Hányszor hordod a farmered egymás után? Van, aki egy évig: élet mosás nélkül

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A mosást illetően kétféle hozzáállás létezik: vannak, akik ragaszkodnak hozzá, hogy mindennap frissen mosott ruhát vegyenek fel, ezért akár egyetlen használat után is a mosógépben landol az öltözetük. Velük ellentétben vannak, akik szerint teljesen fölösleges a gyakori ruhamosás. Sőt vannak köztük olyanok is, akik egyáltalán nem hajlandók kimosni a ruháikat.

Az utóbbi, úgynevezett no-wash” szemlélet szépen lassan világméretű mozgalommá alakult. Követői elsősorban nem lustaságból nem akarnak ruhát mosni, sokkal inkább időt és pénzt akarnak megtakarítani, és szeretnék a környezetet is kímélni.

Ha büdös, se mossák ki a farmert

Egyre többen vannak azok, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem mosnak. A mozgalomnak már neve is van. Az előbbi csoportba tartozók a „low-wash”, az utóbbiak a „no-wash” hívei.

A keveset mosók körében a farmer kerül legritkábban a mosógépbe
Fotó: Glasshouse Images / Getty Images Hungary

Közülük a legtöbben a nadrágok, főként az új farmerek kimosását halogatják. A becslések szerint vannak, akik 150-200-szor is felveszik ezeket a ruhadarabokat, mielőtt a mosógépbe tennék. Őket sokszor az sem zavarja, hogy egy idő után a ruhájuknak már nagyon rossz szaga van, ami egy olyan szűk helyen, mint egy liftben, bizony érezni is lehet. Ez a szag önmagában nem mindig büdös, de sokszor kellemetlen.

Az újonnan vásárolt, soha még ki nem mosott farmert viselők ahelyett, hogy az első dolguk az lenne, hogy a mosógépbe teszik a ruhájukat, más módszerekhez folyamodnak, hogy ápolják a ruháikat.

Ilyen például, hogy UV-sugárzásnak, vagyis „napfürdőnek” teszik ki őket, vagy egyszerűen csak kiteszik szellőzni egy éjszakára a szabad levegőre. 

Ki hordana 100 napig egy ruhát?

A hírességek között is vannak olyanok, akik nyíltan vállalják különös ruhatisztítási szokásaikat. Ilyen például Stella McCartney ruhatervező is, aki azzal keltette fel az újságírók érdeklődését, hogy megosztotta a nagyközönséggel, ő bizony csak alkalomszerűen mossa ki a ruháit. A Guardiannek úgy fogalmazott: „Alapvető szabály az életben, hogy ha nem kell valamit feltétlenül kitisztítani, akkor ne tisztítsuk ki. Én sem cserélném le mindennap a melltartómat, és nem csak azért rakok be ruhát a mosógépbe, mert az elhasználódott. A higiéniára mindig nagyon ügyelek, de nem vagyok híve a vegytisztításnak és semmiféle fölösleges tisztításnak.”

Stella McCartney sem mossa ki azonnal a melltartóját
Fotó: Taylor Hill / Getty Images Hungary

Vannak, azonban olyanok is, akik a környezetvédelem vagy a növekvő villamosenergia-költségek miatt gondolják újra mosási szokásaikat. 

Ezeket a különös szokásokat a ruhagyártók és az egyéb ruhaipari szakemberek sem hagyják figyelmen kívül. Mac Bishop, a Wool & Prince ruházati cég alapítója nem rejti véka alá, hogy a kényelemre és a minimalizmusra helyezte a hangsúlyt, amely nagy visszhangot váltott ki a férfi fogyasztók körében – különösen azoknál, akik nem szerettek mosni –, amikor elkezdte népszerűsíteni női márkáját a cég. Az évszázadok óta tartó szexista mosodai reklámoknak kitéve a nők kevésbé reagálnának arra az ötletre, hogy ne mossák ki a ruháikat. 

A Wool& márka jelenleg merinógyapjúból készült ruhákat árul, és útjára indított egy kihívást, melynek lényege, hogy a vásárlók száz napon keresztül mindennap ugyanazt a ruhát viselik. 

Nem tilos a mosás, de meg kell találni az egyensúlyt

A fenntartható divat képviselői azt mondják, a tartóssága szempontjából az egyik legrosszabb dolog, amit egy ruhadarabbal tehetünk, ha kimossuk. Mosás közben ugyanis a ruhák elszakadhatnak, összezsugorodhatnak és elveszíthetik eredeti színüket. És arról még szót sem ejtettünk, hogy a háztartási mosásból származó mikroszálak bekerülhetnek a tengeri állatokba. A környezetvédelemmel is foglalkozó szakemberek szerint a bolygó megóvása szempontjából mindenképpen az lenne a legszerencsésebb, ha ritkábban mosnánk a ruháinkat.

A fenntarthatóság egyik kulcsa a tudatosság
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Ez azonban nem jelenti azt, hogy soha nem kell kitisztítani a ruhákat, csupán meg kellene találni az egészséges egyensúlyt, hiszen a ruhamosás egészségügyi és higiéniai okokból is fontos, gondoljunk csak az ekcémában szenvedőkre, akiknek elengedhetetlen, hogy elkerüljék a ruhájukban a természetes bőrbaktériumok elszaporodását okozó irritációt. De a tiszta ruha fontos része az önbecsülésnek is, hiszen egy piszkos és büdös ruhában a legtöbben zavarban éreznénk magunkat.

A szakemberek szerint az arany középút a mosással kapcsolatban az lehet, hogyha nincs szaga a ruháinknak, akkor nem mossuk ki.

Ha pedig már ki kell mosni, akkor legyünk tudatosak és hatékonyak annak érdekében, hogy a legminimálisabb környezetterhelés mellett legyen újra tiszta a ruhánk. Ennek érdekében mossuk a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten a holmijainkat, vagy végezzünk el egy nagyon rövid frissítési ciklust mosópor nélkül.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.