Meglátogathatom-e idős rokonaimat alapos indokkal? Szavazz!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokan több mint két hónapja kényszerültünk karanténba, és a mindennapi életünkön túl le kellett mondanunk arról is, hogy személyesen találkozhassunk a szeretteinkkel, hogy megölelhessük őket. Miközben még mindig a vírushelyzet végét várjuk, biztosan egyre többen gondolkozunk el azon, milyen feltételek mellett látogathatjuk meg szüleinket, nagyszüleinket.

Biztos vagyok benne, hogy az anyák napi hétvége után a legkeményebb karanténlakók is elgondolkodtak azon, hogy felhagynak a remete életmóddal, és ha csak egy maszk mögé rejtett mosoly erejéig is, de ellátogatnak a másik háztartásban – vagy akár másik városban – rekedt szüleikhez, nagyszüleikhez. Valószínűleg akadnak olyanok, akik ezt már jóval korábban megtették, és olyanok is, akik eltökélték, hogy nem kockáztatnak. Heti kérdésünk ehhez a kényes szituációhoz kapcsolódik: meglátogathatjuk-e idős rokonainkat alapos indokkal? Cikkünkben sorra vesszük azokat az érveket, amelyek mellette és amelyek ellene szólnak; és foglalkozunk azokkal a kérdésekkel, amelyeket mindenképp át kell gondolnunk, ha a szívünk hozzájuk húz. 

Veszélyeztetett rokonok

A vírus a legnagyobb veszélyt a 65 év felettiekre és a szív- és érrendszeri, keringési, krónikus légúti megbetegedésben szenvedőkre, valamint az immunhiányos betegekre jelenti. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor a látogatásukat nem halogathatjuk. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) oldalán olvasható információ szerint meglátogathatjuk rokonunkat, ha kora vagy betegsége miatt nem tud magáról gondoskodni, segítségre szorul, de ilyenkor is figyeljük arra, hogy a lehető legkevésbé érintkezzünk vele, és ha lehetséges, ne menjünk másfél méternél közelebb hozzá. Felmerül viszont a kérdés, hogy a magukról gondoskodni képes, idős családtagjainknak nincs-e ugyanolyan nagy szükségük az elővigyázatos törődésre?

Nem lehetünk 100 százalékig biztosak

Mielőtt látogatóba indulnánk, először mindenképpen érdemes számot vetni azzal, hogy lehetünk-e a vírus hordozói. A válasz sajnos akkor sem egyértelmű, ha már két hete a világtól elvonultan élünk, ami alatt a betegség tünetei átlagosan jelentkezhetnek, mivel tünetmentesen is magunkkal hordozhatjuk, ráadásul tökéletesen vírusbiztos karantén sem létezik. 

Előbb vagy utóbb muszáj boltba mennünk, de még ha a szerencsések közé is tartozunk, akiknek sikerült házhoz rendelni a vásárlásukat valamelyik szupermarketlánctól, a hozzánk érkező termékek másokkal is érintkeztek, ahogyan a gőzölgő pizzánk vagy apokalipszis esetére összeválogatott könyvcsomag is. Aztán meg ott vannak azok a bizonyos egészségügyi séták, esetleg kutyasétáltatások, amikor szinte elkerülhetetlen, hogy a friss levegőre vágyó sorstársainkkal találkozzunk. De vajon mekkora veszélyt jelentenek ezek? 

