A hangosfilm születése óta kíséri zene a filmek cselekményét, aláhúzva, megerősítve a vásznon látható történéseket, gyakran tudat alatt kifejtve a hatását. Egy friss kutatás szerzői azt vizsgálták, mennyire befolyásolja a zenei kíséret azt, hogy mit gondolunk egy karakterről.
Nem véletlen, hogy egy-egy híres zenei témáról akaratlanul is ugyanazok a filmes karakterek jutnak az eszünkbe (gondolj például az Indiana Jones, a Psycho vagy A cápa zenéjére) – a zene azonban még ennél is többet tesz. Alessandro Ansani, a Római Tre Egyetem pszichológusprofesszora nemrég publikált kutatásában azt bizonyította, hogy a közönség a zenei kísérettől függően teljesen másként képes értékelni egy semleges karakter személyiségét, lelkiállapotát és szándékait – számol be a Research Digest.
Nem mindegy, hogy mi szól a háttérben
Online elvégzett vizsgálatukban Ansani és munkatársai 118 résztvevő számára vetítettek le egy alig kétperces filmrészletet, melyben egy férfi egy ódon épület oszlopokkal szegélyezett folyosóján sétál lassan a magas ablakok felé, az ablakokon keresztül a tengerpart látható a távolban. A férfi kinéz az ablakon, majd kisétál a képből. Az alanyok egy része csak a felvett háttérzajokat hallotta a videó közben, mások Szergej Rahmanyinov A holtak szigete című szimfonikus költeményéből hallott egy részletet, míg a harmadik csoport Bill Evans dzsesszzongora Like Someone in Love című szerzeményének egy részét kapta kísérőzeneként. A jelenet megtekintése után az alanyoknak egy kérdőíven kellett válaszolniuk rá, mit gondolnak a férfi érzelmi állapotáról és személyiségéről, mire gondolhatott éppen, illetve mennyire találták kellemesnek a környezetet.
Azok a résztvevők, akik a lassú, nyugodt, kissé melankolikus dzsesszzongoradarabot hallották a filmrészlet közben, úgy vélték, a férfi inkább introvertált személyiség, míg akik Rahmanyinov zaklatott, folyamatosan lüktető zenéjét hallották, kitartónak, tettre készebbnek gondolták a karaktert. Mindkét csoport, amely zenei kísérettel nézte a filmet, sokkal szimpatikusabb személynek látta a szereplőt, mint azok, akik csak a háttérzajokat hallották. Akik a dzsesszzongorát hallgatták, úgy vélték, a férfi egy kellemes múltbeli eseményt elevenít fel magában, míg azok, akik a Rahmanyinov-darabot, azt gondolták, valamiféle terven töri éppen a fejét. A dzsesszes csoport továbbá jóval otthonosabbnak érezte a környezetet, mint a többiek. Egy második, 92 résztvevővel készült kutatás megerősítette ezeket az eredményeket.
A tudós és munkatársai szerint kísérletük megerősíti a tényt, miszerint a zenei kíséret tudat alatt segít értelmezni egy jelenetet. Az emberi elme mindenütt információk után kutat, minden érzéki benyomásból igyekszik a legtöbb értelmet kihámozni, hogy segítségével jobban megértse egy történet értelmét vagy egy karakter motivációit, személyiségét. Mivel a kísérlet nem laboratóriumi körülmények között történt, természetesen nem ellenőrizhető, hogy az alanyok mennyire vallották az igazat, illetve azt sem tudni, más eredményeket kapnánk-e, ha a résztvevők egy moziban ültek volna és nem számítógépük vagy telefonjuk képernyőjén nézik a jelenetet. És azt sem tudjuk, hogy egy egész estés filmalkotás esetében mennyire lenne más az eredmény, mint jelen esetben, amikor csak egy rövid, kétperces jelenetet kellett végignézniük.
