Ezekkel a taktikákkal próbálják leplezni a hűtlenséget az emberek

Olvasási idő kb. 4 perc

Amikor a hűtlen fél egyszerre szeretné megtartani az eredeti kapcsolatát és a viszonyát, akkor ennek a 11 stratégiának valamelyikéhez fog folyamodni egy kutatás szerint.

Senki sem szeretné, ha a párja, akiben a legjobban bízik a világon, akit mindenki másnál közelebb enged a legsérülékenyebb részéhez, megcsalná. Azonban a hűtlenség évezredek óta kéz a kézben jár az emberiséggel, és a házasságok negyedében előfordul. Gyakran előre jelzi a hűtlenséget az, ha legalább az egyik fél elégedetlen a kapcsolattal, nem veszik már annyira figyelembe egymást a pár tagjai, illetve ha vágybeli különbségekkel vagy szexuális kielégületlenséggel küzdenek. Lehet szó fizikai, érzelmi, digitális vagy mikromegcsalásról (pl. találkozó az exszel, másról fantáziálás) is, mindegyik távolságot ékel be a két elsődleges fél közé. Vannak, akik nem akarják leplezni hűtlenségüket, mert azt remélik, a másik szakít majd velük, ha felfedezi az affért, míg mások mindent megtesznek azért, hogy titok maradjon a dolog dr. Theresa E. DiDonato szociálpszichológus szerint. Ezt a 11 stratégiát szokták alkalmazni a második csoportba esők:

Így próbálják leplezni hűtlenségüket az emberek

Egy görög kutatócsapat első körben megkért 300 embert, hogy ötleteljenek, milyen módokon próbálnák elrejteni párjuk elől, ha félrelépnének. Ezt 11 stratégiába sűrítették, majd 300 olyan újabb résztvevő elé tették a listát, akik bevallottan megcsalták már a párjukat, hogy válasszák ki, melyeket vetették be. A leggyakoribbtól a legritkábbig rangsorolva ezekkel a módszerekkel takargatják szennyesüket a hűtlenek:

A hűtlen emberek így próbálják meg titkolni párjuk elől a megcsalást
Fotó: Aitor Diago / Getty Images Hungary
  1. Diszkréció. A legtöbben úgy akarják leplezni az afférjukat, hogy nagyon tudatosan kezelik a kommunikációt és a találkákat, hogy lecsökkentsék a lebukás esélyét.
  2. A digitális bizonyíték eltüntetése. A mai technológia mellett nagyon könnyen meg lehet találni azokat a fotókat és üzenetváltásokat, amelyek bizonyítanák a megcsalást. A hűtlen partnerek ezért nagyon odafigyelnek arra, hogy eltüntessenek minden olyan digitális kapcsolattartást, amelyek mentén az elsődleges párjuk alátámasztottan meggyanúsíthatná őket.
  3. A szokványos módon viselkednek. A szokatlan viselkedés vagy a kapcsolati dinamika megváltoztatása gyanússá tenné őket, ezért az affér megkezdése után is igyekeznek ugyanúgy viselkedni, mint addig (pl. a szokásosan panaszkodó, humoros, segítő vagy jobb kedvre derítő módon).
  4. Fenntartják a szokásos rutint. Nemcsak a hozzáállásuk, a beszélgetések és viselkedésük marad ugyanolyan, hanem a napi rutinhoz is tartják magukat a hűtlenek, hogy ne legyen feltűnő a bennük történő változás. Nem csináltatnak új frizurát, nem kezdenek máshogy öltözködni, és konzisztensek maradnak a mindennapokban az igazán eszes csalfa emberek.
  5. A barátok felhasználása hihető kifogásként. Amikor valaki megcsalásra adja a fejét, a barátai hirtelen új szerepbe kerülnek, akár tudnak róla, akár nem. Őket fogják hihető kifogások és alibik kreálására használni.
  6. Mindent jelszóval kezdenek védeni. Az sms-ezés, az e-mailezés és az egyéb lekövethető kommunikációs csatornák mind könnyen elérhető bizonyítékforrássá válhatnak. Akik nem törlik a harmadik féllel történő beszélgetéseiket, azok minden fiókjukat jelszóval kezdik védeni, és véletlenül sem maradnak bejelentkezve semelyik közösségimédia-felületükre.
  7. Ritkán találkoznak az új partnerrel. A diszkréció részeként arra is figyelnek, hogy ritkán találkozzanak a harmadik személlyel, ha egyszerre szeretnék fenntartani mind az elsődleges, mind a másodlagos kapcsolatukat is.
  8. Az ártatlanság álarcának fenntartása. Hogy semmiképp se tűnjenek gyanúsnak, a hűtlen párok még véletlenül sem hozzák be a kapcsolatba a megcsalás tematikáját, nem gyanúsítják meg a másikat ezzel, és ők is csak nagyon szűkszavúan reagálnak, ha az elsődleges partnerük felhozza a témát. Fenn akarják tartani annak a látszatát, hogy minden rendben van. Esetleg új hobbiba kezdenek, amely ártatlanul hangzik (sőt, akár csupán csak öngondoskodásnak), hogy csökkentsék a lebukás kockázatát.
  9. Több figyelmet szentelnek a párjuknak. Hogy ne tűnjön fel az elsődleges pár számára a háta mögött lebonyolított megcsalás, a hűtlen fél érdeklődéssel, szeretettel, figyelemmel, melegséggel és bőkezűséggel halmozza el párját.
  10. Új e-mail-cím és telefon. Ha az eredeti partner nem is tud az új telefon vagy e-mail-cím beszerzéséről, akkor még kevésbé fog gyanút fogni az afférról, és a másodlagos partnerrel is könnyebben fenn tudja tartani a kapcsolatot a hűtlen fél.
  11. Bemutatják az elsődleges partnernek a másodlagosat. Ha a hűtlen partner barátként, kollégaként vagy ismerősként bemutatja párjának a szeretőjét, akkor eloszlathatja az elsődleges partnere gyanúját, vagy elterelheti azt. 

Mivel az intim partnerek nagyon jól ismerik egymást, a hűtlen fél nagyon ügyesen ki fogja tudni találni, hogy mely stratégiák fognak beválni párjánál, és melyek tűnnének mesterkéltnek. Egy ember átlagosan 7 módszert is be szokott vetni, hogy eltitkolja a viszonyát. Ez azt jelenti, hogy érdemesebb egyszerre nem csak egyetlen jelet keresni a másik hűtlenségének igazolására, ha felmerül bennünk, hogy megcsal a partnerünk.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!