Tényleg az emberi ürülék jelentheti a megoldást a légszennyezési károkra?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bolygó minden lakott területén nagy mennyiségben felgyülemlő emberi ürülék és szennyvíz mindeddig kiaknázatlan potencia volt. Most forradalmi változás állhat be abban, hogyan tekintünk a végtermékre.

Eddig kevéssé láttuk az emberi ürülékben az energiaforrás vagy üzemanyag-alternatívának a lehetőségét, miközben a tudományos világban már régóta jelentős erőfeszítéseket tesznek és komoly kutatásokat végeznek az ember ökölábnyomának csökkentésére, valamint alternatív energiaforrások felkutatására.

Lehet, hogy a megoldás mindig is az orrunk előtt hevert?

Az éghajlatváltozásban is szerepet játszó globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 2,5%-át a kereskedelmi repülés adja, melynek megreformálására egyes kutatók most érdekes javaslattal rukkoltak elő.

Az ötlet megreformálhatja a légi közlekedést
Fotó: Jasmin Merdan / Getty Images Hungary

Alternatívák

2022 márciusában egy A380-as, a világ legnagyobb kereskedelmi forgalomban lévő airbusa vitt véghez tesztrepülést teljes mértékben fenntartható repülési üzemanyaggal (sustainable aviation fue, SAF) működtetve, 2023 novemberében pedig a Virgin Atlantic 787 elsőként repült át az óceán felett 100%-ban SAF felhasználásával. Míg a 2022-es járat többnyire főzőolajjal ment, az új ötlet most az emberi végtermékből kíván hasznot húzni.

Ha főzőolajjal sikerült, miért is ne sikerülne emberi ürülékből?
Fotó: Aaron Foster / Getty Images Hungary

Miért is ne?

„Az emberi hulladék használható tüzelőanyaggá alakításához a Firefly a hidrotermális cseppfolyósításnak nevezett módszert alkalmazza, amely a nedves hulladékok esetében jó. A nagy nyomás és a hő kombinálásával a szennyvizet szénben gazdag bioszénné (növénytrágyaként használható por) és nyersolajjá alakítja” – adja hírül a CNN.

Az ürülék lehetséges érdemei a repülésben

A kutatások értelmében az emberi ürülék és szennyvíz átalakításából nyert új potenciális üzemanyag ugyanúgy ég, mint az eddig használatban lévő üzemanyagok, és károsanyag-kibocsátása sem jelentéktelenebb, de a Cranfield Egyetem által végzett életciklus-elemzés szerint mégis 90%-kal alacsonyabb szénlábnyoma van, mint a hagyományos repülőgép-üzemanyagnak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.