18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Ezért kevesebb a szex a járvány kitörése óta

Logikusnak hangzik: érkezik a bébibumm, hiszen a karanténban a pároknak több ideje volt egymásra, amit jobb híján szexszel ütöttek el. Vagy épp válási hullámra számíthatunk, mert az összezártság miatt több a szakítás? Úgy tűnik, bármi igaz lehet, mert ahány pár, annyiféle reakció volt az új helyzetre. Például a kevesebb szex.

Dr. Justin Lehmiller pszichológus blogjában ezúttal azzal foglalkozott, vajon miként hatott a párok szexuális életére a karantén időszaka. Elhamarkodott lenne azt válaszolni a kérdésre, hogy a bezártság több szexhez vezetett, ugyanis sokaknál épp az ellenkezője történt. A szakember azt is elárulta, miért. 

Ahogy Lehmiller nevezi, a pandémiás „nemi recessziónak” számos oka lehet, például a magas stressz-szint és a magányosság érzése, ami visszafogja a szex iránti vágyat.

Az Indiana Egyetemen végzett új tanulmány rámutatott a kifejezetten a párkapcsolatban élők közötti szex csökkenésének másik okára. A járványból fakadó fokozott párkapcsolati konfliktusok következtében a párok kevesebbet szexeltek, úgyhogy a szakember szerint emiatt nem is érdemes hatalmas bébibummra számítani az év végén. 

A tanulmányban a kutatók több mint ezer, kapcsolatban élő 18–94 éves amerikait kérdeztek meg arról, mi változott a kapcsolatukban a Covid-19-világjárvány kitörése óta. Azt tudakolták, hogy a résztvevők tapasztalták-e, hogy többet vitáznak, illetve hogy ebben az időszakban hogyan alakult a szexuális életük. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Ebből sem lesz ma szex.
Ebből sem lesz ma szex.chameleonseye / Getty Images Hungary

Összesen a résztvevők 34 százaléka számolt be arról, hogy a pandémiából vagy a kapcsolódó korlátozásokból eredő konfliktusokat tapasztalt. Ezek a résztvevők kevesebb intim tevékenységről (ölelés, csókolózás, simogatás) számoltak be, de általában a szex egy- és többszemélyes alkalmai is megritkultak náluk. Vagyis a párok csaknem harmadának rossz hatással volt a szexuális életére a világjárvány. 

Ezek a hatások általában a partnerrel élők esetében voltak a legerősebbek, egy kicsit tehát jobban jártak azok, akik még nem költöztek össze párjukkal és nem volt alkalmuk mindennap, csak hetente egyszer összeveszni. 

A konfliktus ráadásul összekapcsolódott az orgazmus alacsonyabb valószínűségével azokban az esetekben, ha mégis szexeltek, és a résztvevők többsége kevésbé érezte, hogy érzelmileg igazán kapcsolódna a partnerével. A világjárvány miatti összezártság tehát úgy tűnik, több konfliktust szült, amik átterjedtek a hálószobára is. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra