A tojás 5 meglepő egészségügyi előnye, amik közül egyről jó eséllyel még nem hallottál

Olvasási idő kb. 5 perc

A tojás a konyha egyik legalapvetőbb és legsokoldalúbb alapanyaga, és az a jó, ha mindig sok van belőle otthon. Ma már szerencsére a tudomány sem gondolja úgy, hogy a koleszterinünk ettől magas, sokkal inkább tekintik a szakértők egy kifejezetten univerzális és nagyon egészséges alapanyagnak.

Ha a tojást a legígéretesebb módszerrel, nagymamád kedvenc lájfhekkjével szeretnéd tartósítani, az eljárás kulcseleme a mész lesz. A tojásokat egy befőttesüvegbe kell tenni, majd leönteni kalcium-hidroxidos, azaz oltott meszes vízzel. Az oldat arányai egyszerűek: ahány liter víz, annyi evőkanál oltott mész kell hozzá. Végül csak le kell zárni az üveget. Érdemes kesztyűben dolgozni, mert a folyadékkal való érintkezés irritáló lehet a bőrnek. Ma már talán nem felelnének meg ezek a tojások a hatóságok minőségi követelményeinek, ám annak idején nem volt panasz a módszerre.

Jó neked a tojás? Kedvenc reggeli-alapanyagod 5 meglepő egészségügyi előnye

A tyúktojás évek óta szörnyű hírnévnek örvend magas koleszterintartalma miatt. Ez a koleszterin elsősorban a tojássárgájában koncentrálódik. Úgy tűnik azonban, hogy a legújabb kutatások vitatják ezt a hírnevet, sőt felmentik a tojásokat.

Jót tesz a tojás az egészségnek?

Nagyon is. A tojás az egyik legtápanyagdúsabb élelmiszer a bolygón. Csak egy darabja ennyi mindent tartalmaz:

Fehérje – izmot épít és karbantart.

Kolin – fenntartja az egészséges máj- és idegműködést, miközben szabályozza az energiát és az anyagcserét.

Vitaminok – A, D, E, K és B. Mindezek a vitaminok magas antioxidáns-tartalommal rendelkeznek, és ezerféleképpen segítenek az idegek működésében, a szemek, a csontok, a bőr és általában az immunrendszer egészségének fenntartásában.

Ásványi anyagok – főleg cink és kalcium van benne. Mindkettő felelős az immunrendszer működéséért és a csontok egészségéért.

Ómega-3 zsírsavak – az ómegák úgy általában nagyon sokat tesznek a szervezetedért, az ómega-3 többek között csökkenti a gyulladást, serkenti a kognitív folyamatokat, és mérsékeli a szívbetegségek, a stroke, de még bizonyos rákos megbetegedések kockázatát is.

Itt valaki nem ért egyet a reggeli rántottáddal
Fotó: Fernando Trabanco FotografÃa / Getty Images Hungary

A kérdés azonban továbbra is fennáll, vajon hogyan hat a tojás a koleszterinszintünkre? A koleszterin egy viasz- vagy zsírszerű anyag, amely a vérben található. A szervezetnek szüksége van és felhasználja a koleszterint vitaminok, hormonok előállításához, sejtépítéshez. A magas vérkoleszterinszint azonban növelheti a szívbetegség kockázatát.

A közelmúltban végzett kutatások eltérést mutattak ki az élelmiszerekben fogyasztott koleszterin és a szervezetünk által termelt koleszterin között. A máj és a vékonybél termeli a vérünkben található koleszterin több mint 80 százalékát. Ezért a vér koleszterinjének mindössze 20%-a származik az általunk fogyasztott élelmiszerekből. 

A folytatás egy kicsit összetett. A koleszterinszintet kevésbé befolyásolja a koleszterint tartalmazó élelmiszerek fogyasztása, sokkal inkább az, ha nagy mennyiségű telített zsírt, transzzsírt és feldolgozott cukrot fogyasztunk.

A koleszterinnek két főtípusa van:

Alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) – Rossz koleszterinnek tartják, mert ha túl sok van ebből a koleszterinből a vérben, az összehúzza az artériákat, és súlyos egészségügyi problémákat, például szívrohamot vagy szélütést okozhat. Úgy működik, hogy lerakódik az artériák falán, plakkokat hozva létre, amelyek végül elzárhatják a véredényt.

Nagy sűrűségű lipoprotein (HDL) – A „jó” koleszterin. Feladata, hogy a rossz koleszterint a májba vigye, és eltávolítsa a szervezetből.

