6 tipikus hiba, ami megöli a hangulatot az első randin

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A srác negyedóra késéssel jelent meg az első találkozónkon, baseballsapkát és macinacit viselt. Amikor elkezdtünk beszélgetni, folyton a szavamba vágott, és háromszor is kijavított, ha szerinte nem jól mondtam valamit. Bárhogy is ellenkeztem, mindig hosszan kifejtette, hogy éppen mit is gondolok vagy érzek „valójában”. Végig kellett hallgatnom az összes ivós történetét, majd viszonylag hamar elbúcsúzott, mondván, hogy megígérte az édesanyjának, hogy kettesben töltik az estét.

Így emlékszik vissza az egyik legrémesebb első randijára Jessica Wildfire, a Medium egyik szerzője. Azt is elismeri azonban, hogy más alkalmakkor meg ő volt az, aki túlságosan rá volt feszülve az eseményre: görcsösen okosnak, viccesnek vagy éppen kalandvágyónak akarta mutatni magát. Mindent megtett, hogy olyan ember benyomását keltse, akiről azt gondolta, hogy a másiknak kívánatos lehet. Ez az erőlködés többnyire kínos pillanatokhoz vezetett. 

Az első randi speciális műfaj, sokak életében komoly stresszforrás. Kicsit olyan, mint egy meghallgatás vagy állásinterjú. Jó azonban, ha észben tartod, hogy itt tulajdonképpen nem egymást értékelitek, hanem azt méritek fel, hogy mennyire illetek össze, érdemes-e még újra találkoznotok. Ha az alábbi hibákat elkerülöd, jó eséllyel lesz még alkalmad jobban megismerni őt.

Légy őszinte, de ne eressz rá egyből mindent!

Mielőtt végigolvasod a listát, érdemes megfontolnod a következőket. Bármilyen közhelyesen is hangzik, ne akarj más lenni, mint aki vagy. Ez egyrészt hamis igényeket támaszthat a partneredben, és félrevezetheti őt, másrészt te is könnyen azt élheted meg, hogy nem azért kedvelnek, aki valójában vagy. Az őszinteség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az egész puttonyodat – minden eddigi traumádat és félelmedet – rögtön ki kéne pakolnod az asztalra. Az is meggondolandó, hogy rögtön a vallási és a politikai nézeteid tárgyalásával kezdd az ismerkedést. Persze az is előfordulhat, hogy ezek annyira fontos értékek a számodra, hogy el sem tudod képzelni, hogy olyan személlyel legyen romantikus kapcsolatod, aki nem osztja ezeket. Ebben az esetben érdemes hamar szóba hozni őket, derüljön ki, aminek ki kell derülnie, inkább ne is raboljátok egymás idejét feleslegesen. 

#1 Csalódott vagy, ha nincs szex

Vannak emberek, akik alkalmi szexet keresnek, vagy lazább kapcsolatra vágynak, míg mások hosszú távon szeretnének elköteleződni valaki mellett. Ezek mindegyike teljesen oké, feltéve, hogy átláthatóan elmondod a partnerednek, hogy mire számíthat tőled. Így minden információ a rendelkezésére fog állni ahhoz, hogy döntést tudjon hozni a szexet illetően. Persze nem kell már az első randin örök hűséget fogadnotok egymásnak, de azt jogában áll tudni, hogy találkozgatsz-e másokkal, milyen típusú kapcsolatot keresel stb. Egyébként ha inkább az a célod, hogy jól érezzétek magatokat együtt, akkor valószínűleg a hangulat is oldottabb lesz, így a vonzalmat is könnyebben megélhetitek annál, mint ha rágörcsölnétek az együttlétre. Lényeges, hogy semmilyen nyomást ne gyakorolj a másikra (a többedik randin se!), hogy szexeljen veled. Minden ponton oké nemet mondani, és csak akkor folytasd, amit elkezdtél, ha lelkes igent kapsz a másiktól

Az első randikon inkább csak arra koncentráltak, hogy jól érezzék magukat együtt
Fotó: filadendron / Getty Images Hungary

