Egy cég rájött, hogy a nők is isznak vizet, milliárdokat kaszál vele

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szükséged lenne egy olyan termobögrére, ami több mint egy liter folyadékot tart fél napig a kívánt hőmérsékleten? Akkor is, ha 15 ezer forintba kerül? Lehet, hogy így már a válaszod nem, viszont az amerikai nők megőrülnek a palackért, amely a háborús pilóták és kétkezi munkások után a háziasszonyokat is meghódította.

A Stanley termobögrék történetének legfrissebb fejezete a távolból nézve szinte érthetetlen. A termék több mint 100 éve ugyanaz, nem tud sem többet, sem kevesebbet, mint annak idején, most mégis megtöbbszörözte bevételét a cég, mindössze azzal, hogy úgy döntött, hagyományosan csajosnak tartott színekben is elkezdi gyártani a bögréket, amelyeknek értelmezhetőbb űrtartalmú változata is létezik. Nagyon leegyszerűsítve mindössze attól kapott szárnyra a Stanley-k eladása, hogy rózsaszínben is elkezdték őket árusítani.

Mit tud ez a bögre, vagy inkább palack?

Az őrület, amelyben a legtöbben az 1,2 literes űrtartalmú, az amerikaiak által quencherként ismert óriásbögrét, vagy inkább már termoszt hajtják a legtöbben, gyakorlatilag alig megszerezhető ritkasággá változtatta ezeket az ivóalkalmatosságokat. A divatosabb színekből nem lehet venni, a vásárlók hajnalban állnak sorban a Target nevű boltlánc üzletei előtt, hátha találnak majd a polcokon egy-egy eldugott darabot a trendibb színekből.

Idézőjel ikon

Feleségek szíve olvad, amikor férjeik nagyobb távolságokra is elautókáznak egy Starbucksba, hogy a kávézólánccal együttműködésben kiadott, magán mindkét márkanevet viselő palackokból beszerezzenek nekik egyet, szerelmük zálogául.

Ha ez még nem lenne elég, a legkétségbeesettebbek az amerikai átlagárnál is többért – 45 dollár, több mint 16 ezer forint – rendelnek Kínából Stanley-ket, és vannak olyanok is, akik igyekeznek még egyedibbé tenni a vágyott bögrét. Egy vállalkozó szellemű vásárló Louis Vuitton-logókat gravírozott a Stanley-jére egy Facebookot megjárt fotója szerint. A dolgon némileg rontott, hogy amikor elkészült, észrevette, hogy fejjel lefelé…

A Stanley termoedényei így még nem voltak olyan vonzók
Fotó: Three Lions / Getty Images Hungary

A termopoharak hosszú utat jártak be

Mielőtt rátérnénk, mi lehet a Stanley-varázslat titka, vizsgáljuk meg józanul, hogy mi is a termék maga. A 111 éves márkát az amerikaiak java jól ismeri: az ígéret az, hogy italaikat ezek a termoalkalmatosságok azon a hőmérsékleten tartják, amelyen ők szeretnék, nem 1-2 órán át, hanem jelentősen hosszabb ideig. A zászlóshajó óriásbögre a forró italok hőmérsékletét 7, a hidegekét 11 órán át tartja meg az ígéret szerint, sőt, azt vállalja a cég, hogy a jeges üdítők akár két napig maradnak jegesek, ha Stanley-be öntik azokat.

@danimarielettering Thirsty after you catch on fire? @Stanley 1913 is like no problem i gotchu #fyp #carfire #accident #stanleycup ♬ original sound - Danielle

 A meglehetősen strapabíró bögre – kering a TikTokon egy olyan felvétel, amelyen kiégett autóból emel ki tulajdonosa egy bögrét, amely állítólag a tűz idejét is ott töltötte, és ahogy megmozgatja, hallani benne a jég kocogását – korábban nem szerelmi zálog vagy trendi kiegészítő volt, hanem a második világháború pilótáinakigényeit elégítette ki, valamint kétkezi munkások fogyasztották belőle italukat. Ez sokkal logikusabb is, mint hogy az egyszeri amerikai egyetemista lány vagy háziasszony szaladgáljon egy 1,2 literes monstrummal: a pilótáknak valószínűleg nem sok lehetősége volt arra, hogy friss vizet öntsenek maguknak, a munkások hidratáltsága pedig az általuk végzett tevékenység jellegéből adódóan fontos.

Idézőjel ikon

A színekre jóval kevésbé érzékeny piacon sem alakult olyan rosszul a cég forgalma: 2019-ben 73 millió dolláros nyereségük volt, de ez 2023-ra 750 millióra nőtt.

Mindez egy olyan cégtől, amely élethosszig tartó garanciát vállal termékére, és nem azzal ért el növekedést, hogy drasztikusan megújította volna a palettát.

Csak egy apró változás kellett

A palacknak is beillő bögrék színesben már vonzó portékát jelentenek
Fotó: Wikimedia Commons

Az újítás itt tényleg annyi volt, hogy a Pantone-színskála nőiesnek tartott palettáját lefedő módon vidám színekbe öltöztették a bögréket. A nők pedig nekiálltak Stanley-ket vásárolni, először egyet, aztán rájöttek, hogy egy másik árnyalat tetszik, így van, aki eljutott odáig, hogy már szinte Stanley-szentélye van a különböző árnyalatú bögrékből. Ugyanolyan gyűjtőszenvedélyt sikerült egy talán kósza ötletből kovácsolni, amilyen máskor divatkiegészítőkhöz kapcsolódik, nem pedig mindennapi használati tárgyakhoz. A zseniális ötlet gyakorlatilag annyiból állt, hogy újabb színekben is elérhetővé váljon egy már jól ismert termék, hátha ez új vásárlókat is meg tud győzni. Úgy tűnik, az évtized ötletévé vált, a Stanley-láz ugyanis nemhogy nem csillapodik, hanem egyre erősebb – ha a tavalyi év rekordbevételt hozott a cégnek, az idei megdöntheti azt.

Ha te is kipróbálnád, mit tud a csodabögre, jó hír, hogy itthon is kapható, az azonban meglehetősen lelombozó, hogy a kisebb, négy deci körüli kiszerelésekért kérnek el a hazai webshopokban 14 ezer forintot, és a trendi színeknek itt ráadásul nyoma sincs. Magyarországra talán nem gyűrűzik be a Stanley-őrület, hacsak egy kávézóban itt is meg nem jelennek a jellegzetes termopalackok…

Ha érdekel, miért kell egy ilyen palackkal vigyázni, ezt a cikket is olvasd el!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.