Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hírcsatornákból és szakértőktől tudhatjuk, mely fajok a legveszélyesebbek, hány támadásból mennyi végződik halállal, és merre nagyobb az esélye a bajnak. Még tippeket is adnak, hogyan járjunk el ilyen esetben, de vajon mindebből a tudásból mit tud tényleg hasznára és saját védelmére fordítani a tengeri pancsolásra vágyó turista, amikor néha a legelképesztőbb javaslatokkal, észrevételekkel rukkolnak elő az állítólagos szakértők?
A legfrissebb cápatámadások
Cápa végzett azzal a negyvenes évei vége felé járó román nővel, akinek a holttestét órákkal a 600 méterrel arrébb történt halálos cápatámadás után találták meg Egyiptomban a múlt héten. A második áldozat egy 68 éves osztrák expolitikusnő volt, aki már 5 éve helyi lakosnak számított egyiptomi férje révén.
A támadást megelőzően többen is figyelmeztetni igyekeztek a fürdőzőket, hogy cápát észleltek a vízben, de nem sokan vették komolyan az intelmet.
Akkor még nem tudtak arról sem, hogy a közelben, kevéssel azelőtt már történt egy halálos támadás. Az Ausztriából származó idős hölgy, miután a cápa leharapta karját és lábát, még ki tudott jutni a partra, így mentővel egy közeli magánklinikára igyekeztek szállítani, de sérülései túl súlyosnak bizonyultak, és végül belehalt azok következményeibe.
A június 2-ai vörös-tengeri eseteket a legtöbb forrás a makócápák családjába tartozó állatnak (vagy állatoknak?) tulajdonítja, amely hossza akár 4 méter is lehet, súlya több mint fél mázsa, és sebessége elérheti akár a 70 km/órát.
Hurghada közelében nem példa nélküliek a cápatámadások, de utoljára halált okozó eset csak 2010-ben történt Sarm el-Sejknél, végtagvesztéssel járó cápatámadásnak viszont 2020-ban egy ukrán fiatalember és egy egyiptomi idegenvezető is áldozatul esett. Ausztráliában, az USA területén Floridában és Kaliforniában vagy Dél-Afrikában már sokkal gyakoribbak az efféle támadások, de még Horvátországban előfordulnak.
Egy-két aranyszabály azért csak van
- A szakértők egyetértenek abban, hogy alkonyatkor és a hajnali órákban nagyobb a veszély.
- Szörf, matrac, erős pancsolás figyelemfelkeltő lehet.
- Egyedül úszkálni kiszolgáltatottabb helyzetet teremt, mint a csapatos fürdés.
- Halászhajó közelsége, vagy olyan közeg, ahol a cápa könnyen találhat ennivalót, veszélyes zóna. Ahogy a horgászok is beetetnek egy bizonyos területet a kapás reményében, ahova a halak aztán odaszoknak, úgy a cápa is megjegyzi, hol lakott már jól korábban, vagyis visszatérő „vendég” válhat belőle. Ez igaz az olyan partszakaszokra is, ahol emberre talált már.
Ez most ritkának számít, vagy csak éppen elég?
Tulajdonképpen nem mindegy, hogy a források megerősítik-e, a cápatámadások valójában nem nagyarányúak, igazából sokkal több a cápa és a vízben lubickoló turista, mint a támadás, ezért számuk elenyészőnek tekinthető? Tudniillik, ha éppen a mi karunkat, lábunkat harapja le, vagy a mi szerettünk nem jön többé ki a vízből, vagy a mi gyerekünket csonkítja meg, vagy „csak” sebzi halálra, akkor még a kedvező statisztikák sem jelentenek semmiféle vigaszt. Értem, hogy az évi nagyjából 10 regisztrált haláleset, melyet cápatámadás idéz elő, a Covid vagy a vonatszerencsétlenségek áldozatainak számához képest bagatell, de ez egy kivédhető, teljesen felesleges, viszont annál csúnyább halálnem, ami ráadásul jellemzően családi nyaralás közben sújt le, egy drága pénzen, életre szóló szép emlékeket keresve befizetett út során gyermekeink vagy szüleink társaságában.
Dajka-, citrom-, bika-, szürke-, fehér-, makó-, pöröly- vagy tigriscápa: megment az, ha felismerem, melyik?
