Már úgy beszél velem, mint egy munkatárssal – szerelmes üzenetek helyett tennivalólista?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szerencsés esetben egy hosszabb párkapcsolatban nemcsak a kémia, hanem a fizika is működik, így a kommunikáció nem vész el, csak átalakul. Ám az, hogy hogyan és miről csevegünk egymással, bizony a párkapcsolati intimitás fokmérője is lehet. És ha két ember között a magánjellegű szerelmes üzenetek üzletiesre váltanak, az akár az érzelmi kiüresedés előszobája is lehet. Ilyenkor az sms-ek, csetüzenetek már nem az érzelmi igényeinkről szólnak.

Megvan az a különös bizsergés, amikor azt érezzük, minden tökéletes, úgy kerek a világ, ahogy van? Megvan az a rózsaszín köd, ami mindent elborít, és még a rosszat is képes jobbá tenni, megszépíteni? Ez a szerelem. Ha szerelmesek vagyunk, akkor is kedveskedni akarunk a másiknak, amikor nincs velünk, és nincs sok időnk romantikázni. Ilyenkor küldünk olyan szívhez szóló üzeneteket, hogy „Rólad álmodtam.”, „Fontos vagy nekem!” vagy azt, hogy „Szeretlek!”. Ám egy idő után ez az epekedő kommunikáció „Indulok a boltba.”, „Vegyél tejet is!”, „Befizetted a menzapénzt?” üzenetre váltanak. Mintha az egykori szerelmesek helyett a munkatársak „beszélgetnének” egymással. 

„Hideg van, adj rá polárt!”

Ha visszapörgetnénk a telefonunkban az sms-eket  vagy Messenger-üzeneteket, bizony megdöbbenve tapasztalnánk, mi mindent írtunk szerelmünknek megismerkedésünk hajnalán. Ekkor még a „Hogy aludtál?”, „Minden rendben volt?”, „Hogy telik a napod?”, „Mit ebédeltél?” „Ma este egy pohár bor nálam?”, „Jó éjszakát, álmodj szépeket!” típusú romantikus üzenetekkel volt tele a mobilunk, és az egymással váltott üzenetek végén érzéseinket a „Csók!”, „Szeretlek!” „Puszi”, „Imádlak!” elköszönéssel nyomatékosítottunk.

Minél hosszabb egy párkapcsolat, annál kevesebb lesz a szerelmes üzenet

Minden párkapcsolatban eljön az a pillanat, akkor kiderül, nem egy romantikus filmben élünk. A rózsaszín ködöt nem feltétlenül a kihunyt érzelmek oszlatják el. A másikhoz való érzelmi viszonyulás oka lehet például a kapcsolaton belüli szerepkörök megváltozása, például, amikor szülők leszünk, vagy munkába állunk, és kialakulnak a munkahelyi konfliktusok, de hasonló fordulathoz vezethet, ha a párunkkal egy idő után közös lesz a baráti társaságunk. Ezeknek a természetes folyamatoknak velejárója, hogy a korábban küldött cuki szerelmes üzenetekből nemcsak az érzelmesség tűnik el, hanem még az udvariasnak tetsző tartalmak is feleslegessé válnak. A házastársi-párkapcsolati kommunikáció nem vész el, csak átalakul: az egykori szerelmes üzenetek az információátadásra korlátozódnak.

„Még nem alszik, most altatom. Halkan gyere be!” – az üzenetküldés már nem a romantikáról szól

Így fordulhat elő, hogy a későn érkező férjjel már nem azt akarja elsősorban közölni a felesége, hogy mennyire várja haza, hanem annyit üzen neki: „Még nem alszik, most altatom. Halkan gyere be!”, vagy aki reggel korábban indul otthonról, útközben gyorsan megüzeni a másiknak: „Hideg van, adj rá polárt!”, vagyis melegen öltöztesse fel a bölcsődébe vagy az óvodába induló gyereket. Ezekben a szöveges üzenetekben már egyáltalán nem fontos, hogy a másik tudtára adjuk az érzelmeinket, szinte már úgy társalgunk egymással, mint a munkahelyünkön: „Megjött a főnök.”, „Jött egy ügyfél.”, „Fejezd be az ebédet, és gyere!”,

Kihűlnek és rövidülnek a szerelmes üzenetek

A házastársak között elmunkatársiasosdott viszonnyal kapcsolatban dr. Zelena András, a BGE tanszékvezető docense végzett nemrég kutatást. Ez a vizsgálat kimutatta, hogy a kapcsolatban együtt eltöltött idővel egyenes arányosságban csökken az egymásnak küldött levelek hossza, az üzenetek elejéről eltűnnek a „Szerelmem”, „Drágám”, „Szívem” megszólítások, míg a zárszóban lerövidül vagy teljesen el is tűnik a „csók, puszi, ölelés stb.” búcsúformula. 

Ez a kutatás is bebizonyította, hogy a hosszabb párkapcsolatban szépen, lassan megkopnak az intim kommunikációs gesztusok.

De elkeseredésre semmi ok: a pszichológus szerint megvan a módja annak, hogy megteremtsük az egyensúlyt a romantikus és az információközlő üzenetek között. Ezekkel az apró trükkökkel a családi élet menedzselése és a gyors üzenetváltások nem süllyednek egy hétköznapi munkahelyi levelezés szintjére.

Verbálisan is randizzatok!

Bármilyen régóta vagytok együtt a pároddal, fontos, hogy a kommunikációtokból – se szóban, se írásban – ne vesszen el a figyelmesség. Ahogyan a „fürdetés – etetés – altatás – hányszor ébred” relációból nagyon jól kizökkenti a párokat egy színházban vagy moziban, esetleg egy borozgatós beszélgetéssel eltöltött este, ugyanígy az egymásnak küldött üzenetek is lehetnek a verbális randevúk megtestesítői. 

Megvannak a praktikák arra is, hogy ne laposodjon el a kettőtök közti kommunikáció

Nézzük, hogy lesz a „Szerelmem, egy gyertyafényes vacsora az első randis éttermünkben? Én benne lennék, csók” mondatokból „Vettél tejet?” kérdés, vagy „Elaludt, halkan gyere fel!” romantikus esti üzenet. Már sokat teszel a kettőtök között zajló kommunikáció ellaposodása ellen, ha ezeket a hétköznapi üzeneteket érzelemkifejező emotikonokkal, vagy akár egy piros szívecskével varázsolod személyesebbé és szívélyesebbé. 

Ha a napi rohanásban nincs idő szavakra, annyi is elég, ha egy csók smiley-t küldesz minden előzmény nélkül, vagy az „Esti randinkra leszervezted a szüleidet?” kérdésre egy lájk vagy egy „THX”-üzenet helyett egy „Szeretlek”-et küldesz. Ezekkel az apró, de sokat elmondó jelzésekkel a cseten vagy sms-ben folytatott párbeszédből nem vész el, vagy akár vissza is csempészhető az egykor volt romantika.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.