„Az út közben nincs félelem, előtte van”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak teljesítménytúrák, a legkülönfélébb szakági túrák, vannak zarándoklatok is, és van az El Camino. Valahol félúton a túra és a vallás között.

Az El Caminónak, avagy a Szent Jakab-útnak Magyarországon is egyre több követője akad. Ma a vonatról leszállva épp egy hölgy sétált előttem a jellegzetes, fésűkagylót mintázó felvarróval a hátizsákján, lábán pedig erős túrabakancs. A zarándokút már a 11. századtól fogva vezeti a hívőket Spanyolország észak-nyugati részébe, a Galícia tartományban fekvő Santiago del Compostelába. Itt találhatóak ugyanis Szent Jakab apostol földi maradványai. Az évszázadok során azonban több útvonalon, és megannyi motivációval indultak el a zarándokok. Interjú Tóth Zsóka előadóművésszel, aki kétszer teljesítette a Caminót.

A Szent Jakab-út már rég nem csak arról szól, hogy felkeresünk egy ereklyét. Sokféle motiváció indíthat el valakit az úton. Neked mi volt ez a motiváció?

Szeretek kirándulni, sokaktól halottam erről az útról, és örömmel hallgattam őket. Aztán elolvastam minden föllelhető információt a Caminóról. És volt egy számomra nagyon nehéz év, két tragédiával, amit nagyon nehezen dolgoztam fel. Ekkor 61 éves voltam. Azt gondoltam, hogy itt most át kell lépnem egy határon. Fel kell mérnem az erőimet. Egyszerre annyira felerősödött a mehetnékem, hogy le is foglaltam az első zarándokszállást. Ez kijelölte az időpontot. Akkor már nem volt visszaút.

Volt bármilyen célkitűzésed, amit elvártál magadtól?

Először is az, hogy végigcsináljam. Ugye, az út egy hónap (körülbelül 800 kilométer). És voltak félelmeim. Hogy bírom az út körülményeit, hogyan bírok tömegszálláson aludni, én, aki nem bírom a horkolást (nevet). Hogyan boldogulok az angol nyelvtudásommal (vagy annak hiányával). Sok helyen olvastam még a kóborkutyákról és egyéb veszélyekről.

Egyedül mentél végig?

Volt egy útitársam, együtt mentünk végig, ő hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos lábproblémával küszködött, de ő is eljutott a végéig.

Hogyan osztottátok be ezt az óriási távolságot?

Körülbelül napi 25 kilométert mentünk, de ez változatosan volt beosztva, mert előfordult, hogy 35-40 kilométert tettünk meg, és volt, hogy csak 15-öt. Persze ezt hátizsákkal. De az is igaz, hogy a hátizsák egyre könnyebb lett. Nem azért mert elfogyott belőle valami, hanem mert egyre edzettebbek lettünk.

Melyek voltak a legkritikusabb pontok az út során?

Számomra a kritikus pont az út utolsó negyedében, Astorgában volt. Itt kilopták a bakancsom talpbetétjét. Ez nagy ütés volt, és nem az értéke miatt. Hanem azért, mert addig nem volt erre példa. Tudtam, hogy sokféle ember jön-megy ott, de alapvetően barátságosak és tisztességesek az emberek egymással. Mégis keveredett közéjük olyan, akinek a bakancsom talpbetétjére volt szüksége. Persze két nap múlva már találtam egy helyet, ahol tudtam pótolni.

Mik azok a technikai aranyszabályok, amiket be kell tartani egy ilyen út során? Gondolom, sok ember sok tanácsa kering a világhálón. Egyáltalán mennyibe kerül egy ilyen út?

Például, hogy kevés holmit vigyél. Sokan (én is) beleestek abba a hibába, hogy jóval többet vittem, mint amit kellett volna. Testtömegünk legfeljebb 10%-át érdemes csak magunkkal vinnünk. És sok mindent az úton is meg tudunk venni. Illetve, ha pihensz, vedd le a bakancsod, zoknid, kend be a lábad.

