Kerti dísznek használták, egy járókelő szúrta ki, hogy bomba

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az idős házaspár a 30 kilós bombán tisztogatta a kerti szerszámokat.

A hetvenes éveiben járó walesi házaspár tudta ugyan, hogy kerti dekorációjuk valamikor harci eszköz volt, de azt hitték, hogy az 1800-as évek végéről származó bomba már hatástalan. Éppen ezért nyugodt szívvel tisztogatták rajta kertészkedés után a szerszámokat is, jó alaposan leütögetve róluk a rájuk ragadt földet.

Egy járókelőnek azonban feltűnt a különös dísz, és értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőr közölte az Edwards házaspárral, hogy az esetet jelenteni kell a brit Honvédelmi Minisztériumnak, majd egy óra múlva azt is megtudták, hogy másnap, mielőtt megérkeznének a tűzszerészek, le kell zárni az egész utcát. Mindez felzaklatta őket: „Szemhunyásnyit sem aludtunk egész éjjel” – vallotta be a házaspár férfi tagja.

A házaspár évtizedek óta kerti dísznek használta a bombát
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Másnap a kiérkező tűzszerészek a robbanótestet elszállították, majd hatástalanították. Kiderült, hogy a bomba éles volt, bár robbanóanyag nem sok maradt benne. A lövedék több mint száz évig a ház kertjének elmaradhatatlan eleme volt; Edwardsék még az előző tulajdonostól örökölték és pirosra festették, hogy illeszkedjen a ház színeihez. „Olyan volt számunkra, mint egy régi, jó barát. Szinte sajnáljuk, hogy darabjaira hullott” – sajnálkoztak az eset után.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Életem kert bomba hír

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.