Így fogadd el, hogy az évek során megváltozik a partnered: mi lesz velünk 5, 10, 40 év múlva?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egykor folyton bulizó partner ma már otthon ül, és bor helyett kamillateát iszogat. A változást kedvelő ember elkezd ragaszkodni a rutinjaihoz. A költekező spórolásba fog, a szőke barna lesz, vagy épp ősz. Csak néhány változás, amit mindenki megtapasztal, ha már hosszabb ideje párkapcsolatban, házasságban él. Mennyire tudjuk elfogadni ezeket a változásokat, kik vagyunk, kik leszünk 5, 10 vagy 40 év múlva?

Egy örök érvényű megállapítás, hogy az emberek változnak. Ennek eredményeként a kapcsolatok dinamikája is módosul.

Egy 2018-ban közzétett tanulmány szerint a legtöbb ember nem hirtelen, hanem az évek alatt, fokozatosan változik. A személyiségek képlékenyebbek, mint gondolnánk. A tanulmány kimutatta, hogy sok résztvevő érzelmileg stabilabbá, lelkiismeretesebbé és barátságosabbá vált az idő múlásával.

Többet szorongunk és jóval többen lesznek depressziósak
Fotó: Denkou Images / Getty Images Hungary

Szorongás és depresszió ellen is segít a kommunikáció

A világjárvány és az általa okozott zavar azonban sokkal gyorsabb, intenzívebb és gyakran negatív változásokat eredményezett sok ember számára, és ez a jelenség világszerte megtapasztalható. Rendszerint többet szorongunk, és jóval többen számolnak be a depressziós zavar tüneteiről.

Szakemberek szerint a kulcs mindig a kommunikáció. Beszélni kell arról a változásról, amelyet tapasztal az ember, ami hatással van ránk. Ezeket a folyamatos beszélgetéseket mindig a tanulás, a kompromisszum és a konfliktusmegoldás köré kell építeni, de ez közel sem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik.

A kapcsolatok három fázisa

Az elmúlt két év sokkal inkább próbára tette az emberek érzelmi világát, mint eddig bármi. De pandémiás vagy sem, minden kapcsolat különböző fázisokon megy keresztül az idő múlásával. 

Az első fázis még a „hormonok által vezérelt nászútszakasz”, ahol minden euforikus. Aztán a második fázisban beáll a valóság, és elkezded észrevenni azokat a dolgokat, amelyek zavarnak a másik emberrel kapcsolatban.

A harmadik szakasz a „csináld vagy törd meg” szakasz, amikor a partnerek kezdik megérteni, hogy a jó kapcsolathoz munkára van szükség, és hajlandóságot kell mutatni arra, hogy ugyanabban az irányba haladjanak. Jól látszik, hogy se a második, se a harmadik nem könnyű.

Sokan nem is figyelnek egymásra
Fotó: StefaNikolic / Getty Images Hungary

Van, akiknek sikerül a változások elfogadása, és persze olyanok is vannak, akiknek nem. Krisztina (39) sokáig küzdött, hogy 13 évnyi párkapcsolatát – ebből 10 év házasság – megóvja, és új lendületet vigyen bele.

„Hazudik, aki azt mondja, hogy nem így van, de egy 10-13 éves kapcsolatban szinte minden rutinná válik. A reggeli elkészítésétől kezdve a nyaralás megtervezésén át az érintésig, gyakorlatilag minden olyan, mint egy jól megírt forgatókönyvben.

Egyszerűen nincs titok, hiszen előre tudod, hogy mit gondol a másik, mire mit fog lépni.

Ahogy szépen, lassan hajózol ebben az idilli kis csónakban, azt veszed észre, hogy egy apró változás is mekkora örömöt tud okozni. Egy csokor virág, egy kedves mosoly, egy szenvedélyes este. Ismét megérzed a villámcsapást, ha a szemébe nézel, és ettől a »rövidzárlattól« új erőre kapsz. Csinálod tovább, mert legbelül valahol őrülten szereted a másikat, a kémia megmarad, csak a szerelem már átalakult. Valami sokkal mélyebb és megfoghatatlan érzéssé, amitől ez a kapcsolat igazán különlegesnek tűnik” – mondta Krisztina.

Hol fent, hol lent

Mariann (35) 6 éve ismerte meg a férjét. Találkozásuk első félévében össze is házasodtak, mert annyira azt érezték, hogy összetartoznak. Nem volt nekik kérdés az idő, mert mind a ketten azt gondolták, hogy egymás mellett fognak megöregedni. Nem így lett…

„Borzalmasan fáj belátnom, hogy nem sikerült. Foghatnám a pandémiára, arra, hogy tavaly volt egy vetélésem, és nem sikerült családdá válnunk, arra, hogy mind a ketten felszedtünk pár kilót, szóval nagyon sok mindenre. 

De egy év távlatából úgy látom, hogy a hiba az volt, hogy nem beszélgettünk. A napi dolgokról igen, de az érzelmeinkről, a változások okozta negatív hatásokról képtelenek voltunk.

Tudtuk mind a ketten, hogy valami nem kerek, de azt hittük, elég a másik szemébe nézni. Hát nem… Nem bírtam a koronavírus okozta bezártságot, ő szinte élvezte. Egy hét után megőrültem, hogy állandóan együtt vagyunk, levegőt sem tudtam úgy venni, hogy ne hallja. Nem akartam én titkolózni semmiben, csak megszoktam a teret, ami eltűnt. Még annak sem tudtam teljesen örülni, hogy terhes vagyok. Szerettük volna, de úgy éreztem, most nem tart ott a világ, hogy ebbe érkezzen egy baba. Pedig nem a világot kellett volna nézni, hanem magunkat. Amikor elvetéltem, fel sem fogtam. A bűntudatom, a szomorúságom és a megkönnyebbülés is dolgozott bennem. Még most sem tudom, hogyan…” – mesélt az elmúlt időszak nehézségeiről Mariann.

Nincs lehetetlen, 40 éve együtt… Getty Images Hungary
Fotó: japatino

Margit (69) elfogadja azokat a változásokat, amelyekkel együtt lehet élni, ez erősíti a kapcsolatukat, immár 40 éve.

„Egy 40 éves házasságban sok mindent megél az ember, magasságokat és hullámvölgyeket egyaránt. A gyerekek már rég kirepültek, sőt, lassan az unokák is férjhez mennek, megnősülnek. 

A szürke hétköznapokat észre se vesszük, hiszen – ilyen hosszú idő után – egyfajta szimbiózisban élünk.

Ahogy a mondás is tarja: a borsó meg a héja. Egymás nélkül lefeküdni, kikapcsolni, de még enni is alig tudunk. Olykor csak az izgalom kedvéért összezördülünk, összetörünk egy tányért, és kicsit felemeljük a hangunkat. A veszekedés persze nem tart tovább egy óránál, hiszen már tudjuk, semmi értelme. 40 év után egymás kezét fogva haladunk egy úton, mert még mindig van előre” – osztotta meg bölcsességét Margit.

 

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.