„Na, mi van veled? Most meg mi bajod? Ne duzzogj már!” Sokat halljuk, vagy inkább mi hajtogatjuk ezt állandóan? Lebiggyesztett szájjal éljük mindennapjaink egy részét, vagy megkönnyítjük a velünk élők dolgát a nyílt kommunikáció élményével? Ismerd meg a duzzogás magyarázatát és kezelését!
Aki duzzog, az morcos, mufurc, pukkancs, durci-murci, de valójában sérelme van, amit nem akar (teljesen) nyíltan kommunikálni. Elég éppen csak annyira, hogy a másik fél pontosan érezze, hibát követett el. A (vélt vagy valós sérelmétől) duzzogó fél aprócska elégtételt érez sérelmezőjével szemben, ha „büntetésül” hagyja őt azon tanakodni, hol is ronthatta el. Ezzel viszont manipulál. Ha pedig manipulál, ahelyett, hogy nyílt lapokkal játszana, gyakorlatilag áldozatból „elkövetővé” minősül át.
Gyermekkorban a duzzogás kezelése más
Már gyermekkorban jók vagyunk a durcizásban. Igaz, azzal a különbséggel, hogy
szüleink, akiket viselkedésünkkel sújtunk, általában pontosan tudják, mi bajunk. A gyermek számára ez külön idegesítő az egészben, hiszen a „gonosz” szülő így nem kezdi el kedvét keresve fürkészni világfájdalmának okát,
pontosan tisztában van anélkül is azzal, hogy csak meg kellett volna vennie a piros zacskós gumicukrot, vagy engedélyt adni felülni a közért előtti kishelikopterre negyedszer is, ezerhatszázért.
A szülők könnyen megfejtik
Egyébként úgy tartják, éppen ez a kor az, amikor mindezt meg lehet fogni. Ha anyáék tudják, hogy rossz magatartásukkal húzták ki a gyufát – vagyis azzal, hogy nem vettek másik nyalókát a hajba ragadt előző helyett –, és ez okozza a gyermek sértettségét, azt mondják, érdemes azt teljesen figyelmen kívül hagyni.
A duzzogás ugyanis természeténél fogva olyan, hogy érdeklődés hiányában elmarad.
Ha nincs rá fogadókészség, ha senkit nem lehet vele befolyásolni vagy megszorongatni, akkor okafogyottá válik, és a duzzogó előbb-utóbb eláll látványos pufogásaitól, akár egy életre.
Felnőttként kemény dió lehet
Míg gyermekkorban a látványelemek dominálnak a durcizós játszmákban, addig felnőttként stratégiai jelentőségük lehet. A nők talán egyértelműbben adják jelét duzzogásuknak, de ez nem jelenti azt, hogy a férfiak ne élnének vele, amikor magányra vágyva elhagyják a vita színterét, vagy huzamosabb időre jelentőségteljes csöndbe burkolóznak. Akik szerint a férfiak durcáznak többet, azok úgy vélik, ennek oka alacsonyabb oxitocinszintjükben keresendő.
Valóban ők élnek többet a duzzogás eszközével? Jóllehet, aki megbántja a másikat, sokszor nem is tudja, hogy megbántotta azt. Így a találós kérdés valódi kérdéssé válik, a játszma izgalmas, de felesleges. Vagy mégsem?
Miért szeretjük inkább a másikra bízni, hogy kitalálja, mi a bajunk, mintsem hogy gyorsan előrukkolnánk vele?
Talán nehéz nyíltan beszélni róla? Jólesik, ha kegyeinket keresik? Belefér egy kapcsolatba hagyni a szeretett párt kínlódni, míg kinyomozza, mi eshetett rosszul? Van türelmünk a durcás fél invitálásának engedve belemenni a játékba, vagy megunjuk a találgatósdit?
A szakember szerint ezért ne tedd
A duzzogással mint viselkedéssel kapcsolatos szakmai tapasztalatairól dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeutát kérdeztük, aki több párkapcsolati sikerkönyv szerzője is egyben:
„A duzzogás, a látványos 'semmi bajom', a csenddel való büntetés és társaik mind megoldási kísérletek valós problémákra. A baj csak az velük, hogy rossz megoldási kísérletek, mert nem feloldják a feszültséget, hanem inkább elmélyítik azt. Leggyakrabban otthonról hozott mintázatok ezek, amelyek azt mutatják, hogy már a szülők sem rendelkeztek hatékony konfliktuskezelési technikákkal, aztán a saját működésképtelen mintázataikat adták tovább a gyermekeiknek is.
A jó hír azonban az, hogy a hatékony konfliktuskezelés tanulható.
Nem kell egy életen át ugyanazokat a diszfunkcionális magatartásformákat ismételgetnünk, hanem felülírhatjuk azokat hatékony és a pár tagjait egymáshoz közelebb vivő technikákkal” – mondja a szakértő.
„Persze ez tudatosságot és fegyelmet igényel a tanulási fázisban. Nyomás alatt ugyanis mindig visszatolakodnak a régi automatizmusok. Olyan ez, mint amikor megtanulunk vezetni egy manuális váltós autót, majd néhány év után automatára cseréljük. Az új autóban még sokáig keressük a kuplungot, és rajta tartjuk a kezünket a váltón. Egy idő után azonban az új mintázat felülírja a régit, és már nyomás alatt is ez lesz a természetes számunkra” – érzékelteti a folyamatot dr. Mihalec Gábor.
