitálisan bankolnak, a továbbiakban is ingyenesen használhatják a szolgáltatások többségét. A többi esetben az inflációval arányos volt a díjemelkedés.

Az UniCredit Banknál is megmaradt sok ingyenes szolgáltatás, ugyanakkor április elsejétől a többi szolgálatatás esetén az inflációval arányos mértékben, 17,6 százalékkal emelkedtek a hirdetményben szereplő díjtételek.

Az MBH Banknál május elsejétől jön az inflációval megegyező arányú díjemelés, a lakossági és a vállalati számlacsomagok esetében egyaránt. Kivételt képeznek a 2022 áprilisában bevezetett lakossági számla, valamint a jelenleg értékesített vállalati számlacsomagok havi csomag- és számlavezetési díjai.

Az Erste a George applikációt használók körében nem alkalmazott inflációs emelést, más lakossági ügyfélkörök azonban átlagosan 13 százalékos áremelkedést tapasztalhatnak a jövő hónaptól.

Van, ahol nincs inflációkövetés: a Gránit Bank legnépszerűbb számlacsomagjainak díja immár több mint 10 éve nem változott, és az idén sem várható emelés a pénzintézet tájékoztatása szerint. Érdemes tehát idén minél többeknek átállnia a digitális bankolásra, sokat spórolhatnak és pénzük is biztonságban kezelhetik.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.