Lelki megnyugvás vagy kötelesség? Miért is járunk temetőbe?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Te szeretsz temetőbe járni? Furcsa kérdés, ugye? Ki milyen gyakran és miért keresi fel szerettei nyughelyét, mi lesz a sírral, ha a család messzire költözik? A temető csak kötelezettséget ró ránk, vagy inkább egy hely, ahol feleleveníthető sok szép emlék elhunyt rokonainkról?

Az első gondolatunk a temetővel kapcsolatban a halál és az elmúlás. Ez egy nagyon szomorú téma, sokak tabuként kezelik, és még családon belül sem esik szó róla. Ezért jelenthet néha nehézséget eldönteni, hogy vajon kivihetjük-e a gyermekeket a temetőbe. De pontosabb a kérdés úgy, hogy mekkora gyermek jöhet már velünk. Mert a temetőben eltöltött idő olyan kérdéseket vethet fel, amikre nem vagyunk felkészülve, esetleg kínosan érint bennünket. De van más oka is. 

Van, akit feszélyez a temető

A másik oka az említett dilemmának, hogy a temetőben viselkedni kell. Csöndben kell maradni, hogy ne zavarjunk másokat, és ott nem illik futkározni, nevetgélni, amit a kicsik néha nehezen értenek meg. Egy ismerősöm mesélte, hogy mivel gyerekként sokat vitte magával a nagymamája, és akkor mindig rászóltak, a mai napig kellemetlenül érzi magát a temetőben. Mintha már a jelenlétével is zavarná az ott nyugvókat. 

A temetőben felidézhető a sok emlék
Fotó: sauletas / Getty Images Hungary

Van, akit megnyugtat 

Az biztos, hogy a sírkerteket egyfajta csendes, nyugodt aura lengi körül. Vannak, akiket épp emiatt megnyugtat az ott eltöltött idő, és kifejezetten szeretnek oda járni. Ebben a meghittebb légkörben sokan közelebb érzik magukat azokhoz, akik ott nyugszanak. Ez egyfajta kapcsolat azokkal, akik már nincsenek az élők sorában, és nem ritka, hogy ilyenkor mesélnek nekik, vagy tanácsot kérnek.

Néha túl fájdalmasak az emlékek

Másokat, akik esetleg nemrég veszítettek el valakit, felzaklat és elszomorít ez a hely. Talán éppen ezért nem is mennek gyakran, csak amikor szükséges. Néha, különösen friss a veszteség után, az is előfordul, hogy inkább kerüljük a temetőt, míg nem tudjuk elfogadni a történteket.

Fotó: A temető ilyenkor megtelik virággal, mécsessel ChiccoDodiFC / Getty Images Hungary

Változnak a szokások

Gyakran megesik, hogy akik kezdetben naponta vagy hetente vittek friss virágot a sírra, egy idő elteltével már csak havonta, félévente vagy évente látogatnak ki. Az élet megy tovább, jó esetben a fájdalmat egészségesen feldolgozzuk, és maradnak az emlékek. A hétköznapi teendők, legtöbbünkre jellemző időhiány akkor is megnehezíti a sírok gondozását, ha szívünk szerint több időt töltenénk velük.

Külső segítség is igénybe vehető

Akik nagyon elfoglaltak, vagy más ok miatt nem tudják gondozni a sírt, erre szakosodott cégeket is megbízhatnak ezzel a feladattal. Szél László, a Bless Memory munkatársa, akik Budapesten és környékén nyújtják ezt a szolgáltatást, elmondta:

Idézőjel ikon

Jellemzően közeli hozzátartozók, férj, feleség, gyerekek vagy unokák keresnek meg minket, akik szeretnék, ha mindig ápolt, gondozott lenne elhunyt szerettük sírja. Sokan idősek vagy külföldön élnek, és nincs lehetőségük hazalátogatni. Ilyenkor e-mailben küldünk képet a sírról, és így a számítógép előtt tudnak emlékezni a hozzátartozójukra.

Mert megemlékezni a távolból is tudunk, az, hogy mennyire szerettük, aki már nincs velünk, nem egyenesen arányos a temetőlátogatások számával. Van, aki azzal bízza meg a céget, hogy egész évben gondozzák a sírt, de elmondásuk szerint az ünnepek előtt jelentősen nő a megkeresések száma. 

Társadalmi megítélés

Lehet, én vagyok szkeptikus, de felmerül bennem, hogy amikor évente egyszer felkeressük a temetőt és rendbe rakjuk a sírt, az inkább arról szól, hogy a távolabbi rokonokat, barátokat, akik halottak napján ellátogatnak, ne egy gondozatlan sír fogadja. Ezzel persze nincs semmi baj, csak elsődleges szempont ebben az esetben a mi megítélésünk. Mert legyünk őszinték, mindenki hallotta már, ahogy egy gondozatlan sír láttán elhangzik néhány neheztelő megjegyzés.

A sír rendben tartása néha nem egyszerű feladat
Fotó: Claudiad / Getty Images Hungary

Mindenki másképp éli meg

Klára nyugdíjas, aki elmesélte, hogy egész évben jár a temetőbe, ha teheti, hetente-kéthetente:

Idézőjel ikon

Nekem lelkiismereti kérdés, nem csak megszokás. Ott vannak a szüleim, testvérem, nekem fontos, hogy mindig rendben legyen a sírjuk. Mindig viszek friss virágot, kigyomlálok. Persze télen ritkábban jutok ki, de azért igyekszem

Éva viszont nem szeret temetőbe járni, és mióta elköltöztek, ritkán is van rá alkalma:

Idézőjel ikon

Mióta kisbabával vagyok itthon, nem is voltam kint. De előtte sem jártunk gyakran, csak ilyenkor, halottak napján. Nekünk sokan vannak templomban, urnatemetőben. Oda gyakran megyünk, mise után viszünk egy szál virágot, vagy adunk adományt.

Emlékerdők

Van Magyarországon még egy olyan temetkezési hely az urnatemetőkön kívül, ahol szeretteink nyughelye nem igényel gondozást. A kegyeleti emlékerdő egy olyan erdei temetkezési emlékhely, ahol az elhunyt hamvai egy biológiai úton lebomló, környezetbarát urnában kerülnek elhelyezésre az előzetesen kiválasztott erdei emlékfa gyökereinél.

A szép emlékek maradjanak velünk

Akár erdőben sétálunk, misén ülünk, egy fényképnél gyertyát gyújtunk vagy virágokat ültetünk és mécsest állítunk a temetőben, ez az időszak amegemlékezés ideje. Úgy tudunk a legméltóbb módon ünnepelni, ha felelevenítjük azokat a boldog pillanatokat, amiket együtt tölthettünk, és megbecsüljük azt az időt, amit a még mellettünk lévő szeretteinkkel tölthetünk.

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.