Akár napi 17 liter vizet is megisznak, csak hogy életben maradjanak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindannyian betéve tudjuk már, hogy a kiszáradás megelőzése miatt nyáron fokozottan ügyelni kell a folyadékpótlásra, s javasolt a napi 2–2,5 liter víz elfogyasztása. Egy egészséges embernek ez a mennyiség elegendő, de vannak, akiknek a napi folyadékadagja a 10–15 litert is eléri. Ők nem passzióból isznak ennyit, hanem azért, mert diabetes insipidusban szenvednek, mely egy ritka, öröklött vagy szerzett anyagcsere-betegség, amely a szervezet vízmegőrző képességének rendellenességével jár.

Ha a kolléganőmmel megyek moziba, én rendszerint elvagyok egy fél literes hűtött üdítővel, míg ő három darab egyliteres üdítővel barikádozza el magát. A film végére az utolsó kortyig mindet meg is issza. Amikor először láttam ezt, szabályosan elszörnyedtem (és a körülötte ülők is). – Hogy tudsz te ennyit inni?! – kérdeztem, mire ő azt felelte: ha élni akarok, innom kell.

Elmesélte, hogy gyerekkora óta diabetes insipidusban szenved, ami nagyjából annyit tesz, hogy folyamatosan szomjas. Naponta közel 17 liter vizet iszik, és sokat pisil, mivel a szervezetén gyakorlatilag csak átfolyik az elfogyasztott folyadék. Maximum másfél-két órán át bírja folyadék nélkül, és szomjúsága néha olyan nagyfokú, hogy csak jeges vízzel tudja oltani.

Éjjelente tízszer is kimegy vécére, ami miatt napközben folyton fáradt, kávét azonban nem ihat, mert az csak még jobban meghajtaná. Ha nyáron nem iszik másfél óránként, kiszárad a szája, szédül, a beszéde összefolyik, és nem ismeri fel a környezetében lévőket. A lakásában rengeteg palackozott vizet tárol, és bármerre megy, mindig van nála üdítő. Másfél liter limonádéval közel húsz perc alatt végez, buszos utazásra pedig soha nem vállalkozik, ugyanis szinte félóránként lenne szüksége mosdószünetre.

Hormonális okok is állhatnak a háttérben

„Az, hogy mennyi folyadék van a szervezetünkben, döntően függ a szomjúságérzettől, attól, hogy a vese mennyi vizet tart vissza, és az agyalapi mirigyünkben termelődő vazopresszinhormontól, ami a vízvisszatartást szabályozza. Ha valamilyen oknál fogva ez a hormon nem termelődik vagy nem működik hatékonyan, akkor a szervezet képtelen visszatartani a vizet, ami gyakori vizeléshez, szomjúsághoz és fokozott folyadékbevitelhez vezet. A diabetes insipidusban szenvedők ilyenek” – magyarázza dr. Bajnok Éva endokrinológus, diabetológus, és hozzáteszi, hogy nagyon fontos, hogy a diabetes insipidusszal élők mindig kapjanak szükségletüknek megfelelően inni, különben igen hamar kiszáradnak, görcsölnek, neurológiai tünetek jelentkezhetnek, és ez az életüket is veszélyeztetheti.

Jellemző az állandó szomjúságérzet
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

A betegség bármely életkorban kialakulhat, lehet veleszületett, de kialakulhat másodlagos okokból kifolyólag is, például ha az agyalapi mirigy sérül (baleset, gyulladás, daganat vagyvesebetegség, vesekárosító gyógyszerek hatására, ritkán a szomjúságérzet szabályozásának sérülése miatt). A diabetes insipidusnak a diabetes mellitushoz, azaz a cukorbetegséghez semmi köze. Utóbbinál a beteg vizelete olyan tömény, hogy kivonja a vizet a szervezetből, előbbinél a hormonprobléma miatt borul fel a só- és vízháztartás, emiatt képződik nagy mennyiségben olyan vizelet, amelyben a cukorbetegséggel ellentétben nincs cukor. Fontos, hogy ha valaki szomjas, sokat iszik, és sokat jár üríteni, ne diagnosztizálja magát diabetes insipidusszal, inkább a vércukrát nézesse meg! – hívja fel a figyelmet a doktornő, egyúttal hozzáteszi, hogy egy egészséges embernek nemcsak a dehidratáció elkerülésére, hanem a túlhidratáltságra is figyelnie kell. Túlzásba vitt folyadékfogyasztás esetén ugyanis a veséknek sokkal keményebben kell dolgozniuk, hogy elláthassák a feladatukat, és ez hosszú távon lecsökkenti a koncentrálóképességet, súlyosabb esetben hányást és fejfájást okoz.

2500 emberből csak egyet érint, de akár halálhoz is vezethet

A diabetes insipidus ritka betegség, de van rá gyógymód. Az orvoshoz forduló betegnél először a bevitt és ürített folyadék mennyiségét és koncentráltságát, a gyakoribb, hasonló tünetekkel járó betegségeket zárják ki (vesebetegségek), és ez után vetik fel a diabetes insipidus gyanúját, indikálva a szükséges vizsgálatokat. Ha kiderül, hogy az agyalapi mirigy nem termeli a vazopresszin hormont, akkor a hormont már tabletta és orrspray formájában is pótolni tudják.

Ha a vesével van a gond, akkor bonyolódik a helyzet: először megpróbálják a vesét gyógyítani, és a szakorvos kérheti a pácienst, hogy étrendjéből száműzze a sót, más esetben esetleg vízhajó hatású készítményt ad.

„Diabetes insipidusszal lehet teljes életet élni. Megfelelő folyadékpótlás és gyógyszerbeállítás mellett ők is bátran szórakozhatnak, vállalhatnak gyermeket (terhesek esetében rendszeres orvosi ellenőrzés szükséges) és végezhetnek izzadással járó sporttevékenységet” – mondja dr. Bajok Éva.

Mit tehet a szülő, ha diabetes insipidusszal küzd a gyereke?

Az endokrinológus szerint célszerű figyelni a bevitt folyadék és a vizelet mennyiségét. „Figyelmeztessük a gyereket, hogy ne felejtse el bevenni az előírt gyógyszerét, és ha az otthon maradt, legyen nála elég folyadék. Az állapotról tájékoztassuk a gyermeket felügyelő felnőtteket, erre utaló kártyát, ékszert is tanácsos alkalmazni. Feltétlen vigyük a szakorvos által előírt gyakorisággal ellenőrző vizsgálatra a gyereket, és kérjünk információt arról, hogy mi a teendő, ha az állapota gyorsan változik. Szerencsére a legtöbb esetben a gyerekek teljes életet élhetnek így is. A kirekesztettség érzésének elkerülését segíti a Bátor Tábor, jó szívvel ajánlom.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jónás Ágnes
Jónás Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.