Igazából az is mindegy, valljuk be őszintén, hogy mely cápafajok jelentenek potenciális veszélyt. Nem mintha bárkit is hidegen hagyna a biológia, vagy érdektelen lenne, hanem mert az átlagturista valószínűleg behatóbb tengerbiológiai tudás hiányában amúgy sem tud különbséget tenni a ma ismert mintegy ötszáz létező fajta között. Másrészt, még ha ismeri is az emberre veszélyes 15-20 fajt, amikor egy hatalmas állkapocs nyílik éppen közvetlen közelében a vízben, vagy csak meglát a parttól reménytelen távolságban maga mellett egy cápauszonyt, nem a fajanalízisbe fogja utolsó energiáit fektetni, hanem valószínűleg még ez előtt beleőrül a félelembe, vagy elájul a pániktól.
Mert egyébként hozzáértők szerint a fehér, a bika, a tigris, a fehérfoltú és a makó számítanak emberre leginkább veszélyesnek,
ha pedig a cápa veszélytelen, és flegmán elúszik majd a halálra vált fürdőző mellett, valószínűleg majd nem fog utólag rákeresni a neten, hogy melyik cápafajnak köszönheti második születésnapját.
Vigasztal-e a tudat, hogy a cápa nem eszik embert?
A rövid válasz: nem. A kifejtősebb azokra a szakértői véleményekre reflektál a potenciális tengerparti nyaraló, szemtanú vagy akár áldozat szemszögéből, amelyek felhívják a figyelmet a megnyugtatónak szánt tényre, hogy a cápa alapvetően nem eszik embert, nem szaggatja miszlikekre és nem falja fel az utolsó hajszálig jóízűen. Számos szakértő megerősíti: a cápa legtöbbször csak beleharap, vagy belemar a fürdőzőbe. Aki utána vagy elvérzik a vízben, vagy kijut még belőle, és később halálozik el sérülései súlyosságától. Végül is, amikor a kemoterápiák sorozatától felborul a rákbeteg keringése, és abba belehal, akkor firtatja-e valaki, hogy az a rák vagy a kemoterápia hatása volt. Jelent-e megnyugvást tudni, hogy elvérezni fogok a támadás következtében, nem pedig azonnal fal fel az állat?
Van hatékony óvintézkedés?
Sajnos, sokszor még a legkörültekintőbbnek hitt és legújabb technológiákat bevető központi óvintézkedések is hiábavalók, mint amilyeneket Ausztrália partjainál alkalmaznak a hatóságok.
Egyéni szinten pedig, remélem, tévedek, de a többek által javasolt orrára koppintás, a szemkontaktus végső fenntartásának tippje, a pánik teljes elkerülésének tanácsa nem igazán tűnnek reálisnak.
A pánik ráadásul fiziológiás tünetei miatt az állat által azonnal detektálható, és igazi felhívás keringőre, valódi „könnyű préda vagyok” matrica az úszó homlokán.
Őszintén, ki az a szuperhős, aki egy ilyen potenciális támadást megelőző másodpercekben önkéntelenül nem ürít vizeletet félelmében, de még csak a pulzusszáma sem emelkedik meg, és nem bocsát ki para rezgéseket, hanem komolyan szuggerálva lealázza a 2-4 méteres fenevad érzéketlen és kifejezéstelen tekintetét, miközben porcikáját sem mozdítja, nyugalmat és erőt áraszt. Na, ez azt hiszem, nekem biztosan nem menne…
Tudom, gáz, de jobb ötletem nincs
Úgyhogy most nem tengerbiológus, nem cápa- vagy egyéb szakértő, még csak nem is tapasztalt idegenvezető, hanem sokkal inkább mint kissé megfélemlített turista, édesanya, gyermek, feleség és halandó emberi lény, leginkább azt a tanácsot adnám:
matraccal ringatózni, jókat úszni használjuk az uszodát, vagy a szállodák kiváló medencéit, a nyílt vízbe pedig a biztonságos távolságnál bentebb egy lépéssel se menjünk,
vagyis csak odáig, ahol még az átlátszó vízből akár lábon is kisétálunk. Lehet, hogy mindez nagyon gyáván és bénán hangzik, de én biztosan így nyaralok a családdal!
