Fizetésemelést szeretnél? Ezt az 5 hibát ne kövesd el

Olvasási idő kb. 4 perc

Nagyobb fizetést szeretnél a jelenleginél? Jól érzed magad a cégednél, mégis egyre kevesebbre elég a pénzed? Nem egyszerű fába vágod a fejszéd, viszont nem is lehetetlen! Íme pár trükk a profitól, hogy melyik hibákat ne kövesd el!

Senkinek sem kell bemutatni a jelenlegi helyzetet: durván kétjegyű az infláció Magyarországon, és ami legjobban fáj, másfélszer annyiba kerülnek már az élelmiszerek, mint egy éve. Mindannyiunkra ráfér tehát egy kis fizetésemelés, arra azonban nagyon sok vállalatnál hiába várni, hogy maguktól emeljenek a béreken. Úgyhogy itt az idő, bértárgyalásra fel! Ha a szándék megvan, nagyon nem mindegy, hogy mit mondj, és mit ne azon a bizonyos beszélgetésen!

Tárgyaljunk, de okosan!

A Dívány Magyarország egyik tapasztalt toborzási szakemberét kérte meg, hogy segítsen eligazodni, melyek azok a szarvas hibák, amiket semmiképp se kövessünk el, ha sikeres bértárgyalást szeretnénk. Istenes Viktória, egy multinacionális gyártócég toborzási szakembere 5 szempontot adott, amelyektől mindenképp óvakodjunk. Természetesen mindenkinek nagyon fontos, hogy tartani tudja a korábbi életszínvonalát.

A legtöbb munkahelyen aktuálissá vált a fizetésemelési tárgyalás
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

1. Ne légy amatőr, ne improvizálj! Alaposan készülj fel a megbeszélésre!

Fontos, hogy gondold végig, mit szeretnél a cégvezetéstől. Készülj fel alaposan: vedd végig az elmúlt időszakban véghez vitt eredményeidet, amelyek alapján méltó lennél a jogos bérfejlesztésre. Kedvesen, de határozottan érvelj ezekkel, hogy az utóbbi időkben milyen eredményeket értél el a vállalatnál, hidd el, egy jó főnök észben tartja mindezt! Azt is gondold végig, mekkora emeléssel lennél elégedett, és ne akkor hebegj-habogj, amikor rákérdeznek az összegre. Bár konkrét ajánlattal kell előállnod, inkább adj meg egy százalékos összeget, afféle tól-ig tartományt. Annál inkább se mondj egy konkrét összeget, mert egészen biztos, hogy nem tartja fejben a főnököd a konkrét béredet. Istenes Viktória azt is elárulta, a jelenlegi gazdasági környezetben körülbelül 10 százaléknál célszerű maximalizálni a béremelési kérést.

„Légy rugalmas! Lehet, hogy az emelést nem az alapbéredhez teszik hozzá, hanem valamilyen béren kívüli juttatás formájában emelnek! Talán így még jobban is jársz”

– ajánlja a szakember.

2. Ne hozz fel személyes, családi okokat a tárgyaláson!

Mindenkinek drágább lett az élelmiszer, más is fizet lakáshitelt, és ízléstelen dolog azzal előhozakodnod, hogy egyedül neveled a gyermeked.

„Ne manipuláljunk! Nem fair viselkedés személyes és szomorú érzelmekkel együttérzést kicsikarni a feletteseidből! Ne ilyen áron érd el a céljaidat!”

3. Ne zsarold vagy fenyegesd a munkáltatód, hogy lelépsz!

Ne húzd elő azt a kártyát, hogy felmondasz, ha nem adják meg a kért emelést. Nem szül jó vért. Ha emelnek a pénzeden, egy ilyen monológ után valószínűleg nem jó szájízzel teszik meg. Ha viszont nem tudnak emelni, hoppon maradhatsz, és kereshetsz másik munkát. „Hidd el, a munkáltatók pontosan tudják, hogy a »Van egy másik ajánlatom…« kezdetű szöveg általában blöff” – teszi hozzá Istenes Viktória.

Istenes Viktória toborzási specialista

4. Ne harcolj, de ne is könyörögj fizetésemelésért!

Egy ilyen megbeszélés nem lőtéri tárgyalás a főnökeiddel, véletlenül se akard izomból lenyomni, leuralni őket! De tartózkodj a másik véglettől is, semmiképp se könyörögj alamizsnáért a „főninél”! Mindenképp maradjatok egyenrangú partnerek, lehetőleg ne vigyél a tárgyalásba túl sok érzelmet, hiszen ennek itt most nincs helye.

5. Ha mégis elutasítanak, ne sértődj meg, ne veszítsd el a fejed!

Ha mégsem emelnek a fizetéseden, akkor egyáltalán nem biztos, hogy elégedetlenek a teljesítményeddel, vagy egyéb, személyedet érintő okok állnak a döntés hátterében. Sokkal valószínűbb, hogy a cég pillanatnyi anyagi helyzete most nem tesz lehetővé fizetésemelést. „Ne kezdj személyes támadásba, ne kezdd el fűteni a kollégákat a főnökök ellen! Sokkal helyesebben teszed, ha rákérdezel a vezetőségnél, hogy mikor tudtok visszatérni erre a témára” – javasolja a toborzási szakember. 

Mindenkinek nehéz feladat fizetésemelést kérni
Fotó: Worawee Meepian / Getty Images Hungary

Amit mindenképp tegyél meg

Istenes Viktória azt tanácsolja, ha nagyvállalatnál dolgozol, amelynek van munkavállalói érdekképviselete, akkor keresd fel őket. Könnyen lehet, hogy a munkavállalói érdekképviselet – régiesen szólva a szakszervezet – már javában tárgyal a bérfejlesztésekről. Ha mégis neked egyedül kell lépni, akkor már az időpont kérésénél végy számba néhány tényezőt. Figyelj az időzítésre, éppen hogy áll a cég? Sikerszériában van, vagy esetleg a csőd szélén tántorog?

„Remek időzítés, ha akkor kérsz időpontot megbeszélésre, ha éppen egy sikeres projektet zártál le, és érvelni tudsz azzal, hogy milyen érdemeket értél el a közelmúltban a cégnél.”

A HR-specialista mindenképpen azt javasolja, hogy higgadtan tárgyaljunk, és csakis észérvekkel hozakodjunk elő. „Esetleg megemlíthetjük, hogy van kellő kapacitásunk, és pluszfeladatot tudnánk a bérkompenzáció fejében elvállalni. De ezzel csakis akkor hozakodjunk elő, ha a pluszfeladat nem megy a work-life-balance kárára!” Istenes Viktória óva int attól, hogy negatív dolgoknak és érzéseknek adjunk hangot a bértárgyalások során. Itt nem lehet érv az, hogy nem vagy megbecsülve, mert akkor már keresik is a következőt a helyedre! S még egy jó tanács a szakembertől: a megbeszélést követően kérdezz rá, mikor várhatsz visszajelzést!

„Mindenképpen biztosítsd a céget a lojalitásodról, és jelentsd ki, hogy nem kezdesz el azonnal munkát keresni, ha nem teljesítik azonnal a bérigényedet”

– tanácsolja a toborzási szakember.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.