A krónikus stressz (munkanélküliség, adósság, betegség) és a traumák (bántalmazás, nemi erőszak, balesetek) mély sebeket vájnak az ember lelkébe. Ezek idővel maguktól is gyógyulni kezdenek, de ha nem foglalkozunk velük tudatosan – lehetőleg terápiás keretek között –, akár egy életen át kifejthetik hatásukat az érzelmi életünkre és a párkapcsolatainkra nézve, nem ritkán észrevétlenül, de annál rombolóbban.
Most Melanie Greenberg klinikai szakpszichológus cikke alapján mutatjuk be, hogy a feldolgozatlan élményeink miként szabotálhatják a párkapcsolati boldogságunkat. Rád mennyi jellemző?
#1 Apróságok is a padlóra küldenek
Úgy van összehuzalozva az agyunk, hogy ha feldolgozatlan traumáink vannak vagy folyamatos stressznek vagyunk kitéve, akkor könnyen betriggerelődünk, azaz viszonylag hétköznapi helyzetek is heves félelmi reakciókat váltanak ki belőlünk. Ilyenkor a legkisebb nézeteltérések is úgy hatnak ránk, mintha az életünk múlna rajtuk. Az agyunkban megnő az amigdala aktivitása, ami igazi vészhelyzetnek fogja értékelni az adott szituációt. Ezáltal a higgadt és konstruktív problémamegoldást elnyomja a zsigeri működés mindent elsöprő ereje. Elveszítjük a kontrollt a viselkedésünk felett: támadásba lendülünk, rombolunk magunk körül, vagy éppen teljesen megdermedünk, miközben bénítóan eláraszt minket a feszültség. Sok múlik ilyenkor azon, hogy a partnerünk miként értelmezi az adott helyzetet. Ha támadásra támadással vág vissza, ha a lefagyást az együttműködés hiányaként interpretálja, akkor tovább fog duzzadni a konfliktus, amiből egyre nehezebb lesz kikeveredni.
#2 Támadsz, menekülsz, lezársz
Amikor egy-egy helyzet váratlanul triggert jelent a számunkra, működésbe léphet a bennünk élő gyerek. Ő pedig automatikusan olyan reakciókat fog adni, amikkel annak idején igyekezett megküzdeni a nehézségekkel. Mindez olyan viselkedéseket eredményez, amik árthatnak egy felnőttek között létrejött kapcsolatnak: például verbálisan vagy fizikailag rátámadsz a partneredre, tombolsz, őt hibáztatod mindenért, megvető vagy vele szemben és kontrollálni akarod őt. Ha annak idején azt tanultad meg, hogy csak a helyzetből való fizikai és/vagy érzelmi kilépés segítségével tudod valamelyest megvédeni magad, akkor később is kerülheted a problémákkal való szembesülést: homokba dugod a fejed, faképnél hagyod a másikat, próbálod elterelni vagy elviccelni a témát. Az is előfordulhat, hogy kiszolgáltatott kisgyerekként anno a magadba zárkózás volt az egyetlen mentsvárad. Megeshet, hogy később is tehetetlennek érzed magad a cselekvésre, és inkább teljesen eltávolodsz a partneredtől, mintha egy fekete lyuk szippantana be, ahol egyedül lebegsz a végtelen magányban, mert senki sem tud elérni téged.
#3 Szégyelled előtte, hogy problémáid vannak
A mérgező kapcsolatok egyik legterhesebb öröksége a szégyen: sok ember magát okolja azért, hogy a bántalmazás megtörtént vele, holott az mindig a bántalmazó felelőssége. A szégyen meglehetősen destruktív érzelem, amely arra késztet, hogy elrejtsd az énednek azokat a részeit, amelyek sérülést szenvedtek. Előfordulhat, hogy túlkompenzálsz, és azzal próbálod maszkolni a bizonytalanságodat, hogy keménynek mutatod magad. Megeshet, hogy kerülöd az intimitást és falakat húzol önmagad, illetve a partnered közé. Öngyógyítás céljából nyakig merülsz a munkádban, folyton erőteljes ingereket hajhászol (drog, alkohol, szex, vásárlás), mert csak így tudod valamennyire kitölteni a benned lévő ürességet. Ezekkel a tevékenységekkel el is határolod magad, mindig priorizálod őket a partnereddel szemben. Mivel az önértékelésed nagyon ingatag, a legkisebb kritikára is védekező üzemmódba kapcsolsz, vagy teljesen kiborulsz.
