Sztárt gyászolsz? Az érzés természetes

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az óév utolsó és az újév első napjai tragikus híreket hoztak egymás után: Damu Roland, Babicsek Bernát és Homonnay Gergely halála egyaránt hatalmas hullámokat vetett a közösségi médiában. Az ismert embereket nemcsak személyes ismerőseik, de követőik, rajongóik is gyászolják.

Felmerülhet bennünk a kérdés: ha meghal egy ismert ember, akivel talán csak annyi volt a kapcsolatunk, hogy hallgattuk zenéjét, néztük a filmjeit vagy olvastuk az írásait, vajon miért érezzük azt, hogy nagy veszteség ért minket is? A jelenség azonban teljesen természetes, és tömegeket érint: nem kell megijednünk attól, ami ilyenkor lezajlik bennünk.

Nosztalgikus ez a fajta gyász

Az elmúlt napokban, hetekben elhunytak ráadásul fiatal, életerős férfiak voltak: bár a koronavírus számtalan keserű leckét tanított meg mindnyájunknak az elmúlt két évben, a halálesetek ugyanolyan megrázó hatást gyakorolnak mindannyiunkra. Bár

a legerősebb hatása annak van, ha olyasvalakit vesztünk el, akivel együtt éltünk, aki aktív részese volt mindennapjainknak,

– pszichológusok szerint a gyász ilyenkor akár depressziót is kialakíthat bennünk –, másfajta veszteségeket is kísérheti szomorúság. Ezekben az esetekben érzéseink nosztalgikus tőről fakadnak: lehet, hogy akit gyászolunk, valójában fiatal, naiv éveinknek egyfajta szimbóluma, azt az időt testesíti meg, amikor még az élet kemény leckéi előtt álltunk, és sokkal egyszerűbb volt boldognak éreznünk magunkat.

Ez a fajta gyász ugyanakkor rövidebb ideig tart a szakemberek szerint, mint amit egy szerettünk, hozzátartozónk halála miatt érzünk – és meglepő lehet, de még jót is tesz nekünk. Hogy miért van ez így?

Sztárt gyászolni nemcsak itthon, de külföldön is szoktak
Fotó: Denise Truscello / Getty Images Hungary

Empatikusabbá tehet a szomorúság

Először is segít bennünket az empátia megtapasztalásában, illetve mások szenvedésének megértésében. Az elmúlt években több, a nemzetközi sztárvilágban bekövetkezett haláleset kapcsán is függőségekkel vagy depresszióval szembesülhettünk: gondoljunk csak Amy Winehouse, Heath Ledger vagy Robin Williams halálára. Ledger függősége és Williams depressziója a külvilág előtt ismeretlen volt,

haláluk ugyanakkor betekintést engedett személyes szenvedéseik és démonaik világába, ami segíthet megérteni a hozzánk sokkal közelebb álló érintettek harcait és kudarcait is.

Másodszor a halálesetek felkavarta érzéseink segíthetnek rávilágítani arra, mi az, ami épp hiányzik életünkből. Elég csak belegondolni, milyen életszakaszban járhattunk akkor, amikor az adott énekes, színész, író, táncos a legfontosabb szerepet játszotta életünkben, és ez miben tért el a mostanitól? Lehet, hogy jobb munkát végeztünk, több kikapcsolódásra volt lehetőségünk, és most ez az, amit igazán gyászolunk.

Saját életünk döntéseiben segíthet a fájdalom

Végül pedig ezek a halálesetek egy nagyobb közösség részeivé tehetnek minket. Amikor Facebook-falunkon kommentelünk egy ismerősünk bejegyzésére egy ismert ember halálának kapcsán,

kicsit együtt vagyunk vele, osztozunk az érzésekben, megnyugszunk abban, hogy van bennünk valami közös.

Mindezen túl kicsit elmerenghetünk azon is, hogyan éljük életünket, hiszen egy hirtelen bekövetkező haláleset elgondolkoztat sokakat azon is, vajon saját életük mennyire teljes. Ennek valós értelmet adhatunk azzal, ha nemcsak kesergünk azon, amiről úgy érezzük, kimaradt mindennapjainkból, hanem változtatunk is azon, amiről úgy látjuk, szükséges.

 

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.