Indul a szezon: táborok kifejezetten felnőttek számára

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ki mondta, hogy a közös programok, az esti szalonnasütés mellett elhangzó kísértettörténetek, a teljes kiszakadás csak a gyerekeknek jár? Szeretsz mozogni, alkotni, vagy csak jobban megismernéd önmagad? Irány egy neked való tábor!

Nincs is jobb, mint amikor olyan emberekkel lehetsz együtt, akikkel egyforma az érdeklődési körötök, akikkel félszavakból is megértitek egymást, mindezt úgy, hogy egy kicsit elvonulhatsz a mindennapok taposómalmából. Egy felnőtt-tábor erre tökéletes lehetőség, segítünk, hogy megtaláld a számodra tökéleteset. 

Alkotás és önismeret

Zánkán, a Balaton-felvidék kapujában várják az alkotni vágyó felnőtteket a Made By You szervezésében. A tábor mottója: „A boldogságom nyomában”, célja pedig, hogy az előtted álló öt napban felfedezd magadban a valódi örömforrásokat, és megéld a szabadságot, a harmóniát és a boldogságot. Az alkotás mellett – festhetsz akvarellt, készíthetsz ékszert, kollázst és még jó néhány szépséget – beszélgetéssel, önismereti játékokkal merülhetsz el önmagadban. A tábor vezetői pszichológusok és művészetterapeuták. További információ itt.

Felnőtt-tábor a jóga szerelmeseinek Fotó: Molnár Dóra

Három nap jógázás

Augusztus 25–27-ig jóga- és önismereti tábor a Káli-medencében. Napi két jógaóra reggel és este, szauna, jakuzzi, isteni vegetáriánus lakomák és nagy kirándulások, esténként pedig 30 perces élő zenés hangtál-meditáció. Előképzettségre nincs szükség, kezdők is bátran csatlakozhatnak. (További információ: Dóra Hatha Jóga Facebook-oldal)

Már a varrógép tűjének kattogása is nyugtatja az idegeket
Fotó: Christopher Hopefitch / Getty Images Hungary

Mozdulj ki, és varrj!

Foltvarró tábor Bábolnán, a Ménesbirtokon! Augusztus 2–6. között a résztvevők különböző foltvarró technikával készítenek takarót, táskát, úti neszesszert és egy szép asztalterítőt. Változatos tananyag, csodás környezet, jó társaság, maximális kikapcsolódás. Ha még nem varrtál, kezdőként is jelentkezhetsz! (További információ: szenkavarrotabor@gmail.com)

Legyél te is királyNŐ!

Július 7. és 9. között közös utazásra hívnak saját királyNŐségedben. Három nap a természet ölelésében a csodák völgyében, azaz Farkaskútvölgyben, a holisztikus mozdulatokban, kreatív alkotásokban, tibeti hangfürdőben, női archetípusainkkal való találkozás örömében szertartások formájában, és nem utolsósorban ősmagyar lovak érintésében, kapcsolódásban. Az elvonuláson való részvétel semmilyen táncos-előképzettséget nem igényel. (További információ itt.)

Teljes kikapcsolódás, közel a természethez Fotó: Schäfer Katalin

Életmódváltás – felnőtt-táborban 

Ha szeretnél egy kicsit tisztábban látni a különböző étrendek rengetegében, egy újfajta életszemléletet elsajátítani nemcsak a konyhában, de az életedben is, akkor ott a helyed szeptember 7. és 10. között a piliscsabai életmódtáborban.

A táborozók megtanulják az egészséges ételek titkait Fotó: Benda Judit

Az ételek könnyen elkészíthetőek, finomak, és még az ökológiai szemléletmódot is figyelembe veszik. Sok sikertörténet kötődik az előző évek táboraihoz, két főzés között pedig lehet nagyokat sétálni és beszélgetni egy jó társaságban. (További információ itt.)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.