A nyugalom szigetén betiltották az autókat, ez lett a következménye

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hydra első pillantásra nem különbözik szomszédaitól. Az Égei-tenger többi szigetéhez hasonlóan itt is fehérre meszelt házak alkotják az utcákat, a levegőben jázminillatot szippantunk, és a tenger kék vizére lélegzetelállító kilátás nyílik. Hydra egyvalamiben azonban különbözik. Olyan, mintha ezen a görög szigeten megállt volna az idő.

A mintegy 2500 lakossal rendelkező Hydra szigetén a görögök öszvérekkel, szamarakkal és lovakkal közlekednek, de a kompról leszálló látogatókat sem taxik várják. Hydra nem véletlenül lett a nyugalom szigete: itt nem tülkölnek az autók, nincsenek dugók és dugóban várakozó ideges sofőrök, miután a szigetről jó ideje kitiltották az autókat. Amióta a gépjárművek hangos zúzását a lópatkók ritmikus dobogása váltotta fel, több művész is otthonra lelt a szigeten.

A sziget, ami visszarepít az időben

Hydra nem véletlenül lett a nyugalom és a szamarak szigete. A tűzoltó- és a hulladékszállító autók, illetve a mentők kivételével szándékosan tiltották ki a motoros járműveket. A korlátozást helyi jogszabályok is rögzítik. Gépjárművek hiányában nemcsak a helyiek, hanem a szigetre érkező turisták is öszvérekkel, szamarakkal és lovakkal közlekednek a kecses és csendes macskaköves utcákon.

Leonard Cohen dalban örökítette meg a szigeten átélt élményeit
Fotó: Jim Dyson / Getty Images Hungary

Az érintetlenség érzése a déli partvidék békés falujától, a hagyományos kőházakkal díszített Kaminiától egészen a sziget nyugati partján fekvő, érintetlen vizeiről és nyugodt aurájáról híres Mandrakiig jelen van. 

A Hydrára érkezők azt érzik, ez egy olyan sziget, amely valóban visszarepít az időben.

Itt mindenki nyugodt, nem siet sehová, a helyiek négylábú társaik kíséretében intézik mindennapi dolgaikat.

Hydra lett az otthona

Jarman 24 évvel ezelőtt járt először Hydrán, amikor az édesanyja elhozta őt a szigetre nyaralni. Ez az utazás végül az egész életét megváltoztatta; eldöntötte, hogy Hydra lesz az állandó otthona.

Hydra varázslatos tájai mindenkit magukkal ragadnak
Fotó: Anton Petrus / Getty Images Hungary

A negyvenes éveiben járó asszony a 2010-es görög gazdasági válság idején sem érezte azt, hogy el kellene hagynia a szigetet, pedig olyan pénzügyi nyomás nehezedett rá, hogy még az is megfordult a fejében, eladja szeretett lovát, Chloét, hiszen drága mulatság lett a lótartás. Végül úgy határozott, hogy megtartja négylábú társát, és megalapítja lovas túrázó vállalkozását, amely nemcsak Chloét segített megmenteni, hanem hódolhatott szenvedélyének is, megoszthatta a sziget szép tájai iránt érzett rajongását másokkal is. Szenvedélye azóta vállalkozássá nőtt, és egy 12 lóból, illetve tapasztalt lovasokból álló csapat vezeti már a túrákat a sziget ösvényein. Ezek a kirándulások leginkább Hydra kolostoraiba és festői strandjaira vezetnek. 

Praktikus oka is van az autómentes életnek

A hagyományos lóvontatású közlekedés nem új keletű a szigeten. Egyrészt hozzátartozik Hydra gazdag örökségéhez, másrészt ezzel fejezik ki a helyiek a fenntartható életmód iránti elkötelezettségüket.

Hydra gyönyörű strandjaira rengeteg turista érkezik
Fotó: Skye Armstrong / Getty Images Hungary

A 18. és 19. században Hydra nyüzsgő tengeri csomópontként virágzott. Ahogyan Görögország többi szigetére, úgy Hydrára is a 20. század hozta el az autós közlekedést, ám a sziget keskeny és meredek utcáin, valamint a sziklás terepeken szinte lehetetlen volt gépjárművel járni. A helyiek emiatt is ragaszkodtak a lovas közlekedéshez, amely az infrastrukturális és földrajzi adottságok miatt sokkal hatékonyabbnak bizonyult. Idővel ez a szokás teljesen beépült Hydra kultúrájába és az ottaniak életmódjába.

A szamarak és az öszvérek a sziget identitásának szerves részévé váltak, melyeket egy idő után már nemcsak áruk és építőanyagok, hanem emberek szállítására is használtak. Ez a hagyomány pedig a mai napig fennmaradt.

A művészek paradicsoma lett a görög sziget

Az autók hiánya tagadhatatlanul hozzájárult a sziget nyugalmához, ami mindenhonnan vonzotta a művészeket, köztük a neves olasz színésznőt, Sophia Lorent, aki 1957-ben, a Fiú a delfinen című film forgatása közben szeretett bele Hydrába.

Sophia Loren is szerelmese lett a szigetnek
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

De sok híres művész, köztük festők, írók és zenészek látogattak még el Hydrára, vagy éltek a szigeten, akik mindegyike ihletet merített a szép és nyugodt tájból.

Leonard Cohen kanadai énekes-dalszerző az 1960-as években fedezte fel Hydrát, és évekig itt is lakott. A Hydrán eltöltött időt a Bird on the Wire című dala örökíti meg.

A nyugalom szigete azonban nemcsak a híres külföldi, hanem a görög művészeknek is paradicsoma lett. Varázslatos hely ez a munkához, hiszencsodálatosak a színek, gyönyörűek afények, egyedi a hangulat, amely sokakat megihletett már. Itt álmodta és tervezte meg a 2004-es athéni olimpia érmeit Hydra szülötte, Elena Votsi ékszertervező.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.