Egyetlen fillérbe se kerül, mégis azonnal elalszol tőle

Olvasási idő kb. 3 perc

Te is szeretsz a morajló tenger zajára elaludni? Vagy megnyugtat este a halk eső kopogása, esetleg a csörgőóra monoton ketyegésére szenderedsz álomra? Akkor a fehérzajt is imádni fogod!

A fehér zaj jelenségét nem könnyű körülírni, holott mindenki tudja, miről van szó. Bár elsőre inkább idegesítő a tévéből szóló „hangyaboly”, a sistergés adás után, és zavaró a porszívó hangja, pedig mindezeknek hasznát is vehetjük. Hasonló elven működik az úgynevezett fehérzaj, amitől  nemcsak a csecsemők, hanem a felnőttek is könnyebben alszanak el, és pihentetőbb az ágyban töltött idő.

Segít az alvászavarban és a fülzúgásban is

A fehérzaj már bizonyítottan jó hatással van az alvászavarban szenvedőkre. Furcsa módon egy halk ventilátor vagy a mosogatógép zaja segíthet azoknak, akik hangos környezetben kénytelenek aludni. Ez a monoton nesz jó hatással van a fülzúgásra, és segíthet a felépülésben a fülbetegségekkel küzdőknek. 

A tévé monoton zúgása is segítheti éjszaka az elalvást
Fotó: Twins / Getty Images Hungary

Több elmélet is létezik

Az egyik elmélet szerint ez az összes tartományban kiegyenlített zaj meglehetősen monoton, ami segít az agynak figyelmen kívül hagyni a magas vagy más kellemetlen hangokat. Egy másik magyarázat szerint az agy folyamatosan keresi az akusztikus ingereket. Az állandó zaj lefoglalja az agyat, de nem terheli túl. 

Enyhíti a hiperaktivitás tüneteit

A kutatóknak a közelmúltban azt is sikerült bebizonyítani, hogy segíthet a fehérzaj az ADHD-s hiperaktív gyerekek tüneteinek az ellensúlyozásában. Ugyanis a hiperaktív gyerekeknek alacsony a dopaminszintjük, ami gyengíti a napi tanulmányi teljesítményt. A kutatók tehát megpróbálták ezeket a gyerekeket viszonylag hangos fehérzajnak kitenni, ami ellensúlyozni tudja a dopaminhiányt.

A babákra gyakorolt hatása

Fadiyla Dopwell gyerekgyógyász szerint az anyaméhben is bizonyos monoton hangokat hallott a baba, éppen ezért segít neki a halk zaj a megnyugváshoz.

„A fehérzaj segít elhallgattatni vagy elfedni más hangokat a környezetben, ezáltal saját magát is képes megnyugtatni a csecsemő.”

A fehérzaj képes előidézni azt a biztonságot, amelyet a növekedése során kapott a baba, mivel a csecsemők már a terhesség 6. hónapjában hallanak hangokat, például a beszűrődő beszédhangot, az anyjuk szívverését vagy akár az anyaméh monoton hangját. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia kutatást végzett a témában, és arra jutottak, hogy a fehérzajnak kitett babák 80 százaléka öt percen belül elaludt, míg akik háttérzaj nélkül voltak, csak 25 százalékuk aludt el ilyen gyorsan.

A szivárvány minden színében

A kutatók már aprólékosan analizálták a fehérzaj részeit, és a különböző frekvenciatartományú zajtípusokat különböző színekkel nevezték el. A rózsaszín zaj kevesebb magas frekvenciát tartalmaz, mint fehér társa, és állítólag jó hatással van a memóriára. A barnazaj mélyebb frekvencián szól, és az ellazulásban segít. Érdemes még megemlíteni a lila- vagy bíborzajt, amely képes blokkolni a magas frekvenciát, és fülzúgás esetén segíthet.

Sokan mobilapplikációkat hallgatnak a nyugodt álomért
Fotó: Clarissa Leahy / Getty Images Hungary

Zajkeltő applikációk

Manapság rengeteg program és applikáció tud fehérzajt biztosítani. Sokatmondóak azok az adatok, hogy az Apple-eszközökön elérhető Bedtime Fan alkalmazást több mint 3 millióan töltötték le, és van külön baby white noise alkalmazásuk is, amely halk hajszárító- és porszívóhangot ad ki. Az Android White Noise Generatort több mint 1 millióan használják. A simplynoise.com oldalon pedig letöltés nélkül, az asztali gépen próbálhatjuk ki a jótékony hatásait.  

Gépiesített zúgás

Aki nem bízná a véletlenre vagy egy csörgőóra ketyegésére, az speciális fehérzaj-generátort is vehet. Ezek a masinák nyugtató hangokat adnak ki, és a már felsorolt előnyök mellett hipnózisban is alkalmazzák. Az áruk azonban nem alacsony, akár 35 ezer forintot is elkérhetnek egy csúcsmodern modellért. Mindenesetre kezdőknek vagy a babák mellé éppen elég egy alapjáraton zúgó ventilátor, és tesztelhetjük a hatását.

Nem tesz csodát

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem mindenki számára csodafegyver a fehérzaj, van, akit a monoton hangok inkább felidegesítenek, vagy éppen felerősítik náluk a fülzúgást. Kimutatták, hogy egyeseknek felviszi a pulzusát a zúgás, ami másokat felébreszt. Egy New York-i felmérésben a válaszadók 64 százaléka szerint a zaj legalább hetente egyszer megzavarta az alvást. Ahogy a korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, a fehérzajjal, például a halk eső kopogásával mindenképpen érdemes lefekvés előtt próbálkozni. Azonban ha zavar, vagy éjszaka felébreszt a monoton hang, akkor tegyünk le róla.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.