Tehát mi köze van ennek a koleszterinre vonatkozó információnak a tojáshoz? A legújabb kutatások nem mutattak ki kapcsolatot a tojásfogyasztás és a koleszterinszint, vagy akár a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása között. Sőt, egyes kutatások azt mutatják, hogy a tojás fogyasztása növeli a HDL, vagyis a jó koleszterin szintjét.

A hajra is remek

A tojás jót tesz a hajnak és a testnek is. A tojássárgájában található összes tápanyag szükséges az egészséges hajhoz. Hajkoronánk napjainkban sok mindentől károsodhat, mint például a vegyszeres kezelésektől, de a környezeti mérgek és még a helytelen táplálkozás miatt is. Azonban a tojás segíthet a hajnak ellenállóbbá válni ezekkel a károsodásokkal szemben, ráadásul előmozdíthatja a haj növekedését.

Próbálj meg több tojást beépíteni étrendedbe, vagy készíts tojásos hajmaszkot, hogy kihasználd ezeket az előnyöket. A hajmaszk otthoni elkészítéséhez keverj össze olívaolajat és a tojássárgáját, és vidd fel őket a hajadra. Hagyd állni ezt a keveréket egy órán át, majd öblítsd le meleg vízzel.

A szív egészségéért

Lehet, hogy a szívednek szüksége van a rendszeres fogyasztására. Egy 2018-ban közzétett tanulmány közel félmillió felnőttet vizsgált kilenc éven keresztül, és megállapította, hogy napi egy tojás elfogyasztása csökkenti a szívbetegség és a szélütés kockázatát. 

Egy dolgot azonban észben kell tartani: a vizsgálat résztvevői nem nyugati étrenden éltek. Sokan olyan ételeket készítenek tojással, amelyek nem egészségesek, például sonkát, kolbászt és szalonnát, amelyek növelik a szívbetegség kockázatát. Ha valaki így készíti reggelijét, a tojás önmagában képtelen lesz kedvező hatását kifejteni.

Végül, ami a tojás szívegészségügyi előnyeit illeti, az American Journal of Clinical Nutrition egy másik tanulmánya olyan résztvevőket vizsgált, akik három hónapon keresztül hetente 12 tojást fogyasztottak. A résztvevők egészséges étrendet tartottak tojásfogyasztásuk mellett. A vizsgálat végén eredményeik nem mutattak kedvezőtlen változást a kardiometabolikus markerekben, összehasonlítva azokkal, akik alacsony tojástartalmú étrendet fogyasztottak. Vagyis úgy tűnik, szervezetünk biztonságban van a korábban mumusnak kikiáltott alapanyagtól.

Hogyan készítsd el, hogy ne legyen káros az egészségedre

Egy másik dolog, amit meg kell fontolni, a tojás elkészítésének módja. Naná, hogy kolbászzsírban sütve, fehér kenyérrel és jó sok sóval meghintve a legboldogabb, legjobb körülmények között nevelt csirke tojása sem lesz egészséges.

Ha hajlamos vagy olajban vagy vajban sütni, az hozzájárulhat a szív- és egyéb betegségek kockázatához. A koleszterinszint csökkentése érdekében próbáld meg olívaolajban sütni, és húsfélék helyett zöldségekkel készítsd el. A legjobb, ha főzve eszed, egy remek, friss salátával.

A tojás egészséges, ma már nem hiszünk el mást
Fotó: jin chu ferrer / Getty Images Hungary

Összefoglalva, a tojás mindaddig jót tesz a szívnek, amíg egészséges táplálkozás és egészséges alapanyagok kísérik a tojás elkészítését.

A tojásevés 5 előnye

Mostanra remélhetőleg jobban megértetted, hogy a tojás miért jó választás az egészséges, kiegyensúlyozott étrend részeként, és hogyan nem lesz belőle egészségtelen fogás. De összefoglalva, íme a legfontosabb okok, amelyek miatt érdemes reggelente ezt az alapanyagot választani:

  1. Tele van tápanyagokkal, beleértve mind a kilenc esszenciális aminosavat.
  2. Magas fehérjetartalmú, alacsony kalóriatartalmú.
  3. Segít növelni a jó (HDL) koleszterint.
  4. Csökkenti a stroke és a szívroham esélyét.
  5. Segíti a haj növekedését és ellenálló képességét.

A tojásevés számos további előnnyel jár, mint például a megfizethetőség, az alacsonyabb gyulladási szint, az immunrendszer erősítése, a szem egészségének javulása, sőt az agy védelme is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?