Meghalt Mádl Dalma

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mádl Dalma péntek hajnalban hagyta itt a földi létet, 88 évet élt. Férjét, Mádl Ferencet a harmadik magyar köztársaság második köztársasági elnökét, tíz évvel élte túl.

Megrendülten értesültünk Mádl Dalma asszony elhunytáról. Hálával tartozunk Istennek, hogy Dalma asszony köztünk élt és áldozatos munkásságával, valamint egész életével az Egyház tanítását és a krisztusi szeretetet közvetítette az emberek, a társadalom felé – fogalmazott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Facebook-oldalán.

Hozzátették, imáikban megemlékeznek Dalma asszonyról, kérve a Mindenhatót, jutalmazza őt az Örök Élet boldogságával.

Mádl Dalma – lánykori nevén Némethy Dalma – 1932. november 9-én született Pécsett, értelmiségi család késői, harmadik gyermekeként.

Szülővárosában élt 1951-ig, majd 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel, aki 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke volt, ezen túlmenően Széchenyi-díjas jogtudós, korábban az Antall-kormány minisztere. 1964-től egészen férje megválasztásának évéig, 2000-ig a Budapesti Műszaki Egyetem egyik kutatócsoportjánál dolgozott. Egyetlen fiúgyermekük 1961-ben született.

Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, felkarolta a hátrányos helyzetű gyerekeket, munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. Férje elnöki mandátumának lejárta, majd halála után is folytatta karitatív munkásságát.

Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

2005-ben ő kapta meg az első alkalommal adományozott Polgári Magyarországért Díjat, az azzal járó egymillió forintból megalapította az "Istenadta Tehetség" Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt. A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátta.

2007-ben az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére alapított Szent Erzsébet rózsája díjjal ismerték el tevékenységét, 2012-ben átvehette a Magyar Szabadságért díjat munkásságáért, amellyel Magyarország demokratikus fejlődéséhez való hozzájárulását ismerték el. 2015-ben Mindszenty-emlékérmet kapott –tájékoztat az MTI.

Mádl Dalma életét kiemelkedő közösségépítő tevékenység, az egész magyar nemzetre kiterjedő, hittel, emberséggel és közvetlen kedvességgel végzett karitatív jószolgálati és jótékonysági munka jellemezte. Számtalan segélyosztásban vett részt vett, támogatott idősotthonokat is. Sokat utazott az árvíz sújtotta kelet-magyarországi területekre, különös figyelemmel fordult azokhoz a gyerekekhez és fiatal felnőttekhez, akik család nélkül nőttek fel.

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.