#2 Bírálod az ízlését és az érdeklődését

A kritizálás a kapcsolat minden szakaszában rendkívül problémás, gyakran az érzelmi abúzus jele. Egy első randin sem oké bírálni a másikat. Ez a viselkedés inkább a partner igába hajtásáról szól, semmint a tiszteletéről. Ha rögtön beszólsz, hogy miért azt a ruhát vette fel, miért az a kedvenc énekese, hogyan tud érdeklődni az adott dolog iránt, az eléggé sértő tud lenni. A másik folyamatos megkérdőjelezése hosszú távon oda vezethet, hogy a partnered lelke zsugorodni kezd, az önértékelése meginog, a saját ítélőképességébe vetett hite megrendül. A kritizálás enyhébb formája, amikor egész este arról beszélgettek, hogy mit lehet szeretni a Harry Potterben vagy a Star Warsban. Az persze teljesen oké, ha nem ugyanazokat a könyveket, filmeket vagy zenéket kedvelitek. Attól még el lehet ismerni a másik ízlését, hogy közben vitáztok ezekről a témákról. Idővel pedig az is kiderülhet, mennyi újdonságot tud mutatni neked a másik.  

#3 Meg akarod mutatni, mekkora Humor Herold vagy

Egy első randinak nem az a célja, hogy az egyszemélyes stand-up show-dat gyakorold. Persze klassz, ha meg tudod nevettetni a másikat, de legalább ilyen fontos, hogy teret adj neki, és odafigyelj arra, amit mond. Arra is érdemes ügyelned, hogy ne olyan dolgokkal poénkodj, ami másokra nézve sértő. Az ilyen viccekben legtöbbször van egyfajta burkolt agresszió, majd amikor a partnered ezt jelzi, még azt is a fejéhez vágod, hogy nincsen humora. Ez elég megalázó tud lenni. 

#4 Elmeséled az összes berúgós sztoridat

Hidd el, az első találkozáskor a másikat vélhetően nem az fogja érdekelni, hogy mekkora partiarc voltál egyetemista korodban, pláne, ha végig ezzel a témával foglalsz teret a beszélgetésben. Míg te jól szórakozol a nosztalgiázással, addig a másik jó eséllyel halálra unja magát, főleg, ha kritikusabb az alkoholfogyasztást illetően, mint te. Tényleg az a legérdekesebb dolog benned, hogy hány felest tudtál hányás nélkül lehúzni, miket törtél-zúztál össze, és milyen különös helyeken ébredtél egy átmulatott éjszaka után? Persze nem kell álszentnek lenni, teljesen rendben van, ha megvolt a bulizós korszakod, de talán nem ezzel érdemes nyitni, ha imponálni szeretnél másoknak. 

Nem szerencsés, ha csak arról szól az este, hogy milyen bulikat csaptatok a haverokkal
Fotó: wundervisuals / Getty Images Hungary

#5 Sokat beszélsz az exedről

Előbb-utóbb persze érdemes szót ejteni erről a témáról is, hogy a másiknak legyen egy képe arról, hogy milyen kapcsolatból jössz, milyen sérüléseid, érzékeny pontjaid vannak, amikre most várhatóan hevesebben fogsz reagálni. De ha folyamatosan a legutóbbi partneredről beszélsz, akár pozitív, akár negatív értelemben, az azt jelezheti, hogy még nem vagy túl az előző kapcsolati tapasztalataid feldolgozásán. Az is meglehet, hogy az exed szörnyen bánt veled, és bántalmazó módon viszonyult hozzád. Mégis, ha rögtön az első randin minősíthetetlen stílusban szidalmazod őt valaki olyannak, akit csak most ismersz meg, az benne sem fog bizalmat kelteni irántad. 

#6 Az egekig magasztalod

A dicséret nagyon figyelmes dolog: kifejezheted vele, hogy tiszteled, értékeled a másikat, közben pedig oldódhat a feszültség, épülhet a köztetek levő bizalom. Azonban ha rögtön piedesztálra emeled a partneredet, onnan csak zuhanni lehet. Az idealizálás ráadásul sosem az iránta való mély érdeklődésről szól, hanem általában arról, hogy rávetítesz valamilyen benned élő képet, majd azt kezded el imádni. Ez ideig-óráig akár jól is eshet neki, de egy idő után jó eséllyel azt fogja érezni, hogy egyáltalán nem akarod megismerni őt. A zavarba ejtő dicséretdömping helyett érdemes inkább arra törekedned, hogy igazán meghalld mindazt, amit szeretne veled megosztani. Hidd el, az érzékeny odafigyelés önmagában elég vonzó tud lenni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?