Már a magyarok fele allergiás: ezek a leggyakoribb tünetek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden második honfitársunk allergiás valamire, a pollenallergia tízből három magyart érint – mutatják egy friss, reprezentatív felmérés adatai. A pollenallergiások leginkább nyáron szenvednek, de az ősz sem lesz könnyű: a megkérdezettek 64 százalékának az orrfolyás, 60 százalékának pedig a szemviszketés, könnyezés, vörös szem nehezíti meg az életét.

Minden ötödik ember kapkod a tünetek megjelenésekor, és olyan orrsprayhez nyúl, amely egyáltalán nem az allergia kezelésére való, és hosszú távon árthat is a betegnek. Tízből négy érintett készül előre, és konzultál orvossal, harmaduk pedig egyáltalán nem védekezik a pollenek ellen, hanem megtanul együtt élni a tünetekkel.

A magyarok 49 százaléka saját bevallása szerint allergiás valamire: a lakosság 11 százaléka kizárólag különböző virágporokra, kb. minden ötödik honfitársunk pedig a pollenek mellett másra is allergiás – derül ki a Sterimar reprezentatív kutatásából.

A pollenallergiások háromnegyede szenved a nyáron, az orrfolyás a leggyakoribb tünet

Az érintettek 90 százalékának a mindennapjaira is hatással van a pollenallergia valamilyen módon. A felmérésben részt vevők válaszai alapján az orrfolyás a leggyakoribb tünet, 64 százalékukat érinti. Szemviszketésre, könnyezésre és vörös szemre tízből hatan panaszkodtak. A bedugult, viszkető orr minden 2. pollenallergiás életét nehezíti meg, és ennyien szenvednek az akár több percig eltartó tüsszentési rohamok miatt is. 29 százalék érez viszketést a szájpadlásán és a torkában, 24 százalék pedig szárazan köhög ilyenkor. Bőrkiütés és ekcéma is jelentkezhet: a különböző virágporokra érzékenyek 17 százaléka tapasztal bőrtüneteket.

A nyár a legkritikusabb időszak a pollenallergiások számára: 76 százalékuk ilyenkor szenved különösen. A válaszadók 63 százalékának a tavasz, 27 százalékának az ősz a legnehezebb, 17 százalék pedig szinte egész évben érez tüneteket.

A leggyakoribb allergiás tünetek
Fotó: Sterimar

A kutatásról

A felmérés 1292 fő megkérdezésével készült 2023 júliusában, amely reprezentatív a magyarországi 16–59 éves okostelefonnal rendelkezőkre nézve kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint.

Tízből négy pollenallergiás konzultál orvossal, harmaduk pedig semmit nem tesz a tünetek ellen

A pollenallergiások harmada nem védekezik a pollenek ellen, hanem megpróbál együtt élni az allergia által okozott tünetekkel. Az ötvenes korosztály védekezik a legtudatosabban, a tünetektől pedig leginkább a huszonévesek szenvednek. Szignifikánsan több fiatalt érint pl. a szemviszketés, könnyezés, vörös szem (72%), a bedugult, viszkető orr (60%) és a viszkető szájpadlás és torok (40%). Leginkább (28%) ők azok, akik kapkodnak, amikor rájuk tör az allergia, és ilyenkor vény nélkül kapható, hatóanyagos orrsprayhez nyúlnak. „A legtöbb vény nélkül kapható, hatóanyagos orrspray érszűkítő hatással bír, amely eleinte ugyan segít azon, hogy az orr kiduguljon, de 5-7 nap után pont az ellentétes hatást okozza, ráadásul könnyen rá is lehet szokni a használatára, ami árthat is a betegnek” – mondta a felmérés eredményei kapcsán dr. Gerencsér Emőke fül-orr-gégész főorvos.

Így védekeznek a magyarok az allergia ellen
Fotó: Sterimar

Orvossal a válaszadók 40 százaléka konzultál, és a felmérés eredményei alapján a pollenallergiások 33 százaléka alkalmaz allergiára ható szteroidos orrsprayt, antiallergiás szemcseppet, antihisztamin-tablettát. A megelőzés is segíthet. A szakértő javasolja, hogy magas pollenkoncentráció esetén kevesebbet tartózkodjon a szabadban az, aki az akkor épp virágzó növényekre érzékeny, valamint ilyenkor gyakrabban mosson hajat és cseréljen ágyneműt. Mindezt az érintettek 16 százaléka teszi. „Allergiaszezonban hatásos lehet akár preventív módon is az orrmosás vagy steril tengervizes orrspray használata is. A mangánnal dúsított tengervizes orrsprayk pedig kifejezetten csökkentik a már meglévő allergiás tüneteket. Ráadásul ezek esetében a rászokás esélye sem áll fenn” – javasolja a fül-orr-gégész. A friss felmérés alapján a pollenallergiások pusztán 14 százaléka tudja, hogy a sós oldatos/steril tengervizes orrspray kimossa az orrból az allergéneket, így pl. a virágport is, és ennyien alkalmazzák allergiaszezonban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.