Minden magyar családot érint a kormány döntése

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A ma délelőtti rendkívüli Kormányinfó során a rezsikérdést is érintő fontos információkat jelentettek be.

A családokat és a nyugdíjasokat is érintik a mai Kormányinfón elhangzottak. 

A tervezett pedagógus-béremelések mellett az emelkedő rezsiárak következményei is fontos témaként jelentek meg a mai Kormányinfón. Gulyás Gergely kijelentette, hogy a rezsicsökkentést semmiféleképpen nem tervezik megszüntetni. 

A jelenlegi gyakorlatot fenntartva továbbra is a lakossági átlagfogyasztás mértékéig vehető igénybe a csökkentett rezsiár, mely háztartásonként havi 108 101, éves szinten 2 174 829 forintot jelent a családoknak. 

A Rezsivédelmi Alap 170 milliárd forinttal nő egy egyszeri átcsoportosításnak köszönhetően, melyből több mint 130 milliárd az oktatási intézmények és a kórházak stabil működését segíti majd. Az egyházi fenntartók kompenzációja 11 milliárd forintnyi lesz.

Rövidülhetnek a kórházi várólisták

Az egészségügyi ellátást érintő fontos változás a CT- és MR-készülékek államosítása is. A központosítástól többek között gyorsabb ellátást és a várólistán töltött idő rövidülését remélik, ugyanis a döntés értelmében kifejezetten közellátásra lehet majd használni ezeket a készülékeket. 

Marad az adókedvezmény és a csok

Még folynak a tárgyalások mind a kedvezményes csok-hitel, mind az érintett települések számának ügyében, de valószínűleg igénybe vehető marad az ötezer fő alatti falvak jelentős részében jövőre is a támogatott lakásvásárlás. Az agglomerációs településeket más, népességnövekedés szempontjából kevésbé előnyös helyek váltják majd fel a tervek szerint.

Nem változik a 4 gyermekes anyák adókedvezménye és a családi adókedvezmény sem, mindkét támogatási forma megmarad a jövő évi költségvetésben. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?