Ha ezt eltanulod a gyerektől, sokkal könnyebben jegyzel meg dolgokat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha kíváncsi vagy rá, mitől lesz könnyebb és gyorsabb a tanulás, akkor már jó úton jársz az új ismeretek elsajátítása felé. El is áruljuk, miért!

Ismerjük mindannyian a helyzetet, mikor egy olyan tantárgyat, ami nem a szívünk csücske, egy kiváló tanár tanít, aki felkelti az érdeklődésünket, így akkor is megjegyzünk néhány dolgot, amikor az nem állt szándékunkban. Különböző tanulmányok kimutatták, hogy az emberek kíváncsisága az IQ-tól függetlenül megjósolhatja tanulmányi sikerüket. Ennek a jelenségnek a hátterét vizsgálva a kutatások azt mutatják, hogy

ha nem tudjuk a választ egy érdekes rejtvényre, az növelheti kreativitásunkat a következő feladatok során, és felkészítheti agyunkat a tanulásra.

A munkahelyi kíváncsiság eközben növeli az elkötelezettséget, a munka élvezetét, és csökkenti a kiégés kockázatát.

Ha kíváncsi vagy, könnyebb a tanulás

A legújabb kutatások azt sugallják, hogy a kíváncsiság előnyei a tanulásban neurológiai szintű változásokból származhatnak. Ha kíváncsiak vagyunk egy témára, az általunk tanulmányozott tények mélyebben kódolódnak, és könnyebben hozzáférhetők, ha később szükség lesz rájuk.

Ha kíváncsi vagy, könnyebben megy a tanulás
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Lehet, hogy a dopamin áll mögötte

Egy 2014-es vizsgálatban a kutatók először arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék, mennyire kíváncsiak egy sor kérdésre, mint például: „Ki volt az Egyesült Államok elnöke, amikor Sam bácsi először borotválkozott?” vagy „Mit jelent valójában a »dinoszaurusz« kifejezés?” A tesztalanyok ezután egy fMRI agyszkennerben feküdtek, miközben ugyanazokat a kérdéseket hallották, majd röviddel ezután megérkeztek a válaszok. Ezután egy órával később tesztelték, hogy emlékeznek-e a tényekre. 

Amikor a résztvevők nagyon kíváncsiak voltak egy válaszra, 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel emlékeztek rá, és megnövekedett aktivitást tapasztaltak a középagy azon területein, amelyek felszabadítják a dopamin nevű neurotranszmittert. A dopamint boldogsághormonnak is nevezik, de az állatkísérletek azt sugallják, hogy az új idegi kapcsolatok kialakulását is elősegítheti.

Úgy tűnik, hogy a kíváncsiság érzése segít felkészíteni az agyat az új és fontos információk befogadására, és abban, hogy ezek az ismeretek jobban rögzüljenek.

A gyermekek ösztönös kíváncsisága segíti a világ megismerését.
Fotó: Stanislaw Pytel / Getty Images Hungary

Más információk megjegyzését is segíti

Érdekes módon a kutatók azt találták, hogy a kezdeti kíváncsiságból eredő dopamin felszabadulása még a véletlenszerű információk megjegyzését is javíthatja, amelyeknek nincs közvetlen jelentősége az elsődleges kérdés szempontjából. Ennek demonstrálására véletlenszerű arcokat mutattak be a kérdésekre adott válaszok mellett, majd egy órával később ellenőrizték, hogy a résztvevők felismerték-e még az arcokat.

Az elemzések azt mutatták, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel emlékeztek az arcra, ha az egy-egy érdekesebb triviális kérdést kísért, amely felkeltette a kíváncsiságukat. 

Ez rendkívül hasznos lehet, amikor valami újat és bonyolultat próbálunk megtanulni. Végül is nem valószínű, hogy tanulmányaink minden egyes elemét lenyűgözőnek találnánk, de ha legalább néhány részlet felkelti a kíváncsiságunkat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az anyag többi része is sokkal könnyebben megragad.

