Milyen benyomást keltenek a piros háttér előtt pózoló férfiak?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egyik leggyakoribb és talán legtöbbet kutatott tévedésünk az, hogy a vonzó embereket automatikusan jó embereknek is tartjuk. Rögtön azt feltételezzük róluk, hogy szerethetőbbek, megbízhatóbbak, intelligensebbek, mint mások. Ez számos helyzetben előnyt jelenthet, de néha bizony balul sülhet el. Mutatjuk, hogy mikor.

„Régóta foglalkoztat, hogy az emberek miként formálják az első benyomásaikat. A szín pedig egy olyan fogódzó, amelynek komoly jelentősége van ebben a folyamatban” – nyilatkozta a PsyPost újságírójának Nicolas Pontes, a Queenslandi Egyetem oktatója, aki kollégáival arra volt kíváncsi, hogy milyen hatást vált ki a nőkből, ha egy férfihoz a piros színt társítják.

A szingli nőknek inkább bejön

A tanulmány első két vizsgálatába összesen 1009 heteroszexuális, 18-50 év közötti nőt vontak be. Az volt a feladatuk, hogy becsüljék meg, mennyire tartanak vonzónak férfiakat a róluk készült fotók alapján. A képek egyik részén piros, a másik részén fehér háttér előtt álltak a férfiak. A kutatók azt találták, hogy az egyedülálló nők vonzóbbnak ítélték meg a piros háttér előtt pózoló személyeket, mint azokat, akik fehér háttér előtt helyezkedtek el. A férjnél lévő nők esetében azonban ezzel ellentétes eredmények születtek. 

Elkerülést is kiválthat a vonzóság túlhangsúlyozása

Pontes és munkatársai harmadik vizsgálatában 412 férjezett nő vett részt. Arra derült fény, hogy azok a nők, akiknek piros háttérrel ellátott képeket mutattak férfiakról, gyakrabban idéztek fel az elköteleződésükre és a házasságuk fenyegetettségére utaló kifejezéseket. A szerzők – túlzásnak tűnő – következtetése szerint a piros szín elkerülő viselkedést vált ki azokból a nőkből, akiknek van férje, hogy megőrizzék a párkapcsolatukat. 

Imádja a piros ruhadarabokat
Fotó: Jag Images / Getty Images Hungary

Ha pincér vagy, gondold meg, milyen ruhát hordasz

A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy az általuk prezentált eredményeknek nagy relevanciája lehet a személyek közötti kapcsolatok terén, a munka világában, a reklámpszichológiában vagy éppen a vendéglátásban. Ha például egy házaspár egy étteremben vacsorázik, és egyszer csak megjelenik egy piros egyenruhába öltözött vonzó felszolgáló, akkor az potenciális fenyegetést jelenthet a kapcsolatra nézve, így előfordulhat, hogy végül kevesebb borravalót kap a pincér.  

Én azonban aligha tartom reálisnak ezt az okfejtést, hiszen semmi sem indokolja, hogy egy laboratóriumi helyzetből (képek nézegetése) következtetni lehessen egy való életben zajló szcenárióra. Másrészt azt is érdemes látnunk, hogy az emberek jó része nem esik kétségbe attól, ha másokat is kívánatosnak talál, mert megtanulta elfogadni és kezelni a vonzalmait. Tehát nem túl hihető, hogy egy piros zakó vagy egy ing önmagában romba döntene egy párkapcsolatot. Ha ezt így gondolnánk, meglehetősen alábecsülnénk a benne szereplő felek döntési képességét

Azért csak óvatosan azzal a pirossal 

Abban mindenesetre a kutatás alapján lehet valami, hogy előfordulhatnak olyan szituációk, amelyekben nem érdemes a vonzóságodat túlhangsúlyozni, mert az egyrészt negatív reakciókat válthat ki másokból, másrészt nem azokat a kvalitásaidat segít közvetíteni, amelyek az adott helyzetben igazán számítanának. Érdemes ezért körültekintően megválasztani a szettedet, amikor állásinterjúra, vizsgára vagy nyilvános szereplésre készülsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.