#4 Nehezen bízol meg a másikban
A szüleinkkel való gyerekkori kapcsolatunk hatására olyan előfeltevéseink alakulnak ki önmagunkról és a többi emberről, amiknek nem is feltétlenül vagyunk a tudatában. Van, aki azt tanulta meg, hogy a világ alapvetően biztonságos hely, ahol érdemes a társakhoz fordulni támogatásért, másoknak viszont ennél jóval szomorúbb élményei vannak ezen a téren. Előfordulhat, hogy nem fogsz tudni megbízni a partneredben, ezért folyamatosan monitorozod a párkapcsolat alakulását, illetve megpróbálod kontrollálni a másikat. A viselkedését mindig a lehető legnegatívabban értelmezed, hogy magad előtt is igazold a félelmeid jogosságát. Megeshet, hogy annyira rettegsz a visszautasítástól és az elhagyatástól, hogy eleve nem is ereszted bele magad egy párkapcsolatba: inkább te utasítod el a másikat, nehogy fordítva kelljen átélned ugyanezt. Gyakori jelenség az is, amikor valaki úgy érzi, hogy a partnere úgysem fogja megérteni őt. Ezért inkább ki sem fejezi az igényeit, majd mégis rosszulesik neki, hogy a másik nem volt képes magától kitalálni azokat.
#5 Vonzódsz az abuzív partnerekhez
A családi traumák sok emberrel elhitetik, hogy meg sem érdemlik a szeretetet. Hiszen a szüleiknek sem sikerült ezt megvalósítani, akiknek pedig a leginkább óvni, vigyázni kellett volna rájuk gyerekkorukban. Ha valaki belsővé teszi azt, hogy ő nem elég értékes, nem elég szerethető, akkor később is nagyobb eséllyel tolerálhatja a vele szemben történő bántalmazó viselkedést, jobban ki van téve a manipulációnak, hajlamosabb mentegetni a partnerét, nehezebben szabhat határokat, és tovább tarthat, amíg kilép egy destruktív kapcsolatból. Ettől a bántalmazás még nem az ő hibája, de jó eséllyel kevesebb eszköze lesz a bántalmazás detektálására és arra, hogy hatékonyan védje meg magát tőle. Lehetséges, hogy azt gondolja, egy ilyen kapcsolat még mindig jobb, mint az egyedüllét, és amúgy is ez a maximum, ami neki megadathat. Az is előfordulhat, hogy valamennyire vonzódik az érzelmileg bántalmazó kapcsolat által nyújtott erős érzelmi intenzitáshoz, és a szerelem érzését sokkal inkább egy abuzív partnerhez társítja, aki időnként lenézi és inkonzisztensen van jelen. Mégis őt fogja preferálni egy kiegyensúlyozott, őszinte, törődő társhoz képest, akivel tiszteletteljes baráti kapcsolat is kötné őket egymáshoz a romantikus érzéseken kívül.
Mit lehet tenni?
Ha a fentiek közül bármelyik dinamika ismerős a számodra, érdemes dolgozni az önismereted fejlesztésén. Az életünk során megélt negatív tapasztalataink ugyanis átszivárognak a gondolkodási és viselkedési mintáinkba, és még inkább megnehezíthetik, hogy autentikus szeretetkapcsolatokban legyen részünk. Ha azonban felismerjük a magatartásunk rejtett mozgatórugóit, el is tudunk kezdeni változtatni rajtuk. Megtanulhatjuk például, hogy miként tiszteljük jobban saját magunkat, hogyan hozzunk bölcsebb döntéseket a partnerválasztás terén. Érdemes fejlődnünk abban is, hogy mit tegyünk akkor, ha egy helyzet triggert jelent a számunkra, illetve miként kezeljük a visszautasításra, a kritikára és a konfliktusokra való érzékenységünket. Ha van tudásod a saját működésmódjaidról, a partnered segítségét is kérheted abban, hogy közösen óvjátok a kapcsolatot olyankor, amikor a múlt árnyai kísérteni kezdenek a jelenben.
