Mit várnánk egy köztársasági elnöktől? A következmények arányosak a tetteinkkel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egymás után hátrálnak ki a tanácsadók a köztársasági elnök mögül a pedofilbotrány eszkalálódását követően, a tüntetők a lemondását követelik, a sajtóhírek egyenesen selyemzsinórt emlegetnek. Hibázni emberi dolog. A hibát be nem ismerni pedig még emberibb. Csak sokkal szomorúbb. Vélemény.

Mit várnánk egy köztársasági elnöktől? Őszinteséget, felelősségvállalást, hitelességet, közös értékrendet. Hiszen ő képviselné az ország alapvető értékeit.

Ugyan én még óvodásként, kis gyermekkéntéltem meg a rendszerváltoztatást, de egyik első, legélénkebb emlékem mégis ehhez köthető, ugyanis a nagyapám egy vidéki lapnak tudósított akkoriban, és engem is magával vitt a legfontosabb eseményekre. Magyarázta, hogy micsoda változások várhatók, hogy miért is van szükség a szabad választásra, pártokra, köztársasági elnökre, s hogy végre szabad ünnepelnünk azt, hogy immár nem lehet eszmék mögé bújva elkenni a felelősséget. 

Az elnöki kegyelem nem visszavonható
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

A kerítés nélkül való város

A köztársasági elnök hazánk legfőbb közjogi méltósága, a pozíció pedig valós felelősséggel és példamutatással jár annak ellenére, hogy nálunk nem a választópolgárok voksolnak személyére közvetlenül. Ő a példabeszédbeli kerítés, mely védelmezi az embereket.

Amely néha megrogyhat ugyan, de javítható és olyankor újjá kell építeni. 

Az utóbbi napok nyilatkozatai után egyértelmű, hogy az értékek azért közösek, talán csak hiba csúszott a gépezetbe valahol. Egy sebtében hozott döntésben, egy nem kellő körültekintéssel kezelt ügyben, egy rossz napon, egy rossz tanács következtében. Előfordul. De ahogy a legkisebb közösségi felelősséggel bíró ember esetében is méltányolandó, sőt: tiszteletre méltó, ha hibáját elismeri, úgy a nagyobb felelősséggel bírók esetében még inkább szükség lenne eme erény gyakorlására. 

Cinkos, aki néma

Az, hogy a pedofília minden bűncselekmény egyik legborzasztóbb formája, egy egészséges lelkű ember számára megkérdőjelezhetetlenül egyértelmű. Hogy bárki, aki támogat, hallgatólagosan - mint a felmentett igazgatóhelyettes -, vagy tettekkel, mint például egy kegyelmi kérvény aláírásával, az részt vesz a legkiszolgáltatottabbak bántalmazásában. 

A törvény kimondja, hogy az elnöki határozattal szemben jogorvoslatnak és felülvizsgálatnak helye nincs, a kegyelmi döntés tehát véglegesnek tekinthető. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy létezhet olyan aláírás, amit ha nem is lehet semmissé tenni, ne lehetne a következményeit egy bizonyos pozícióban megelőzni vagy megakadályozni. Azt sem hiszem, hogy van olyan hiba, amit felismerve ne lehetne korrigálni. Ez csak akarat kérdése. 

A némaság azonban, az elkendőzés, a történtek tettek nélküli magyarázata, anélkül hogy tényleges megbánás és felelősségvállalás lenne mögötte, nem a közt szolgálja. Nem moshatjuk a kezeinket, amikor emberek életéről, fiatalok jövőjéről, lelki egészségéről van szó, amikor a társadalmunk alapvető értékei rendülnek meg. Nem akkor, amikor a legfőbb érték a család, amikor milliók várják azt, hogy a védőháló működésbe lépjen. És főként nem akkor, amikor az életünk egyéb aspektusaiban ezek mentén élünk. 

A gyávaság éppen akkora bűn, mint a tétlenség.

A hibákat bevallani nehéz, pedig éppen ez az a kötőanyag, ami képes építeni is. Egy hiba felvállalásával pedig nem csak a közvetlenül érintett emberek életére vagyunk befolyással, hanem azt is megmutathatjuk, nem kell többé félnünk, mert a következmények arányosak a tetteinkkel, akár bűnt követünk el, akár hibát. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.