Rettegés képekben: ezek a világ legrémisztőbb útszakaszai

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amikor azt gondolod, hogy a hazai hegyek szerpentinjén kanyarogni életveszélyes, akkor fogalmad sincs, milyen lehet a világ leghajmeresztőbb útjain autózni. Most megmutatjuk. Csak erős idegzetűeknek! Felkészültél?

Mindössze 36,4 kilométer, mégis azok számára a világ leghosszabb útjának hat, akik keresztülhajtanak a bolíviai La Paz és Coroicó között húzódó Yungas Roadon. A kavicsos és földes, rozoga útvonalat egykor a Föld legveszélyesebb útjának tartották, amely most sem kevésbé hajmeresztő, csak a közelében épült autópálya miatt már kevesebben használják. 

A világ legveszélyesebb útján védőkorlát sincs

Az alig egy járműnyi, mindössze 3 méter széles út dzsungelekkel borított hegyeken kanyarog felfelé egészen 3151 méteres tengerszint feletti magasságig, alatta émelyítően mély kanyonokkal. A becslések szerint évente 200-300 emberéletet követelő, az észak-bolíviai Amazonas esőerdő régióját a fővárossal összekötő úton nincsenek szabályok:

Idézőjel ikon

az autósok egyszer az út jobb, majd a bal oldalát használják, a lefelé haladó járműveknek pedig sosincs elsőbbségük, így a szélére kell húzódniuk.

Ezek különösen nyomasztó tények annak tudatában, hogy védőkorlát sincs, ráadásul már csak a napi szintű földcsuszamlások és az 1000 méterre magasodó sziklafalak miatt sem életbiztosítás itt autózni. És ha mindez még nem volna elég, az eső sárossá és csúszóssá teheti az utat, a gyakori köd miatt pedig annyira lecsökken a látótávolság, hogy tulajdonképpen olyan, mintha bekötött szemmel ülne valaki a volán mögé.

Az 1930-as években a paraguayi foglyok által épített út egyébként az 1990-es évektől népszerű turisztikai célpont, amely mintegy 25 ezer izgalmakra vágyó embert vonz. 

Ha azt gondolnád, ezzel véget is ér a világ legveszélyesebb útjainak története, akkor megsúgjuk: még csak most kezdődik! Most tíz hajmeresztő útszakaszt láthatsz – galériánk a képre kattintva nyílik.

Galéria ikon

10

Galéria: Rettegés képekben: ezek a világ legrémisztőbb útszakaszai
Fotó: cicloco / Getty Images

Ha érdekességeket keresve még szívesen kalandoznál a világban, ajánljuk figyelmedbe bolygónk legérintetlenebb szellemvárosának izgalmas történetét is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.