El Camino - a legfontosabb felszerelés az útra
Fotó: Andres Victorero / Getty Images Hungary

Az út nem nagy pénz kérdése. Persze lehetne nagy is. Amire viszont nem szabad sajnálni a pénzt, azt itthon nem szabad sajnálni: a jó bakancsra, a jó zoknira, a jó hátizsákra.

Ha böngésszük a különféle El Caminóval kapcsolatos weboldalakat, akkor olvashatunk csodákról, amiket az emberek megélnek (vagy nem) út közben. Te találkoztál ilyen csodával?

Én nem vagyok egy spirituális beállítottságú ember, de azért nyitott vagyok mindenre. Nyitott vagyok a csodákra is. Számomra a csoda az volt, hogy ezt végigélhettem. És kiderült, hogy hihetetlen erős az ember! Én egy erős ember vagyok! Végül minden problémára tudtam megoldást találni. Nem voltam még a betegségben sem elesett. És akkor is fel lehet állni, ha nincs cipőbetéted (nevet). Ez olyan önbizalmat adott, mintha szárnyaim nőttek volna, és ez hazajőve is sokáig kitartott. Számomra ez volt a Camino csodája.

10 év elteltével, bár más útvonalon, tavaly nyáron másodjára is jártál a Szent Jakab-úton. Ez mit adott számodra?

Igen, Portóból mentünk egy barátnőmmel. Az első nap 32-33 kilométert tettünk meg. Olyan hihetetlenül nehéznek tűnt a hátizsákom, hogy azt hittem, összerogyok.

Az út vége
Fotó: Francesco Riccardo Iacomino / Getty Images Hungary

Pedig már felkészültebben mentem, mint korábban. Jóval könnyebb volt a csomagom. De azt éreztem, ezt már nem fogom kibírni, sajnos ennyit öregedtem 10 év alatt. Végül úgy döntöttünk, hogy a következő helyen feladunk egy csomagot a feleslegesnek hitt holmikkal. Feladtuk, és másnap, mintha mi sem történt volna, folytattuk utunkat.

Milyen kapcsolatod volt a többi túrázóval?

Akikkel egy ritmusban haladtunk, azokkal rendszeresen találkoztunk a szállásokon. A kezdeti bátortalan integetésből azután beszélgetések, közös vacsorák lettek. Mikor megbetegedtem, nem volt erőm, kimostam még a cuccaimat, és lefeküdtem. Nyomban kérdezték az útitársak, hogy vagyok. Azonnal lett gyógyszer, meleg teát főztek, egy indiai lány pedig nekem adta a tiszta selyem sálját, hogy tegyem a torkomra, mert sokat fog segíteni. Így is lett! Nem is engedte, hogy visszaadjam, a mai napig megvan a sál. Olyan hálával gondolok rá, végtelen kedves lány. Sok ilyen ember volt arra.

Említetted a beszélgetés elején a félelmeidet. Mi lett az indulás előtti félelmeiddel?

Elolvadtak, elillantak. Az út közben nem foglalkozol a félelmeiddel. Azzal foglalkozol, hogy beszívod az illatot, a tájat magadba, mész az óceánparton, hallod a zúgást, érzed a só illatát... és ez mind feloldja a félelmeket. Az út közben nincs félelem. Előtte van félelem. Útközben nincs.

Mit üzennél azok számára, akik bele szeretnének vágni a zarándoklatba?

Azt gondolom, hogy ezt, kevés kivétellel, mindenki meg tudja csinálni. Első utamon egy vak férfivel találkoztam, akit a hegyeken át vezettek. És mindenkinek a maga ritmusa szerint kell menni, akkor nem fárad el annyira.

Érdekel, mit szimbolizál a fésűkagyló? Olvasd el cikkünket, és készülj az útra! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.