A kitartást is növelheti

Egy nemrégiben publikált tanulmányban a tesztalanyok szívesebben vártak egy rejtvény megoldására, ha kíváncsiak voltak a megfejtésére, míg a kevésbé kíváncsiak türelmetlenebbek voltak, gyorsan el akarták végezni a feladatot, ezért kérték, hogy ugorjanak a válaszokhoz.

A felfokozott kíváncsiság azt jelentette, hogy az emberek a felismerés és a felfedezés pillanatát maguktól akarták élni.

Az oktatásban a nagyobb türelem és a hosszan tartó elkötelezettség valószínűleg kiterjesztett kutatáshoz, mélyebb tanuláshoz és megértéshez vezet, különösen összetett témák esetében – ami szintén megmagyarázhatja, hogy a kíváncsiság miért olyan jó előrejelzője a tanulmányi sikernek.

Új ötletekhez segít

Kreatív problémamegoldással foglalkozó tanulmányok arra utalnak, hogy a kíváncsiság segíti az izgalmasabb és eredetibb ötletek megszületését. Egy kísérletsorozatban a résztvevők egyik fele egy olyan változatot olvashatott arról, hogy Houdini eltüntetett egy elefántot, ami felerősítette a rejtélyt, míg a csoport másik fele kevésbé izgalmas leírást kapott, ami arra utalt, hogy a trükköt egy függöny segítségével hajtották végre. Ezután értékelték ki mennyire kíváncsi a trükk megoldására, és arra kérték őket írják le, szerintük miként lehetett erre képes a nagy bűvész.

Idézőjel ikon

Nem meglepő módon az első csapat kíváncsibb volt és kreatívabb megfejtések születtek.

Végül kaptak néhány percet saját bűvésztrükkök megtervezésére, amit később független bírák értékeltek, és a kíváncsibbak ebben a második feladatban is érdekesebb, innovatívabb ötletekkel álltak elő. Úgy tűnt, hogy ez egy „ötletek összekapcsolásának” nevezett folyamaton keresztül jött létre, amelyben a közreműködők folyamatosan építették kezdeti gondolataikra az újabb ötleteiket.

Segíthet a munkában is, de nem így
Fotó: Shannon Fagan / Getty Images Hungary

A munkában is hasznos lehet

A kíváncsiság előnyei itt nem érnek véget. Nyitottabbá teheti az embereket mások véleményének meghallgatására, még akkor is, ha az eltér a sajátjuktól, és egy kutatás bebizonyította, hogy a kíváncsiság átfogó előnyökkel jár a munkahelyen is. A tanulmánynak több mint 800 alanya volt az Egyesült Államokból és Németországból számos iparágból, akik egy sor kijelentést értékeltek a mindennapi életük során tapasztalt kíváncsiságról, mint például:

  • Izgatott vagyok, ha különféle ötletekkel kísérletezem.
  • Nem riadok vissza az ismeretlentől még akkor sem, ha ijesztőnek tűnik.

Kitöltöttek kérdőíveket munkájukkal való elégedettségükről és elkötelezettségükről, a kollégáikkal való társas kapcsolataikról, a kiégés érzéséről és az innováció munkahelyi használatáról. Ezen mérések mindegyikében a kíváncsibb résztvevők jobb tapasztalatokról számoltak be.

Tartsuk ébren a kíváncsiságunkat

Ha hasznosnak érezzük az új tudást, az növeli a kíváncsiságunkat, ezért amikor épp lankad a lelkesedésünk, próbáljuk meg a végső céljainkat a fókuszában tartani. Összeállíthatunk egy listát azokról a kérdésekről, amelyekre szeretnénk választ adni a következő napokban vagy hetekben. A tudás jelenlegi hiányosságainak azonosítása természetesen nagyobb kíváncsiságot és elköteleződést vált ki a megtanulandó anyaggal kapcsolatban. Kérdéseinknek nem kell mélyrehatónak lenniük: nincs olyan, hogy rossz kérdés, amíg felkelti a vágyat, hogy többet megtudjunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!