Mindennapjainak gyötrelmeit a TikTokon mutatja meg Karsai Dániel

Olvasási idő kb. 1 perc

Tiktok-csatornát indított dr. Karsai Dániel.

Pillanatok alatt közel 500 követő csatlakozott Karsai Dániel új, videós blogjához.

Az aktív eutanáziáért harcoló jogász immár nem csak szöveges üzenetekben igyekszik méltatlan helyzetére felhívni a figyelmet, rövid videókkal mutatja be mindennapjainak nehézségeit és gyötrelmeit, melyekről eddig főként Facebook-oldalán és a lentihez hasonló YouTube-videókban számolt be.

A TikTok nyilvánosságát használja ki Karsai 

Mint korábban is megfogalmazta, a képsorokkal nem célja az önsajnáltatás, csak minél teljesebb képet szeretne mutatni a helyzetéről. Post mortem sorozatának 49. részében mutatta be követőinek TikTok-csatornáját, mint Facebook-bejegyzésében írja:

Idézőjel ikon

Csak ott látható, exkluzív tartalmakkal mutatom be vidám hétköznapjaimat. Sampont nem reklámozok.

Az ALS-sel diagnosztizált alkotmányjogász néhány napja arról beszélt, hogy állapota folyamatosan romlik, két hónapja már okoseszközeit, a mobilt vagy a tabletet sem tudja használni, más olvassa fel neki a legbensőségesebb üzeneteit is. Karsai hónapok óta küzd az eutanázia engedélyezéséért, hogy életét méltósággal tudja befejezni.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.