Számtalan módja van, hogy éreztessük idős szüleinkkel, nagyszüleinkkel, hogy szeretjük őket
Fotó: tolgart /

Ha a bevásárlást a vírus világa előtti, hagyományos módon bonyolítjuk, tehát boltba megyünk, nemcsak a saját, hanem mások biztonságára is figyelnünk kell. A Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) azt tanácsolja, hogy vásárláskor csak azokat a termékeket érintsük meg, amiket biztosan megveszünk. Ugyan a polcok közötti szűk folyosókon és a pénztáraknál nem egyszerű elkerülni a tömeget, figyeljünk arra, hogy lehetőségeink szerint megtartsuk a másfél méteres távolságot. Igaz, a maszk viselete azoknak javasolt, akik betegek, a tünetmentes esetekre tekintettel azonban nem árt, ha biztosra megyünk és felvesszük, és bár a bevásárlókocsikat és kosarakat naponta akár többször is fertőtlenítik, saját kosarunkba is összeválogathatjuk a termékeket. Hazatérve a zöldségekre és gyümölcsökre ugyanaz a szabály vonatkozik, mint máskor: mossuk meg őket alaposan. Mivel a vírus bizonyos felületeken hosszú órákig életképes (míg a levegőben három óráig, a műanyagon, fémen és rozsdamentes acélon 72, a kartonpapíron pedig 24 óráig is), ezért nem árt, ha ezeket otthon fertőtlenítővel áttöröljük. 

A rendelt étel esetében a tömeg mint rizikófaktor kiesik, mégsem árt körültekintőnek lennünk. Mivel a szállítási útvonal és idő kockázati tényezőt jelent, válasszunk lakóhelyünkhöz közeli éttermet. Fizessünk előre utalással, és semmi esetre se kérjük a lábtörlőnkre a kiszállítást, és miután átvettük, győződjünk meg róla, hogy a csomagolása jól zárt, mossunk kezet, és lehetőleg forrósítsuk fel az ételt. 

Nem csak fogyatkozó élelmiszerkészletünk lehet az oka, hogy elhagyjuk az otthonunkat. A manapság egészségügyi sétaként emlegetett levegőzésre szükségünk lehet azért, mert együtt élünk egy kutyával, vagy szimplán azért, mert nem szeretnénk becsavarodni harminc négyzetméteren, mi több, a testmozgás szinte elengedhetetlen, ha meg akarjuk őrizni az egészségünket. Mindezek mellett igyekezzünk ezt olyan helyen és olyan időpontban bonyolítani, amikor a lehető legkevesebben tartózkodnak az utcán, a parkban, és a távolságtartásra természetesen ebben az esetben is figyeljünk. 

Bár jelenleg úgy tudjuk, hogy a kutyák közvetlen módon nem terjesztik a betegséget, ha négylábú barátunkkal indulunk sétálni, más kutyákat lehetőleg ne simogassunk meg. Hazatérve pedig vegyük le a cipőnket, mossunk kezet, és a kutya tappancsának megtisztítása is elővigyázatos lépés lehet. 

Honnan hová mennénk? 

Az sem mindegy, hogy honnan hová mennénk látogatóba. Ugyan a vidéki városokban és településeken május 4-től lazítottak a kijárási korlátozáson, Budapesten és Pest megyében még mindig érvényben vannak a rendelkezések, miszerint a lakóhelyünket csak alapos indokkal hagyhatjuk el, és lehetőleg tartsunk másfél méteres távolságot másoktól. Alapos indok lehet többek között, ha munkába megyünk, a gyerekeket hozzuk-visszük mondjuk az óvodai ügyeletbe, ha ápolásra szoruló rokonainkat látogatjuk, és bizony az is, ha fodrászhoz vagy manikűröshöz megyünk. 

A vidékieknek egyszerűbbnek tűnik a helyzetük, néhány korlátozás azonban rájuk is vonatkozik: továbbra is tilos a gyülekezés (tehát a nagy családi ebédekről le kell mondaniuk), és ajánlott a másfél méter távolság megtartása mindazoktól, akikkel nem egy háztartásban élnek. Ráadásul a lazítások számukra sem azt jelentik, hogy megszűnt a vírus terjedése.

Sok szempont van tehát, amivel számolni kell, ha útra kelünk, de minden esetben gondoljunk egymás és saját egészségünk védelmére!

Te mit gondolsz? Meglátogathatod idős szeretteidet alapos indokkal? 

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik: 

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.